Elköltözni szabad, elhagyni nem!

Balázs és "keresztlánya", Rémi

A címből azt gondolhatná az ember, hogy arról fogok írni, amikor egy-egy gazda költözik és az interneten megjelennek, a sürgősen gazdát keres a kutya, mert különben sajnálatos módon, kénytelen lesz elaltatni hirdetések. De én most nem ilyenről akarok írni, bár ez is bőven adna okot egy bejegyzésre. Ez a bejegyzés viszont nem az a bejegyzés, mert ez arról szól, hogy az egyik fuvarosunk, tárnoki segítőnk, korábbi örökbefogadónk, kedves jó ismerős-barát-akármink, a tacskó fajtamentés weboldalának linkjét a kocsiján viselő tacskós társunk elköltözik egy másik országba, s bár hosszasan töprengtem, nem tudtam kitalálni, hogyan lehetne neki elmondani, hogy mennyit segített és hogy mennyire hálásak vagyunk a segítségéért, s hogy mennyire nélkülözni leszünk azt kénytelenek távollétében, de kívánjuk neki a legjobbakat, hogy találja meg a számítását és legyen nagyon-nagyon boldog.

Balázs, azért azt ne feledd el, elköltözhetsz akárhová, mi szeretnénk, ha legalább a szívedben örökre futrinkás maradnál! Várunk vissza szeretettel, amikor látogatóban az ország felé jársz és tényleg mindent köszönünk!

WUT 2012, a tacskós világkiállítás

A Magyar Tacskótenyésztők Egyesületének meghívására 2012. április 14-15-én a WUT-on, azaz a tacskós világkiállításon jártunk Bükfürdőn. A két nap alatt több, mint hatszáz kutyát felvonultató kiállítás nem csak a tenyésztőknek, hanem az egyszerű tacskó tulajdonosoknak, de akár csak a kutyák iránt érdeklődőknek is nagy élményt jelentett, hiszen csodálatos kutyákat lehetett látni mind a ringben, mind a ringen kívül és általánosságban is elmondható, hogy jó hangulat uralkodott.

A tacskó fajtamentés lehetőséget kapott arra, hogy felállítson egy standot, hogy ezáltal is bemutathassuk munkánkat, s felhívjuk a figyelmet arra, hogy sajnos egyre több tacskónak van szüksége a segítségünkre. Emellett szerettük volna azt is kiemelni, hogy mi soha nem leszünk és nem is akarunk egyetlen tenyésztő "konkurenciájává" sem válni, hiszen az általunk mentett kutyák mindannyian ivartalanítva kerülnek gazdához, az örökbefogadót pedig külön költség nem terheli, viszont a legtöbb esetben nem is tudjuk megmondani a kutya pontos származását, nem ismerjük az őseit. Aki ellenőrzött módon, ismert szülőktől minőségi, a fajtajellegeket nagy biztonsággal hordozó kedvencet keres, az nem hozzánk fordul ezután sem, viszont reményeink szerint azok a családok, akik eddig pár ezer forintért megvették az online aukciós portálokon hirdetett vagy csomagtartókból árult szaporítványokat, azok közül esetlegesen páran az örökbefogadásra váró kutyáink közül választanak, így gyengítve a szaporítás eredményeként létrejövő ellenőrizetlen és ellenőrizhetetlen almok iránti keresletet.

A Kiállításra külön ajándékpólóval is készültünk, hogy a minket támogatókat meglephessük egy kevésbé fajtamentős, sokkal inkább a tacskóra, mint fajtára reflektáló ajándéktárggyal és mondhatjuk, hogy volt kinek ajándékoznunk, hiszen a kiállítás két napja alatt három tacskó chipezésére, veszettség és kombinált oltására, valamint ivartalanítására elengedő fedezet gyűlt össze az adománygyűjtő ládikónkba. Mindenkinek, aki akár csak egy picit is segített, köszönjük!

Szeretnénk külön köszönetet mondani a Magyar Tacskótenyésztők Egyesületének a lehetőségért és azért is, mert talán egyetlen fajtagondozó klubként a főoldalukon jelenítik meg a fajtamentést. Köszönjük!

