2012. január 29., vasárnap

Percel - egy ideiglenes befogadó összefoglalója

Percel talált kutya, felbukkant, majd amikor jeleztük, hogy jöhet, el is tűnt. Aztán pár napra rá megint felbukkant és akkor már jött is. Ez nem tegnap történt és az eredeti gazda nem került elő, így most már új gazdát keres. Bár lehet, hogy meg is találta. Nem kiabálok el semmit, csak egy megérzés.

Nagyon helyes Nudli - mivel nem hallgatott a Percel névre, próbálkoztunk olyan neveket sorolni, aminek a hangzására legalább fölkapja a fejét, meg hát a Nudli nagyon illik rá a törékenysége és a félénksége miatt, szóval - múlt hét óta így szólítjuk, és szépen hallgat rá.
Első este ahogy megérkezett a lakásba, lassan oldódott, de evett, ivott rögtön. Meg is fürdettük, aminek sajnos lett olyan utóhatása, hogy utána 3-4 napig nem nagyon akarta meginni a vizet, de ha kicsi tejet töltöttem bele, és nem hasonlított a vízre, akkor elfogadta. :) De mostanra a vizet is megissza. Viszont a fürdőszoba azóta is tabu neki, oda nem hajlandó bemenni. 
Az ágy lábánál raktam le egy félbe hajtott paplant, az a rendszeres éjszakai alvóhelye. Első éjjel sem volt vele semmi baj. Alkalmazkodik a kicsit furább életritmusomhoz (későbbi fekvés és ébredés).
Az első pisire viszonylag sokat vártunk: már majdnem egy fél nap eltelt (közben legalább 5-ször voltunk sétálni, miközben nem sikerült), majd a munkahelyemen (a Síp utcában egy kávézó), a vendégtér közepén megtört a jég! :) Azóta nem pisil be, mindig séta alkalmával pisil/kakil.
Az étvágya jó.
Keveset van egyedül. A kevésbé forgalmas napokon velem lehet a kávézóban (nagyon kedves az emberekkel, mindenki imádja), a péntek-szombat estében pedig a Zsú besegít. De nincs vele akkor sem baj, ha egyedül marad a lakásban, olyankor az előszobában van, mert a szobában nem merem egyedül hagyni, mert előfordult, hogy szétrágta a párnát, amit fekvő alkalmatosságnak szántam, de ő játszótársat és "szuka-pótlékot" csinált belőle és pár nap alatt szét is cincálta. :)
Nagyon szeretetre méltó kutya. Nekem is nagyon a szívemhez nőtt.
Állatokkal nem túl barátságos. Már amennyire ezt le tudom szűrni a séták alkalmával tapasztalt pár másodperces más állatos élményekből.
Nem túl mozgékony. A séták alkalmával fürge, de zárt helyen nem nagyon igényli a mozgást. Kivéve a "játék-időt" (minden este és délután 20-30 perc, amikor egy játékmackót dobálok neki és ő okosan visszahozza), ekkor nagyon gyors és aktív.
Szépen sétál már pórázzal, de láthatóan most szokja.

2 megjegyzés:

  1. A szívem szakad meg! Még jó pár hete írtam egy e-mailt (info@futrinkautca.hu), melyben azt akartam kideríteni, hogy vajon az én elveszett kiskutyámról van-e szó! Leírtam minden apró kis ismertető jelét, nevét, mindent! Választ persze nem kaptam, most meg olvasom, hogy a Nudli nevet adták Neki! Ez volt az én kutyusom neve is!!!! :(:(:(:( De remélem ennek a kutyusnak jó helye lesz és boldogan élhet!

    VálaszTörlés
  2. ...egy válasz -még ha rossz hír is- azért jólesett volna...

    VálaszTörlés