A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Sho. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Sho. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. január 3., kedd

Fogyó hold... (47. hét)

Ez volt az év egyik szuper hete, hiszen "csak" egy kutyánk érkezett, de többet örökbe tudtunk adni, ráadásul úgy, hogy mindannyian egy másik kutya hirdetésének köszönhették azt, hogy gazdához költözhettek. Vannak ugyanis kutyák, akiket akárhogy hirdetünk, nem lesznek kellően vonzóak ahhoz, hogy valaki őket, csakis őket akarja, míg van olyan hirdetés, amelyre több hívás is befut, de egy kutyát csak egy helyre tudunk örökbeadni. Ha pedig több jó jelölt is akad, akkor ajánlunk mást, aki szerintünk az adott család habitusának megfelelhet, ha nyitottak a lehetőségre. Ezen a héten pedig többen azok voltak. Szerencsére, mert így a Karácsonyt már több védencünk új otthonban töltheti.

Ribizli, a mi kis csodálatos fekete-cser, rövid szőrű tacskó hölgyünk gazdához költözött, ami nem igazán meglepő, mert tényleg egy nagyon jó idegrendszerű, barátságos és kedves kutyáról van szó. Csipet-Csapatnak pedig hálás köszönet azért, hogy Ribizli nála lehetett.

Ribizli jóvoltából még három kutyánk költözhetett új otthonába, három olyan kutya, akikre eddig valami miatt nem is volt érdeklődés, pedig mindannyian tökéletes, barátságos és fiatal kutyák.
Révész megelező heti látogatói nem gondolták meg magukat, s ez a hét lett az az a szerencsés, amikor ez a sokat várakozott, nagyon kedves és barátságos, bár elsőre kicsit megszeppent tacskó fiúcska megkezdhette új életét egy rutinos, csupaszív család mellett. A költözés előtt még át kellett esnie a legeslegutolsó szemműtéten, innentől az átvételekor majdnem kifolyt szeme újra teljes funkcionalitásában használható, megmenekült. Már kaptunk is Révészről híreket és szerencsére minden a legnagyobb rendben van vele, szépen beilleszkedett és nagyon-nagyon szeretik őt.

Panina, a különleges színű törpe tacskó szuka leírásában karakánabb volt, mint a valóságban, de valami miatt senki nem akart vele még csak megismerkedni sem. Ideiglenes befogadóinál kitűnően érezte magát, de azért tudtuk, hogy egyszer őt is örökbe kell majd adnunk. Az ő új családja sem rá jelentkezett, de a  leírás alapján úgy gondoltuk, hogy tökéletes otthont tudnának biztosítani Paninának és igazunk is lett. A család felkerekedett, hogy Paninát magához vegye, s azóta is csak szuperlatívuszokban említik a mi kis pöttömkénket.

Sho, a rosszcsont szintén rutinos tacskós családba tette át a székhelyét, olyannyira rutinosba, hogy sok tíz évvel ezelőtt a házaspár első tacskóit Peruból hozták magukkal minden nehézséget és extra ügyintézést vállalva. Több kutyájuk volt az évek alatt, egy dologban megegyeztek: mindig olyan kutyát választottak, akiért tenniük kellett, akinek rájuk volt szüksége. Így mertük nekik ajánlani Shot, akivel már az első találkozás is szerelem volt. Öröm volt nézni az apró, megszeppent kutyát, ahogy új gazdái ölébe kucorodva nézett ránk, szinte el sem hitte, hogy ez most már az igazi, a végleges. Sho gazdija nagyon kedves emberek, reményeim szerint 2012. elején ismét felkeressük őket. Már csak a nagyon finom teasütemény miatt is. :)

Amellett, hogy Révész, Panina és Sho gazdái abban közösek, hogy nem arra a kutyára jelentkeztek, akit végül örökbefogadtak, még egy dologban egyeznek: mindannyian fontosnak tartották, hogy hozzájáruljanak a tacskó fajtamentés működéséhez és bár ilyet soha nem kérünk, nincs kötelező előírásunk, mindhárman utaltak a számlánkra, amit szeretnék ezúton is kiemelten megköszönni, mert nagyon-nagyon sokat jelent! Köszönjük!