Reméljük, hogy legközelebb is lesz lehetőségünk a bemutatkozásra, s egy kicsit azt is, hogy ezt kevésbé hideg és szeles környezetben tehetjük meg, s így az állítható bemutatkozó tábláinkat is érdemes lesz felszerelnünk. :)

A Magyar Tacskótenyésztők Egyesületének honlapja: www.tacskotenyesztok.hu

Hol hibáztunk? (A 13. hét)

Van egy téma, amelyről több heti beszámolóban is írni fogok, mert nem tudok szabadulni a gondolatától, nagyon nehezen dolgozom fel ugyanis, ha egy kutyát elveszítünk. Keresem az okokat, a miérteket. Kukorica az ASKA menhelyéről érkezett, az átvétel előtt két hetet töltött egy Székesfehérvár közelében élő családnál. A kutya egészséges volt, így megkapta az oltásait, majd néhány nap múlva sor került az ivartalanítására. A műtét után sem volt semmi gond, de aztán amikor ideiglenes befogadóhoz költöztettük, már észleltünk nála egy enyhe tüsszögést. Nem gyanakodtunk semmire, hiszen eddigre már több, mint egy hetes volt az oltása... Mit kellett, lehetett volna máshogy csinálni...?

Mágus is székesfehérvári kutya. Ugyanonnan jött, mint Dödölle és Kukorica, ugyanannál a családnál karanténozott. Amiben eltért az előző két kutyától az az, hogy őt nem oltattuk be ott, csak már akkor, amikor Budapestre költözött és nem is ott ivartalanították. Ő, attól függetlenül, hogy Kukoricával együtt lakott, nem lett beteg, a legkisebb tünetet sem mutatta, pedig valószínűleg ő sem volt előtte soha oltott. Mi a különbség, ami miatt őt elkerülte a kór? Mit csináltunk Kukoricáéknál rosszul...?

Nina családból érkezett, ahol élete hét évében az volt a dolga, hogy minden tüzelésnél létrehozott egy alom kistacskót, akiket aztán a gazdái továbbadhattak. Ő maga nem kapott extra figyelmet vagy törődést, hét év alatt egyetlen egyszer sem kozmetikázták meg, büdös volt, elhanyagolt, túlkondícionált és nem nagyon értette, hogy mi történik vele, de barátságosan várta a változást. Ez már az érkezése napján meg is kezdődött, mert ideiglenes befogadókhoz költözhetett, ahol a hét év kinti lét után először nyúlhatott végig egy meleg lakásban és kaphatott kellő figyelmet, amelyért rendkívül hálás is volt. Kiderült, hogy Nina imádja a lakásban élést és minden emberrel nagyon-nagyon kedves.

Lestyán, a demodexes törpe csapat egyik kanja mostanra került olyan állapotba, hogy áteshetett az ivartalanításon, s a beavatkozás után új otthonába költözött, ahol már nagyon várták. Nem volt számára drámai a változás, hiszen gazdái már a gyógyulás időszakában is hetente látogatták ideiglenes befogadójánál, így ismerték egymást. Reméljük, hogy Lestyán gazdái a közelünkben maradnak és a jövőben esetlegesen erősítik a tacskós csapatot ők is.

Aki kijelenti, az felvállalja - avagy egy újabb problémás eset a 12. héten

A kezdeti beteg, balesetes kutyákat látva bátorkodtam azzal a feltevéssel élni, hogy ez az év problémásabb lesz, mint az elmúlt évek voltak. Persze akkor is volt bőven kezelésre szoruló kutyánk, de most néha olyan érzésem van, hogy szinte már csak olyanok érkeznek. Ez nem igaz természetesen, de az biztos, hogy a számuk jelentősen megnövekedett és ez a hét sem volt kivétel.

Hektika átvétele nem volt kérdés, bár amikor a bejelentést megkaptuk, ötletünk sem volt, vagyis inkább túl sok is volt belőle, hogy mi lehet a gond és hogy mit fogunk tudni vele kezdeni, Hektika ugyanis "kóválygott", a megtalálója szerint valami történhetett a látásával, illetve körbe-körbe járt úgy, hogy mindennek nekiment közben, s a hátsó testfele meglehetősen imbolygott. Az egyik nagyon rutinos ideiglenes befogadónknál helyeztük el őt, s azonnal megkezdődött a kivizsgálása is. A röntgen egy elhanyagolható gerincszűkületet mutatott, semmi mást, az ultrahang is negatív lett. A véreredménytől sem lettünk okosabbak, de lassan-lassan a támogató vitaminok hatására Hektika állapota javulni kezdett, így leginkább valami feji traumára tudunk gondolni, akár egy balesetre vagy nagyobb ütésre.

A veresegyházi medveotthonból érkezett Butler átesett az ivartalanításon és meglepően keveset időzött a gondozásunkban, ugyanis egy család még a mackók látogatásakor beleszeretett és jelentkeztek, hogy szeretnék őt örökbefogadni. Így lett Butler villámsebességgel érdi lakos.

