Mozgalmas hét volt a 15, öt kutya is érkezett a gondozásunkba. Igazából, ha a kennelsorunk kapacitására lett volna bízva, sajnos nem fogadhattunk volna egyet sem, de nagyon nagy szerencsénk van, hogy egyre többen segítenek nekünk ideiglenes befogadással. Tudjátok, akár néhány hét is nagyon sokat jelenthet egy-egy kutya életében, menekülésében.
Coolio és Snoop két hosszú szőrű törpe és standard tacskó mérethatáron mozgó fiatal-felnőtt kan kutya, akik egy tenyészetből érkeztek, mert valamilyen "hiba" miatt őket nem szerették volna ivarosan kihelyezni sehová, így a segítségünket kérték. Mind a kettőjüket sikerült ideiglenes befogadónál elhelyeznünk. Sajnos Snoop ráadásul beteg is, amikor a gondozásunkba került, még csak azt hittük, hogy valami egyszerű gyomorgyulladással állunk szemben. Sajnos ennél komplexebb és komolyabb a probléma. Snoop azóta heti rendszerességgel jár kezelésre és állatorvoshoz is, rengeteg vértesztet csináltattunk kontrollként, s folyamatosan ultrahangos kontroll alatt áll.
A váci gyepmesteri telep elé kitettek egy aprócska fa dobozt, amely egy rendkívül idős szálkás szőrű tacskót rejtett. A dobozka fele akkora volt, mint a kutya... Marlon Brando a rohadó fogaival, az egész szervezetét maga alá temető gyulladással, amelynek gyökerét a rohadó fogakban kell keresni, az öreges szokásaival és vaksi szemével nem várhatott túl sok jóra. Amikor egy-egy ilyen reménytelen kutya bukkan fel valahol és történetesen tényleg tacskó, megfordul a fejemben, hogy míg tacskóként a fajtamentőktől kaphat segítséget, s van még néhány fajta szerencsére, ahol a fajtamentő szervezetek segítenek azokon is, akik számára nagyon kicsi az esély az új életre, cserében viszont már a befogadás pillanatában tudható, hogy gigászi állatorvosi számlát halmoz majd fel a kisöreg vizsgálata, kezelése, ellátása, de egy keveréknek ebben a státuszban nem sok esélye lenne, s ez rendkívül szomorú. Minden kutya halála szörnyű, feldolgozhatatlan, elfogadhatatlan, hogy míg mi mindent megtennénk akár egy-egy nem "saját kutya" védencünkért, addig mások szívtelenül lemondanak róluk. De ez kitérő! Szóval így érkezett meg Marlon Brando és került egy pozitív értelemben elvetemült, korábbi örökbefogadónkhoz, a tehetséges fiatal rendezőhöz, Lizához és ex-Zamó néni, Etushoz.
A várpalotai gyepmesteri telepről már korábban érkezett volna altatás elől két szálkás szőrű tacskó keverék kan, de az egyikük parvó-fertőzésben megbetegedett és így nem tudtuk őket elhozni. Ezen a héten nyílt alkalom arra, hogy mind a ketten eljöjjenek és ideiglenes befogadónál kezdjék meg az új életüket.
Szapár volt a beteg, ő nagyon soványan jött és nehezen szedi össze magát, tulajdonképpen ez még mindig nem sikerült neki. Ideiglenes befogadói tanítják, szeretik és nagyon ragaszkodnak hozzá. Most, amikor ezt a beszámolót írom, már tudom, hogy szeretnék őt megtartani, s erre áldásomat is adtam, de előtte át kell esnie az ivartalanításon, amelyre pedig azért várunk, mert annyira sovány még mindig...
Finánc nem volt beteg, vele zökkenőmentesen indultak a dolgok, s ideiglenes befogadói szívébe ő is belopta magát, viszont ő még mindig gazdára vár.
A hétre egy műtét jutott, az aprócska, furcsa neurológiai tünetekkel küzdő Hektika esett át az ivartalanításon, de az általános állapota miatt nem tolakodnak érte a gazdijelöltek, s azóta számos vizsgálaton át is kellett esnie, beleértve az epilepszia vizsgálatokat és az MR-t is.