Ezen a héten egy új kutyánk is érkezett a bajai gyepmesteri telepről, ahol már hosszú időt töltött el. Folyamatosan láttuk a Facebookon, de nem volt kan kutya számára helyünk. Sajnos ideiglenes befogadót is szinte kizárt, hogy kan kutyának találni tudjunk, ilyenkor mindig a kennelsorra számíthatunk, más nem nagyon jöhet szóba, csak ha tényleg megismertük a kutyát. Dinaperonék mentek el érte, s hamar kiderült, hogy a leírása finoman fogalmazva is hiányos volt, így bár Editék vállalták volna, hogy náluk maradhat  ideiglesként, de egy nap után némi átszervezéssel tárnoki kennelsorunkra került, ahol alkalmazottunk, Laci ki is írta, hogy "antiszociális és harap". Szerencsére mostanra már látjuk, hogy Liber esetében inkább a bezártság, az emberi kapcsolat és a következetes szeretet hiánya okozta a gondokat, mivel mostanra egy tökéletesen együttműködő, megbízható kutya lett belőle, akit bárki bármikor nyugodtan sétáltathat, szeretgethet, s most már eltéríthető attól is, hogy mindig minden úgy legyen, ahogy ő elképzeli. Liber egy két év körüli, különleges színű (csoki-tan) rövid szőrű tacskó keverék, aki egy némi kutyás tapasztalattal rendelkező gazdát keres, de ideiglenes befogadónak is örülne, mert a kennelsoron bizony nagyon tud fázni.

2011. október 25., kedd

SSP (40.hét)

Ezen a héten egy új kutyánk érkezett, Sherry személyében. Ő nem volt már ismeretlen számunkra, amikor ugyanis az eredeti családja meg kívánt tőle szabadulni, s egy másik szervezet új otthont keresett neki, volt néhány nap, amikor úgy volt, hogy hozzánk kerül, de aztán jelentkezett érte egy magánszemély, hogy örökbefogadja ő. Ekkor úgy tűnt, hogy elveszítettük őt szem elől, de aztán egy szép napsütéses napon felfedeztem őt az egyik kennelben abban a kutyapanzióban, ahol mi is béreljük az átmeneti elhelyezést biztosító helyeinket. Sherry acsargott és ugatott, nem tűnt úgy, mint aki emberi társaságra vágyik. Egyből felismertem, tudtam, hogy ki ő, s kapcsolatba is léptem az őt örökbefogadóval, hogy magyarázatot kapjak a dologra, különös tekintettel arra, hogy a kutyából véres vizelet folyt. Kiderült, hogy Sherry nem nagyon szociális, s átmenetileg van a panzióban kiképzésen. De a szobatisztaságának a rendszertelen lét nem segített, s hólyaggyulladása lett. Az első találkozásunkkor sikerült meggyőznöm Sherryt, hogy nem akar embert enni, s így többször tudott sétálni is. Elhitte, s most, hogy visszakerült, újból kénytelen ezt a hitet megerősíteni nap, mint nap. Sherry egy felnőtt szálkás szőrű tacskó (keverék?) kan, akinek nem volt túlságosan jó élete korábban, az őt örökbefogadónál pedig nem jött ki sem a többi kutyával, sem pedig a család férfi tagjaival, így nem tudták őt tovább vállalni. Sherry tényleg nem egyszerű eset, de azért nem maga a sátán, egyszerűen csak bizonytalan, bizalmatlan, tipikus egyke kutya, aki nagyon lassan fog tökéletesen megnyílni és rengeteg türelemre és megértésre lesz szüksége. Szobatiszta, más kutyákkal ne tartható együtt, s gyerek mellé sem adnánk őt örökbe viselkedése miatt. Imád labdázni, de nem hozza vissza, csak utána rohan, viszont így remekül lefárasztható. Sherry struvitkő kialakulására hajlamos, így speciális tápot eszik, ami kb. havi 10.000 Ft kiadást jelent, de mivel jutalomfalatot és egyebet nem kaphat, talán vállalható lesz valaki számára. Sherry számára ideiglenes befogadót is keresünk, mert jelenleg csak tárnoki kennelsorunkon tudtuk őt elhelyezni.
Sho, az égedelem rossz rövid szőrű törpe tacskó kan átesett az ivartalanításon. Úgy volt, hogy gazdához is költözik, de leendő otthonában a szuka kutya tüzelni kezdett, így a költözködés elhalasztása mellett döntöttünk. Remélem, hogy ez nem azt jelenti majd, hogy Sho újra gazdikereső státuszba kerül.

Peti, a bénult tacskó fiú pedig lehetőséget kapott arra, hogy speciális kezelésen vegyen részt a Vitahelp Egészségügyi Központ támogatásával. Egyelőre még nem látszik drámai javulás, de a műtétet követő első hónapokban mindent meg kell próbálnunk, hogy Peti esetlegesen visszanyerhesse elveszített készségeit, s ne kényszerüljön kerekesszékbe. Ha viszont nem járunk sikerrel, megkezdjük Peti kocsija költségeinek előteremtését is.

