2010. július 24., szombat

Kárpit, azaz most Max beköszön

Kárpit a karcagi állatvédő lányok segítségével került a gondozásunkba testvérével, Brokáttal. Mindkettőjük története elovasható, ha a blogban a névlistán valaki kiválasztja, hogy Kárpit vagy Brokát.

Kárpitnak abban a szerencsében volt része - a sok-sok szerencsétlenség után - hogy egy régi kutyás ismerős fogadta őt örökbe. Ez nem csak a kutyás tapasztalat miatt jelent Kárpit, akarom mondani Max számára előnyt, hanem mert intenzív, élményekben gazdag életre számíthat és nem utolsó sorban a képességeihez mérten képzett kutyává is válik úgy, hogy közben kanapékutya és finom falatokkal kényeztetett házikedvenc is egyben - két csodálatos nyugat-szibériai lajka hölgy mellett.

Reményeim szerint Kárpit is csatlakozik azon védenceink közé, akik blogot vezetnek hétköznapjaikról, hiszen az ő esetében a kiképzése miatt különösen hasznos lenne mások számára is, hogy lássák: mi varázsolható egy alapfokon sem képzett, utcára dobott jószágból. Addig is, amíg a gazdi rászánja magát a blogolásra, rendszeresen hírt ad nekünk Maxról a Futrinka Egyesület topicjában a netboard fórumán:

http://www.netboard.hu/viewtopic.php?topic=18692

És a beszámoló a gazdi tollából:

Drága Réka Anyu!


Már két hete hogy új családommal vagyok. Imádom őket, ezt ki is nyilvánítottam, miután hétfőn reggel elment dolgozni a gazda, én lebontottam a kerítést.
Szerintem nagyon jó móka volt, de valahogy a gazdik nem örültek neki mikor felfedezték. Szorgosan ki is javították, de a következő két nap ismételten lebontottam.

A gazdikban felment a pumpa, és leszedték az egészet, és valami olyat mondogattak hogy majd adnak ők nekem, ezt rágjam le. Felrakták az új erős valamit, az aljára meg csináltak nekem rángatni valót -ők mondták-, hogy ne hogy a fogam bánja -ezt nem igen értettem-.

De képzeljétek olyat tettek másnap reggel amitől megállt az eszem. Oda fektették a Nagy Vöröset a kiskapuba, és onnantól kezdve tudjátok kinek volt bátorsága megszaggatni a kerítést. Inkább elmentem a Szürkével ökörködni a kertbe. Az összes gazdi öröm ujjongott hogy milyen rendes gyerek voltam. (naná hogy az voltam amikor a Nagy Vörös közölte hogy megesz reggelire ha hozzá merek nyúlni).

A Nagy Vöröst imádom, naponta többször is játszunk, amit ő is és én is nagyon élvezek. Még a fülét is lerághatom olyankor, de ha vége a játéknak akkor mindig nagyon szigorú velem.

Ma elvittek sétálni is, nagyon elfáradtam a sétában. De jó volt remélem máskor is visznek. Emlegettek valami olyasmit hogy holnap megyünk újra, de kiérti ezeket a két lábúakat.

Nem rég vacsiztam, imádom őket mindig jobbnál jobb a koszt. De már most nagyon álmos vagyok, úgy hogy megyek aludni.

Max


ui: pusszantom Brokát testvérkémet, a gazdi mondta hogy ő is családba került

Fogynak Theodora kölykei - a 28. hét beszámolója

Sokáig elkeserítő volt a helyzet Theodora kölykeit illetően, mert nem igazán indult meg értük a gazdijelöltek áradata, de az elmúlt héten hárman szerető otthonra leltek. Nem is tudom, hogy lehetne kifejezni hálámat Ritának, az ideiglenes befogadójuknak, aki maximális odafigyeléssel és törődéssel veszi körül a kis családot és mindent megad számukra, hétvégente lejárnak Szegedre a szüleihez, hogy megfelelő immunizálás hiányában a saját kertjükben legyen néhány önfeledt felfedező pillanata az apróságoknak, sőt: ha végre minden baba elköltözködik, szeretnék ők örökbefogadni Theot, mert annyira a szívéhez nőtt a kislány.

Akik már gazdisok a hat kölyök közül: Donna Spencer, alias Nyafi Királylány, Iglo és Kefír.