Egy kutyánk gazdához is költözött, a sok port kavart Mici kezdhette meg végre egy szerető otthonba kerülhetett, s szerencsére már gyógyultan folytathatja ideiglenes befogadóinál megkezdett gazdis életét és a demodex talán soha nem is tér vissza. Mi mindenesetre ezt kívánjuk!
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Hektika. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. július 15., vasárnap
2012. július 4., szerda
Hektika és az epilepsziás rohamok
Hektikának több epilepsziás rohama volt az utóbbi időben. Ő az a kutya, aki körbe-körbe járt, amikor hozzánk került és korlátozott volt a látása is, illetve instabil a hátsó fele. A vizsgálatainak egy részén túl vagyunk, de most jön a java... Drukkoljatok neki!
A hétvégén várhatóan egy MR-vizsgálaton esik át a kicsilány Kaposváron, a héten pedig dr. Kiss Gabriellánál járt, aki az epilepszia kutatás területén tevékenykedik. Az ő szakvéleménye olvasható az alábbiakban:

A kórelőzményi adatok és a rohamtünetek alapján többgócú fronto-temporális lebeny epilepszia ébredési grand mal rohamok formájában. Az eszméletvesztéssel járó nagy rohamokat minden esetben hosszú, 30-60 perces postiktális amnézia, zavartság, pszichózis, a hátsó végtagok gyengeségének a tünetei kísérik. A megtalálás idején a postiktális amnézia és menetelési kényszer zajlott, amely depohatású szteroid injekció adására jól reagált (Dexafort injekció).
Mivel az öröklött agyi betegségek talaján kialakuló epilepsziák kutyán 1-5 éves kor között szoktak jelentkezni valamelyik alvásfázisból indulva, feltehetően Hektika esetében is erről van szó. Mivel a rohamindítás felsikítással kezdődik, valamint a postiktális zavartság, amnézia és agyduzzadásra utaló tünetek órákra is képesek elnyúlni, felmerül a gyanú öröklött agyi térfoglaló folyamat jelenlétére. A rohamtípusának megfelelő antiepileptikus terápiát tegnap estétől megindítottuk.
Mivel nagyon későn, éjjel végeztünk, a többórás betegfelvételt követően már nem volt labor, emiatt a vérvétel nem történt meg. Mivel az anamnesztikus adatok és a rohamtünetek alapján az epilepszia kóroki hátterének a felderítése érdekében MRI vizsgálat javasolt. Editékkel abban állapodtunk meg, hogy ha felépültek az agyban a gyógyszerek, Hektika jól van, és rohammentes, akkor nálam megtörténik a vérvizsgálat a belgyógyászati status felderítése érdekében, mivel az MRI vizsgálat narkózisban fog történni.
A B-1 vitamint nagyon jó, hogy szedte, de B-vitamin komplexet szoktunk felírni epilepsziás betegeknek, ezért anyagi okok miatt jó és olcsó készítményként, amely egyben májvédelmet is biztosít, a Lavet Senior tabletta szedését javasoltam.
Mivel a betegfelvétel napján 24 órán belül halmozott nagy rohamok zajlottak, nem akartam Hektikát a vérvétel okozta stressznek is kitenni.
Az MR eredménye fogja megmondani, hogy mi az az örökletes kórok az agyban, amely az epilepsziás rohamokat folyamatosan generálja. Editet megtanítottam a rohamok akut kezelésére, hogy minél hamarabb feltisztuljon a tudat, és enyhítsük az agyduzzadásból eredő fájdalmait is.
2012. július 2., hétfő
Nem vagy százas! Vagy mégis?
Száz szónak is egy a vége: sikerült több olyan kutyára szert tennünk, akikkel hatalmas számlákat hoztunk össze, s nem azért, mert luxusmasszázsra, vidéki wellness hétvégére vagy szőrfestésre vittük védenceinket, hanem mert olyan problémákkal kerültek hozzánk, amelyek jelentős, főként állatorvosi kiadást jelentettek.