2011. szeptember 24., szombat

Írjam azt, hogy 36 kutya érkezett...?

Pedig ha annyi nem is, de a fajtamentés életében a 36. hét megintcsak intenzívnek bizonyult, több új kutyánk érkezett, így most az elkövetkező időszakban újra szervezhetjük az oltásokat, ivartalanításokat, hirdetéseket, gazdijelöltek látogatását, kereshetünk forrásokat- tehát nem fogunk unatkozni. Egy kutya megmentése tényleg nem csak annyi, hogy az ember összeszedi és kész. Minden örökbefogadható kutya mögött ezernyi apró és kevésbé apró tennivaló, szervezés, egyeztetés és emberek állnak, akik az ügyek vitelében segítenek. Ezt soha nem szabad elfelejteni, elfelejtenünk. S ezekből a háttér-emberekből soha nem elég. Úgyhogy aki kedvet érez, ne habozzon, csatlakozzon. :)
Magnusz, a beteg törpe tacskó kanocska - ugye meggyógyul?
Mindig meglepődök, hogy egy-egy kutya hogy tud olyan állapotba kerülni, amilyenben hozzánk érkezik. Magnusz még csak egy babakutya, alig 3-4 hónapos, de egy életrevaló történésen ment már keresztül. Szinte teljesen mozgásképtelenül érkezett, "fejnehéz" volt, a gerincét puposította. Székletet üríteni nem tudott, emellett lázas volt és apatikus. A koordinációs zavarait gerinc eredetűnek ítélte az orvos, a kiskutya minden érintésre felsírt a fájdalomtól, de elsődlegesen a lázas állapot megszűntetésére volt szükség. Kapott mindenféle gyógyszert, injekciót, féreghajtót, megultrahangoztattuk, elkezdtük az addicionális fülrüh kezelését, s készültünk a legrosszabbra, ami sajnos nagyon is benne volt a pakliban. A vizsgálatokat egy röntgen egészítette ki, amelyen jelentős elváltozás nem volt látható, így valószínűsíthető, hogy valami fizikai behatás okozta ödéma lehetett a mozgászavarok hátterében. Amit viszont egyértelműen kimutatott a röntgen: Magnusznak tüdőgyulladását. Mostanra már nincs a kicsi srác életveszélyben, ha az állapota tovább javul, megkaphatja első oltását is, utána pedig az oltási program folytatásának, valamint ivartalanítási kötelezettséggel örökbefogadható. Ideiglenes befogadójának és szentendrei szuper állatorvos - aki egyébként Eszkuláp kezelőorvosa is - Dr. Czuppon Balázsnak köszönöm az áldozatos munkát és hozzáállást!

Sho is az új csapat tagja. Ő egy 1,5 év körüli kaninchen-törpe tacskó mérethatáron mozgó rövid szőrű kan kutya - szépséghibával. A csontosodássa lehettek problémák, mert az orra eltér egy áltag kutyáétól, "szétnyílt", illetve az egyik hátsó lába is görbe, kifelé forduló. Ez a későbbiekben okozhat majd problémát, de jelenleg nem okoz fájdalmat, csak furcsa látvány a mindig a szépet, esztétikusat követelő emberi szemnek. Sho oltva, chipezve, ivartalanítását követően fogadható örökbe.

Tüll egy hét éves, hosszú szőrű kaninchen tacskó szuka, aki nem olyan régen még kölyköket nevelt, ez pedig eléggé megviselte a szervezetét. Az ivartalanítási beavatkozás megtörténtéig fel kell őt erősítenünk, illetve pótolnunk kell azokat a tápanyagokat, amelyektől gyermekei mentesítették. A fogai nagyon-nagyon rossz állapotban vannak, több helyen gyulladt az ínye, illetve számos fogát már csak a fogkő tart benn, így az ivartalanítási műtéttel egyidőben igyekszünk rendbehozatni a fogsorát, eltávolíttatni a fogkövet és azokat a fogakat is, amelyek már menthetetlenek. Valószínűleg későbbi életében Tüll fogaira - már ami megmaradt - különös gondot kell fordítania a leendő gazdájának. Tüll egyébként egy nagyon kompakt, egészen apró kutyahölgy, aki mindennél jobban szeret ölben ülni, ott biztonságban is érzi magát, ellentétben a sétákkal és mozgásokkal, amikor félős, rebbenékeny. A lakásban feltalálja magát, kényelemigénye magas, de sajnos nem szobatiszta - ennek hátterében valószínűleg az áll, hogy az utcán nem meri elengedni magát, fél.