A 11. hét - vesztettünk a szopornyica ellen

Nem jó beteg kutyát gondozásba venni. Ez tény. Még a sérült kutya is "jobb", ha lehet ilyet mondani, mint a beteg, mert ott valamit javítani kell, nem kitalálni, megfejteni, karanténoztatni, rettegni. Dödölle lekaranténozott. Nem tűnt betegnek, de az oltások után kidőlt. Azonnal elkezdtük a kezelést, szinte biztos volt, hogy szopornyica-fertőzött, amit sajnos az elvégzett teszt meg is erősített. Kevesek voltunk ahhoz, hogy legyőzzük ezt a betegséget, pedig Dödölle harcolt. Újra és újra padlóra került és mindig megpróbált felállni, de aztán elfogyott az energia és a kór bedarálta őt. Iszonyatos érzés elveszíteni a küzdelmet, iszonyatos érzés, ha az embernek el kell búcsúznia egy kutyától, aki még alig élt, viszont ezek a vesztett csaták erősítik meg bennünk azt, hogy igenis szükség van ránk, mert ha neki nem is, de másoknak segíthetünk.

Az élet nem állt meg. Lett egy új kutyánk, aki valójában nem tacskó, valahol a távoli ősei között talán volt egy sparheltlábú is, de a genetikai összetételére nem nagyon mernénk tippelni, annyi minden keveredett már össze benne. Butler a veresegyházi medveotthonból jött hozzánk, ahol önkénteseink voltak kirándulni és megismerkedtek az oda csapódott, de ott valójában "felesleges" kutyával.

Narnia, a demodexes rövid szőrű törpék fekete-cser tagja átesett az ivartalanításon és talán senkit nem ért meglepetésként, amikor kiderült, hogy Fenéék már nem tudják őt továbbadni, hiszen a hosszú hetek alatt tökéletesen beilleszkedett a falkájukba, s nem utolsó sorban a szívükbe is. Tudjuk, hogy az eszük sokáig azt mondatta velük, hogy nem kell harmadik kutya, de azt is éreztük, hogy az ész nem lesz elég, hogy legyőzze a szívüket. (Jártunk így már mások is...) Köszönjük az ideiglenes befogadást, s Narniának hosszú, boldog életet kívánunk.

A 11. héten három szálkás szőrű tacskó is kirepült a gondozásunkból, igazából egyik sem ért minket váratlanul, hiszen mindhárom esetben voltak már előzmények, s leginkább az ivartalanítást kellett megvárni azzal, hogy költözhessenek.

Töpi egy fiatal pár szeretett szobakutyája lett, egy igazi kanapétacskó. Töpi tökéletes jelleme és lakáshoz szokottsága nagyban segítette a döntést, hogy kit is vegyenek magukhoz, s azt hiszem, hogy kijelenthetjük: nem bánták meg a döntést. Töpi rendkívül rövid idő alatt elfogadta őket és mostanra már teljes jogú családtag.

Piru esetében nem voltunk teljesen biztosak abban, hogy működni fog a kapcsolat, mert egy stafford kan mellé szerették volna őt örökbefogadni, aki nem olyan régen veszítette el tacskó társát. Szerencsére mind Piru, mind a stafford kan barátságosan állt ehhez a kapcsolathoz és Piru beköltözése után néhány órával már együtt járőröztek a kertben, ez pedig így is maradt a mai napig, Piru a fül és a stafford a vizuális effekt, mert egyébre alkalmatlan, mindenkivel barátságos.

Tarackra többen is érdeklődtek, így nehéz helyzetben voltunk, amikor a számára legjobbat kellett közülük kiválasztanunk. Végül Tarack habitusa volt a meghatározó, amit figyelembe kellett vennünk: ő imádja az embereket, de élvezi a kutyák társaságát is, emellett rendkívül sok mozgásra, mozgatásra van igénye. Tarack egy szálkás szőrű tacskó szuka mellé költözött vidékre, egy aktív életet élő család új tagja lett.

Elütötte, tovább ment - hogy lehet? (a 10. hét)

Valley nem tacskó, bár tagadhatatlan, hogy az ősei között bizonyára fel tudna mutatni legalább egy tacskót is. Normál esetben ő - tekintettel a rengeteg fajtatiszta és nagyon típusos keverékre, akik bajban vannak - nem is került volna hozzánk, de különleges helyzete miatt mégis a tacskó fajtamentés gondozását élvezheti. Ez a különleges helyzet pedig nem volt más, minthogy Valley balesetet szenvedett és senki más nem vállalta.