Szóval jöjjenek azok a kutyák, akiknek százon túl (ez alatt százezret kell érteni!) volt a költsége, s még nem tudtunk minden forintjára fedezetet teremteni, tehát számítanánk a segítségetekre. Itt ragadom meg az alkalmat, hogy megköszönjem a demodexes csapatra érkezett utalásokat, bár a teljes nagyságrend nem gyűlt össze, de kipótolva azokat a számlákat letudtuk. Köszönjük!
A tacskó fajtamentés top százas listája tehát... Akarom mondani a drága mentvényeink...
Valley, a tacskó keverék kan, akit az autópályán ütöttek el, majd hagytak magára. Iszonyatos szerencséje volt, hogy egy arra autózó család észrevette a vadrács tövében kuporgó, sérült kutyát és hogy megpróbált rajta segíteni is, nem hagyta magára. Valley combcsontja törött úgy, hogy a medencéjét is roncsolta, így egy hosszú és komplikát műtét várt rá. Szerencsére szépen helyrejött, már túl van az oltási és chipezési körön is, s lassan az ivartalanítása is esedékessé válik.
Aztán a közúttól a vasútra "eveztünk", merthogy megérkezett Hilti, akit elütött a vonat. Nagy mákja volt a fiatalúrnak, mert csak egy hatalmas tépett seb keletkezett az oldalán, amely ugyan lassan, de tökéletesen meggyógyult, bár hosszú kórházi kezelést igényelt a sterilen tartás és rendszeres átmosó fertőtlenítések miatt.
Tojás kerülte a közlekedési eszközöket és módokat, ő egyszerűen csak spontán majdnem meghalt, nagyon nagy szerencséje van, hogy még időben kiderült, hogy a hasába vissza-vissza telő folyadék nem szívproblémából fakad és nem elég rá a vízhajtó, hanem atípusos babézia okozza, amelytől szétestek a sejtjei és a szervezete szép lassan felszámolta önmagát. Nála is hosszú és több vérteszttel megerősített, folyamatos orvosi kontroll alatti volt a gyógyulás, de megérte.
Mindeközben Snoop, a hosszú szőrű törpe alattomos betegséggel küzdött, s sajnos küzd a mai napig. Az egész egy egyszerű gyomorrontásnak tűnt, de a tünetek, hányás, nyákos széklet semmire nem akart rendeződni, s akkor megkezdődtek a kivizsgálások, a vérvétel, az ultrahang, az állapotfelmérés és kiderült, hogy sajnos egy olyan betegséggel küzd, amely amellett, hogy ritka, nehezen kordában tartható. Kéthetente vérvétel, hetente kezelés a VitaHelp magánrendelőben - ahol nem kellett kezelési díjat fizetnünk, ezt nagyon szépen köszönjük! - és állatorvosi ellenőrzések, ultrahang. Még mindig nem tudni, hogy merre dől el az állapota, de ideiglenes befogadói viszik, szervezik az életét, mi pedig igyekszünk megteremteni mindent, ami ahhoz kellhet, hogy Snoop is boldogan élhessen.
Kence hivatalosan már nem fért bele a keretbe, de egy lebénult tacskó keveréknek nagyon nehéz nemet mondani, főleg, ha az ember tudja, hogy azzal egyben a halálos ítéletét mondja ki. Ez az a rész, amikor nagyon nehéz racionális döntéseket hozni, amikor egy állat potenciális gyógyulása vagy halála a tét, nincs köztes átmenet és hatalmas a kockázat, amely az eltelő napok számával nő. Kence jött, mert a grafikusunk, Vitéz Petra átmenetileg magához vette őt, így volt hely az induláshoz. Megoperáltattuk a gerincét, s mostanra, már egy másik ideiglenes befogadónál, Tollasi Zsuzsinál látható, hogy lesz belőle tökéletes, négy lábon sétáló kutya. A vizelet és székletürítése akaratlagos, a hátsó lábait is elkezdte használni és csóválni is tud, de még nagyon instabil. Jelenleg úszással igyekszik megerősíteni az időközben sorvadásnak indult combjait.