Monk még Buksiként - fotója bejárta az egész Facebookot
Monk Buksi néven migrált a Facebookon - elaltatják, ha nem talál sürgősen új gazdát - persze voltak rá érdeklődők, de valahogy mégsem alakult semmi. Bevallom, a múltban én is hajlamos voltam azt hinni, hogy ezek a "gazdája meghalt, elaltatják" típusú üzenetek inkább csak lelki terrort jelentenek, de nem veszélyt, aztán egyszer, amikor láttam a végeredményt is felírva - ugye a visszajelzések nem valószínűek a közösségi portálok természetéből adódóan, de nem kizártak - egy hasonló hirdetés után, ahol öt kutya életét oltották ki a házra ácsingózó örökösök, nos, azóta máshogy szemlélem az ilyen híreket. Persze kivártam, hátha. De nem. Így egy vidéki befogadónk segítségével Buksi, immáron Monk néven szabadulhatott. Ideiglenes befogadónál várja a továbbiakban, hogy valaki beleszeressen, természetese ő sem adja alább, oltva, chipezve, parazitamentesítve, ivartalanítva költözködne.

Maya rémülettel a szemében - de másnap már jobban érezte magát
És itt még nem álltunk meg! A pápai állatvédők kérték a segítségünket egy 4 éves szálkás szőrű tacskó (keverék?) szuka számára, akiről a gazdái költözés miatt nem tudtak már tovább gondoskodni. A kutyahölgy fuvarját a Facebook Tacskó Fajtamentő Csoport segítségével sikerült megoldani, ezt kiemelten köszönjük. Maya érkezésekor nagyon meg volt szeppenve, rettegett. Mostanra már szépen kinyílt, barátságos, a többi kutyával is rendesen viselkedik, szobatiszta, nem rombolós.

Persze a szokásos ügyek is haladtak: most már Tufa sem kerülhette el a végzetét és a héten átesett koronaékszerei eltávolításán. Pedig mindent bevetett korábban: megfázott, toklászt szedett össze, felsértette a száját... De eljött az igazság napja, amiről ő nem is sejti, hogy egy lépéssel közelebb vitte a hivatalos gazdisodásához. Bár a változást ő valószínűleg nem fogja megérezni...

Csakúgy, mint ahogy az ex-bonyhádi gyepmesteri telepes tacskó mix hölgy, Johanna sem élt át drámai változást, amikor ex-ideiglenes befogadójával aláírtuk - végre - az örökbefogadási szerződést. Jó volt a kutyalányt megismerni, látni, hogy milyen szerető otthonba került. Ezt az érzést kívánom mindenkinek átélni, egész heti stresszt képes felülírni! Johanna gazdija ráadásul készített szép varrott holmikat a karácsonyi jótékonysági aukciónkra is, úgyhogy majd érdemes lesz figyelni.

Léna és Orsi, két segítőnk kutyás kirándulást álmodott meg tárnoki kennelsorunk lakóinak, s szerencsére nem csak a sok-sok sétáltató, hanem az időjárás is kedvezett a programnak.Természetesen máskor is szívesen várunk mindenkit, aki egy-egy kutyánkat, akár csak néhány órára is, de elvinné sétálni, foglalkozna vele, szeretgetné.

A sétáról beszámolók itt olvashatók - a tacskó fajtamentést az áltacskónk, Bodri képviselte, akire ugyan volt érdeklődés, de az örökbefogadás elmaradt:

http://vizslanaplo.blogspot.com/2011/09/szulinapi-kirandulas.html
http://futrinka-alap.blogspot.com/2011/09/ot-eves-szuletesnap-tarnoki-kutyak.html

Vasárnap pedig Százhalombattára volt hivatalos az Egyesület. Ide főként az Alap Tevékenységi Csoport gondozásában lévő esélytelen keverékekkel érkeztünk, a tacskó fajtamentést ismételten Bodri képviselte, akinek ezáltal meglehetősen intenzív hétvégét biztosítottunk. Itt is beleszerettek a kis pocakmutogatóba, de mondanom sem kell, hiszen csak ismétlem magam: az örökbefogadás elmaradt. Bodri csak egy keverék, nem kell senkinek. Pedig milyen tökéletes kutya!

A beszámoló itt olvasható:

http://futrinka-alap.blogspot.com/2011/09/szazhalombatta-mi-jo-omen-varosunk.html