Nem tudni, hogy Valley, ez az öt év körüli kis termetű keverék kan hogyan került az autópályára egy olyan helyen, ahol mind a két oldalon zajfogó fal található. Mindenesetre ott volt, mondhatni, a saját gazdája hibájából, aki nem vigyázott rá. Valleyt pedig - mi más történhetett volna ezen a helyen - elütötték. Akinek a kocsijával találkozott, nem állt meg, nem vitte a kutyát orvoshoz, talán örült már annak is, ha a kocsiban nem keletkezett túl nagy kár, lehet, hogy nem is tudott volna megállni. Nem mentegetem, ő ütötte el a kutyát, de nem miatta volt ott. Az eredeti gazda gondatlansága (vagy szándékossága?) miatt került ez a kutya az útra, s nagyobb bajt is okozhatott volna, egy autópályán nagy a forgalom és az autók is gyorsan mennek. Valley szerencséjére túlélte a balesetet, de súlyosan megsérült. A zajfogó fal tövében kuporgó kutyát pedig egy másik autós vette észre, aki viszont megállt és próbált segítséget kérni. A kutyát senki nem fogadta, de eljutottak hozzánk. Balesetes, sérült. Mit lehetett volna erre mondani? A megtaláló a fuvarját is vállalta, általa került a kutya kórházba, sőt: ideiglenes befogadót is kerített neki a műtét utáni időszakra, merthogy Valley medencéje és combcsontja sérült, súlyosan. Mostanra már jól van. Gazdát keres.

Ezen a héten Valley kívül két szálkás szőrű tacskó kanunk körül szerveződtek dolgok, Töpi, a nyíregyházi kan átesett az ivartalanításon, így már készen állt arra, hogy örökbefogadják. Általában a középkorú kan kutyáinkért nincs tolakodás, de jelentkezett egy fiatal pár, akik... De ez már egy másik hét történése.

Tarack is átesett az ivartalanításon és szerencséjére nem a kennelsorra, hanem ideiglenes befogadóhoz került, így a fiatal, de magabiztos tacskó kan élvezhette a kényelmet és a maximális odafigyelést. Sok minden kiderült róla, s ezzel az örökbeadása is biztosabb bázisra kerülhetett, hiszen az érdeklődők szinte minden kérdésére volt már tapasztalatból szerzett válasz. Köszönjük!

Mitől ne lenne beteg...?

Teljesen mást kellene éppen írnom, de ma meghalt egy védencünk, Dödölle, és nem tudok átlépni azon, hogy újra és újra belefutunk abba, amibe nem szabadna... Ha egy kutya meghalt egy olyan vírus miatt, ami ellen van védőoltás, rettentően elszomorodom, de dühös is vagyok. Csak egy pici odafigyelés, néhány oltás lett volna, s a kutya most is élhetne. De nem kapta meg élete indulásakor, ez a korábbi gazdájának nem volt fontos, s most, több tízezernyi ráköltött forint után, napokig tartó szenvedés után már nincs tovább. Ismét a vírus győzött, s nem csak efelett a kutya felett, hanem felettünk, állattartók felett is.

Mondhatnám, hogy már a szopornyica sem a régi, mert tényleg nem az, mindig más arcát mutatja, mindig más tünetek erősebbek, van, ami már meg sem jelenik, más a lappangási ideje, máshogy hat, máshogy kell kezelni, más típusú felülfertőzések nehezítik a gyógyulást... De ettől még a szopornyica szopornyica, egy betegség, amelyből nagyon nehéz egy állatot kihozni és az utolsó percig kétesélyes, hogy a kutya életben marad-e. Percek alatt változhat tragikussá a helyzet.

Csak néhány oltás lenne, egy kis odafigyelés. Olyan nehéz ez? Senki nem akarja, hogy a kutyája beteg legyen, nemigaz? S aztán körbenézek a szűk környezetemben és sokaknak jó, ha a kötelező veszettség elleni oltással rendelkezik a kutyája, a többi betegséget nem is ismerik. A szopornyica pont úgy idegenül cseng előttünk, mint a parvó vagy a kullancsok által terjesztett babézia... Amiről nem akarunk tudni, az nincs. S tényleg: vannak a szerencsések, akik mellett leél úgy egy életet a kutya, hogy ezeket elkerüli. De nehéz ebben békét találni akkor, amikor jelenleg az Egyesület gondozásában három szopornyicás vizsla mix baba és egy tacskó keverék kan van, s Dödölle halála ilyen közeli.

Tegye fel a kezét, akinek van kutyája, de annak nincs kombinált oltása. Tegye fel a kezét, aki nem is tudja, hogy miért kellene ilyet kapnia a kutyájának. Tegye fel a kezét, aki azzal mentegeti magát, hogy vele ez nem történhet meg, aki azzal takarózik, hogy erre most nincs pénze...

El vagyok keseredve. Dödölle meghalt. S ma rászóltam egy jószándékú gazdára, aki éppen oltásra vitte a hat hetes kölyökkutyáját, de a legnagyobb nyugalommal letette a rendelő padlójára, s engedte, hogy az ott várakozó kutyákkal játsszon. Hát tényleg ilyen misztikus dolog ez az immunizáció? Az. De én már nem tudom ezt türelemmel és megértéssel fogadni...