Marlon Brandot, az idős szálkás szőrű tacskó kant egy apró dobozba zárva tette ki a gazdája a váci menhely előtt. Az öreg, rozoga kutyán kezdetben semmi nem akart jól működni, járt szívultrahangon, szanálni kellett a fogai egy részét, mert rohadt a szája, ez gyulladásban tartotta az egész szervezetét és megakadályozta őt abban, hogy táplálékot tudjon magához venni, cserében viszont mindene fájt és ráhúzódott az ízületeire, szívére. Néhány nappal ezelőtt újra szükség volt egy fogrendezésre, amely hatalmas körültekintés mellett történhetett csak meg, hiszen MB tényleg nem mai gyerek, viszont az állapotát stabilan kell tartanunk.
A mai nappal pedig Hektika is csatlakozik a százon túliak klubjához. Ő volt az, aki epilepsziás tünetekkel került hozzánk, de inkább agyi traumát sejtettünk a háttérben. Készült röntgen, melyben csigolya szűkület volt látható és vélelmezhető volt akár az instabil mozgás mögötti okként is. Aztán jöttek a rohamok és tudtuk: ez más, ez nem csak annyi. Így jelenleg folyamatban van az MR vizsgálat szervezése, miközben látogatást tett az epilepsziával foglalkozó szakorvosnál is. Sem a vizsgálatok, sem a kapcsolódó vérvétel, gyógyszerek nem lesznek kevésben, így minden támogató forint sokat jelent.
Rajtuk kívül folyamatosan vannak gazdára váró védenceink, akiket oltatunk, chipeztetünk, ivartalaníttatunk. Most is vannak babakutyáink, akik mellett folyamatosan nem várt költségek jelentkeznek, mint a féregtoxikózis miatti infúzió, támogató injekciók és még sorolhatnánk. Addig nyújtózkodunk, ameddig a takarónk ér, de akár egy fagyi árával hozzájárulhattok ahhoz, hogy a takarónk elég legyen az eddig még ki nem fizetett tartozásaink rendezésére is. Tudjuk, hogy több százezer forintot senki nem tud adni, de pár száz forintot talán. Szóval ha nem vagytok százasak vagy nagyon is százasak vagytok, akkor támogassátok a tacskó fajtamentést, mert tíz ember száz forintja az már egy panziós nap ára, 38 ember száz forintjából össze tud jönni egy oltás, 150 ember száz forintja pedig finanszíroz egy ivartalanítást, amennyiben nincs komplikáció.
Az utalásokat az alábbi számlaszámon tudjuk fogadni: Futrinka Egyesület K&H Bank 10404089-49575251-57561000 számú bankszámláján. A megjegyzés rovatban tüntessétek fel: TACSKÓ.
Ha valaki nem szívesen adna pénzt, de más módon segítene, akkor örömmel fogadunk kutyák körül használható dolgokat, nyakörveket, pórázokat, fertőtlenítőszereket, megmaradt, de az állatgyógyászatban is használt gyógyszereket és gyógyhatású készítményeket (Augmentin, C-vitamin, hasfogók, probiotikumok stb.), száraztápot stb. Kérjük, hogy aki ilyesmivel lepne meg minket, látogassa meg védenceinket tárnoki kennelsorunkon, mert sajnos begyűjteni nem áll módunkban önkéntes fuvarosok és fuvarfinanszírozási háttér hiányában, de ez ne szegje senki kedvét, inkább kösse össze az adományozást azzal, hogy megismeri a kennelsoron élő kutyáinkat, tacskókat, vizslákat, dogokat és egyéb keverékeket. Továbbra is hatalmas segítséget jelent az ideiglenes befogadás, sokszor már néhány hét is életet menthet, illetve az is, ha valaki tőlünk fogad örökbe. Vigyétek hírünket és köszönjük, hogy mellettünk álltok, csak veletek tudunk ennyi kutyánk segíteni!

2012. április 28., szombat
Aki kijelenti, az felvállalja - avagy egy újabb problémás eset a 12. héten
A kezdeti beteg, balesetes kutyákat látva bátorkodtam azzal a feltevéssel élni, hogy ez az év problémásabb lesz, mint az elmúlt évek voltak. Persze akkor is volt bőven kezelésre szoruló kutyánk, de most néha olyan érzésem van, hogy szinte már csak olyanok érkeznek. Ez nem igaz természetesen, de az biztos, hogy a számuk jelentősen megnövekedett és ez a hét sem volt kivétel.
Hektika átvétele nem volt kérdés, bár amikor a bejelentést megkaptuk, ötletünk sem volt, vagyis inkább túl sok is volt belőle, hogy mi lehet a gond és hogy mit fogunk tudni vele kezdeni, Hektika ugyanis "kóválygott", a megtalálója szerint valami történhetett a látásával, illetve körbe-körbe járt úgy, hogy mindennek nekiment közben, s a hátsó testfele meglehetősen imbolygott. Az egyik nagyon rutinos ideiglenes befogadónknál helyeztük el őt, s azonnal megkezdődött a kivizsgálása is. A röntgen egy elhanyagolható gerincszűkületet mutatott, semmi mást, az ultrahang is negatív lett. A véreredménytől sem lettünk okosabbak, de lassan-lassan a támogató vitaminok hatására Hektika állapota javulni kezdett, így leginkább valami feji traumára tudunk gondolni, akár egy balesetre vagy nagyobb ütésre.
A veresegyházi medveotthonból érkezett Butler átesett az ivartalanításon és meglepően keveset időzött a gondozásunkban, ugyanis egy család még a mackók látogatásakor beleszeretett és jelentkeztek, hogy szeretnék őt örökbefogadni. Így lett Butler villámsebességgel érdi lakos.

2012. április 3., kedd
Ki fizeti a révészt vagy támogatás-kérőben
A 2012-es év a nagy állatorvosi költség-igényű, kritikus esetek éve eddig és nem is valószínű, hogy ebben a helyzetben nagy változás állna be, hiszen ahogy látjuk, egyre többen jutnak el odáig, hogy nem tudnak gondoskodni a kutyáikról, viszont az érzelmi szálak miatt lemondani sem tudnak róluk, aztán meg ha gond jelentkezik, nincs pénz az időbeli kezelések megindítására. S itt jövünk mi, amikor már az utolsó utáni lehetőségeknél jár a kutya, amikor már nem csak a betegség ellen, hanem a kutya túléléséért is küzdünk.
A válság, a gazda lelki instabilitása, a bizonytalanság a kisállatokra is kihat, náluk is jelentkezhetnek olyan tünetek, amelyek egyértelműen lelki okra vezethetők vissza, nincs mögötte közvetlen szervi probléma. Ha a kutya fél, nem érzi magát biztonságban, a környezetét nem tudhatja támogató közegként maga mellett, akkor egy kevésbé stabil idegrendszerű jószág megbetegszik.
Erre talán jó példa az, hogy soha ennyi demodexes tacskónk nem volt, ilyen elhanyagolt állapotú kutyákat pedig nem is nagyon szeretnénk most egy jó ideig látni. A demodexet okozó élősködő minden kutyán megtalálható, de tüneteket csak néhány esetben okoz.
Balett, Lestyán, Narnia, Kálmos, Audrey és Zsarátnok azok a tacskók, akik az elmúlt időszakban súlyos demodex fertőzéssel kerültek hozzánk, s akiknek gyógykezelése és az egyéb beavatkozások jelentősen megterhelték az Egyesületet anyagilag.
Emellett kettő műtétre szoruló kutyának is sürgős segítségre volt szüksége, mindegyikhez volt köze az embernek, s mind a két esetben nekünk kellett helytállnunk.
Lili története a Facebookon kezdődött, ahol körbejárt a híre. Természetesen hozzánk is eljutott, de alapvetően az ilyen "fajtatiszta babakutya kis hibával ingyenesen gazdát keres" típusú hirdetésekre őszintén szólva nem ugrunk, mert tapasztalat: valahogy rájuk mindig nagyobb az érdeklődés, de azt vállaltuk, hogy ha valaki szeretné őt felelősen (ivartalanítást is vállalva) magához fogadni, támogatni fogjuk a műtét lehetőségével, a kutya rehabilitációjával. Lilit a Primavet Állatkórház profi állatorvosi csapata operálta, s bár tökéletes sajnos nem lesz a lába, mert a ficam miatt nem tudott együtt növekedni a többi csonttal, de talán fájdalommentes és aktív életet élhet.
Valley egy mázlista, pláne mert nem is fajtatiszta tacskó, csak az ősök között volt valahol egy tacskó szerű kutya. Valley viszont az autópálya és a vadkerítés között feküdt sérülten, esélytelenül, hiszen ott amellett, hogy gyakorlatilag észrevehetetlen volt, egyben megközelíthetetlen is, de a túlélési esélyeit is minimálisra csökkentette az, hogy kijutni sem tudott ebből a szorult helyzetből. Valley combcsontja törött és az ütéstől összezúzta a medence csontot is, így nála egy nagyobb műtéti beavatkozásra volt szükség. Szerencsére a műtét jól sikerült, melyért a Felicavet állatorvosi csapatát illeti köszönet, illetve a megtalálói ideiglenes befogadót is kerítettek neki.
Egy ismeretlen kórtörténetű, de súlyos tüneteket mutató szálkás szőrű tacskó (keverék?) szuka, Hektika is a gondozásunkba került. Az ő esetében egyelőre azt sem tudjuk, hogy pontosan mivel állunk szemben, hogy a tünetek mögött egy olyan betegség áll, amely kezelhető vagy a mostani működését már kialakult és örökre érvényes állapotnak kell tekintenünk. Ahhoz, hogy ne csak megőrzőként, hanem felelős szervezetként járjunk el, ki kell vizsgáltatnunk őt. Az első röntgeneken már túl van, még vár rá vérvizsgálat, neurológiai vizsgálat és mindenféle tesztek, továbbá egy MR.
A nem olyan régen érkezett Dödölle életéért is küzdünk, mert sajnos tiszta takony, alig kap levegőt, s mivel csont sovány, így nincsenek tartalékai sem. A láztól kiszárad, kedvetlen, nem eszik. Nála kértünk szopornyica-tesztet a biztonság kedvéért, illetve bakteriológiai vizsgálatot, amelynek eredményeként váltani is kellett az antibiotikumot, de sajnos nem vagyunk túl a nehezén, de amíg ő nem adja fel, mi nem tehetjük meg. (Dödölle szopornyica-tesztje pozitív, a kutya jelenleg az életéért küzd.)
Végezetük pedig maradnak a "szokásos" tennivalók, az oltások, chipezések, ivartalanítások, vérvételek, mindenféle apró-cseprő egyebek, amelyeket a gondozásunkba kerülő "egészséges" tacskók és tacskó keverékek esetében kell lebonyolítanunk.
Ahhoz, hogy a többségében állatorvosi, de ehhez kapcsolódóan egyéb, jellemzően kutyapanziós, parazita ellenes szerekre vonatkozó állatgyógyászati költségeinket ki tudjuk fizetni, szeretnénk segítséget kérni támogatóinktól, olvasóinktól, barátainktól, a tacskós közösségtől. Akár 500 Ft is hatalmas segítség nekünk, hiszen ha sokan adnak, akkor a felhalmozott tartozás rendezhetővé válik.
Kérünk titeket, hogy tiszteljetek meg minket a támogatásotokkal, működésünk alapját jelenti az odafigyelésetek. Az utalásokat a Futrinka Egyesület K&H Banknál vezetett 10404089-49575251-57561000
számú bankszámlájára várjuk. A megjegyzésbe kérjük írjátok bele: TACSKÓ ORVOS.
A beérkező adományokról ebben a bejegyzésben beszámolunk! Köszönjük!
---------
Sajnos a bejegyzést bővítenünk kell kettő új beteg kutyával. Az egyik Kukorica, aki nem olyan régen került a gondozásunkba, s lekaranténoztattuk, kapott oltást is, majd további majdnem két hetet vártunk, hogy minden rendben van-e. Most döntött úgy, hogy nincs rendben, ő is kidőlt, valószínűsíthető az ő esetében is a szopornyica. Nagyon el vagyunk keseredve, különösen, mivel őt egy kevésbé rutinos, gyermekes családban helyeztük el átmenetileg, ahová még egyeztetetten sem vittünk volna beteg kutyát. Így alakult, de szörnyű érzés és nagyon kell Kukoricának is drukk, hogy felépüljön.
Szintén Székesfehérvárról érkezett Tojás, a fiatal-felnőtt szálkás szőrű tacskó szuka, aki csont és bőr, illetve a hasa feltelik folyadékkal. Ez utóbbit valószínűleg súlyos szívprobléma okozhatja, így most megkezdődött a kivizsgálása és a biztonság kedvéért jelenleg kórházban van. Tojás egy kedves, bújós, kooperatív, csóválós kutyalány, reméljük, hogy tudunk neki olyan életet biztosítani, amelyben ő is gondtalanul és veszélyek nélkül tudja élni az életét.
-------------
Köszönjük az adományokat, melyekből az állatorvosi tartozásokat igyekszünk fizetni! Tudjuk, hogy közhely, de sok kicsi tényleg sokra megy és így sok "kicsin" segít is!
B. Lilla - 2.000 Ft
N. Tímea - 1.500 Ft
L. Mónika - 3.000 Ft
K. Ottóné - 1.000 Ft
R. Tímea - 500 Ft
K. Orsolya - 2.000 Ft
M. Andrea Mónika - 3.000 Ft
Dr. R. Kornélia - 2.500 Ft
N. Tünde Lívia - 1.000 Ft
H. Anikó - 1.500 Ft
K. Györgyné - 1.000 Ft
-----------
Sajnos időközben Dödölle és Kukorica meghaltak. Hiába a kezelések, az odafigyelés, elveszítettük a harcot a szopornyicával szemben, amely most nem úgy jelentkezett és nem is azokat a tüneteket hozta, amelyekkel általában együtt jár.
Kukorica ideiglenes befogadói átvállalták Kukorica teljes kezelési költségét, amely tetemes összeg volt, szeretnék nekik külön köszönetet mondani és egyben nyilvánosan is bocsánatot kérni, mert tudottan soha nem helyezek el senkinél beteg kutyát, ráadásul Kukoricát lekaranténoztattuk, beoltattuk, még utána is várt... Érthetetlen.
Nektek köszönhetően Dödölle 50.000 Ft-os állatorvosi számláját ki tudtuk fizetni, illetve még régebbről Balett tartozása is rendezésre került. Narnia költségeit akkori ideiglenes befogadója, mostanra gazdája, Fene kifizette, neki is hatalmas köszönet. Egyszerűen nem is tudom kifejezni, amit érzek, hogy egy picit el tudunk a segítségetekkel mozdulni, hogy fogynak a kifizetetlen számlák!
Az új adományozók:
Z. Erika - 1.000 Ft
B. Anita - 2.000 Ft
N. Iringó - 50.000 Ft
Sz. Eszter - 6.000 Ft
Gy. Zsuzsanna - 2.000 Ft
S. Nikoletta - 2.000 Ft
M. Dóra - 4.000 Ft
V. Kinga - 10.000 Ft
Dné D. Viktória - 1.000 Ft
Sné Dr. László M. S. - 3.000 Ft
Megköszönjük, ha segítetek továbbra is és kérjük a drukkokat Tojásnak, mert sajnos amellett, hogy a vére hemolizált, emiatt vérátömlesztést kellett kapnia, sajnos a véreredménye alapján az is kiderült, hogy babéziás. Valahogy nem vagyunk sikerszériában. Nagyon nem. De a támogatásotok erőt ad. El sem hiszitek, hogy mekkorát! Köszönjük!
--------------------------------------
Tojást megnézte egy ultrahang specialista, illetve konzultáltunk belgyógyász szakorvossal is. A szíve rendben lévőnek tűnik, viszont az összes problémáját valószínűleg a babézia okozta, most szétesőben van a vére, de kapja az Imizolt, szteroidokat és mindenféle egyéb kiegészítőt, s reménykedünk az életben maradásáért.
Új adományok is érkeztek, fantasztikusak vagytok!
N. Bernadett - 500 Ft
E. Dóra - 3.000 Ft
G. Noémi - 5.000 Ft
T. Judit és férje - 3.000 Ft
R. Judit - 2.000 Ft
L. Mónika - 5.000 Ft
Köszönjük!

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)