A békési gyepmesteri telepről kaptunk egy segélykérő hívást: az altatási időpontot már kitűzték az ott lévő kutyákra, ha tudunk, segítsünk. Egyesületünk összesen négy kutyának nyújtott segítő kezet: egy drótszőrű magyar vizsla szukának, egy ír szetter keverék kannak és a tacskó fajtamentés keretén belül Karmának, a szálkás szőrű tacskónak, illetve Pintyőnek, a rövid szőrű tacskó keverék szukának. A fuvarért hatalmas köszönet Boginak és apukájának, nélkülük nem sikerült volna időben lépnünk. Köszönjük!

Karma maximum 2-3 éves, elhanyagolt, de még így is emberközpontú, barátságos szálkás szőrű tacskó szuka. Sajnos folyik az orra, ezt most kezeljük, de ha felépül, ő is áteshet az ivartalanításon és reményeink szerint a műtét után már új, végleges családjában lábadozhat.

Pintyő még egy éves sincs és alig pár kiló, nagyon aprócska. Ő még túl sokat nem tapasztalhatott az életben, de nagyon igyekszik és arra már rájött, hogy az emberek jók, mert lelkesen megy oda mindenkihez, aki akárcsak egy jó szót szól hozzá, pedig a szállításakor még nagyon-nagyon meg volt szeppenve.

Brokát ideiglenes befogadóhoz költözött, úgyhogy megkezdte a lakásban élés szabályainak feltérképezését - valószínűleg életében először van része ilyen fejedelmi kényelemben. Sajnos ő is köhögött egy picit, így az ivartalanítását el kellett halasztani, de ami késik, nem múlik. Ideiglenes befogadói nagyon közel állnak az elgyengüléshez, de egyelőre még nincs végleges döntés, tehát Brokát is gazdikereső.

Klotild megkezdte próbaidejét Pomázon egy nagyon lelkes családnál, akik tényleg mindent megadnak a kutyának. Az őslakos cane corso szuka finoman fogalmazva sem volt túlságosan elragadtatva az ötletért, hogy egy ilyen talpraesett apróság beköltözködjön az ő területére, ezért is a próbaidő, sajnos van esély, hogy Klotild csak kirándul egyet és visszatér hozzánk, de PiciBorzasék (Dóriék) várják vissza szeretettel. Köszönet nekik is Klotild menedzseléséért.

A valamikori tacskó fajtamentés védenc, a paksi menhelyről sérülten átvett Racsni kutya egy év költözött új otthonába, s az örökbefogadás évfordulóját - csakúgy, mint annak idején magát a hivatalos örökbefogadást is - nagy formátumú kerti parti keretében ünnepelte, melyre meghívta a Futrinka Egyesület tagjait, önkénteseit. Sajnos nekünk ezen a hétvégén egy szomorú évforduló miatt vidékre kellett mennünk, de szerencsére többen el tudtak menni Racsniékhoz a futrinkások közül. Az ünneplő tömegben feltűnt még egy korábbi védencünk is, Kacska Manfréd, akit az Illatos útról mentettünk és aki elkísérte gazdijait a jeles eseményre. Még sok-sok boldog együtt töltött évet kívánok Racsninak és családjának, Palpepének és Erának! Jó lenne, ha minden védencünk ilyen szuper gazdákat foghatna ki magának.

2010. július 21., szerda

Nyaralás ajánló - Sokoró Fogadó (Kerekes Orsolya)

Miután ez az ajánló egy kutyás honlapra, blogra kerül fel, főleg kutyás gazdaként igyekszem jellemezni a helyet.

Sokorópátka, Győr-Moson-Sopron megyében, Győrtől kb. 25 kilométerre található. Mi Budapestiek vagyunk, ezért a kb. két és fél órás út komoly kihívás volt a februárban hozzánk költözött Porci kutyának. Bár a sokat autózó Bizsunkat is megviseli az ilyen hosszú út. Rutinos kutyásként komoly felszereléssel (plédek, hányós zacskó, nedves törlő és zsebkendő a „porcanyál” törléséhez) vágunk neki egy ilyen hosszú autóútnak. De nyugodtan mondhatom, hogy az egy hét, amit itt töltöttünk mindenért kárpótolta a kutyákat (is!).

Sokoró Fogadó, lovastanya, ahol egy 19 szobás panzió üzemel, konyhával, medencével, egyéb sportolási lehetőségekkel, de a fő profiljuk a lovagoltatás. A hely legnagyobb előnye, hogy hatalmas területen helyezkedik el, amely kimondottan alkalmas a mi, városból kiszakadt kutyáink számára. Nem okozott gondot, hogy két kutyával megyünk, nemhogy felárat, de egy fillért sem kértek a kutyák után. A tapasztalatom az, hogy a legtöbb helyen 500 forintot kérnek éjszakánkét a kutyákra, mindegy, hogy magánház vagy panzió. Az sem gond, hogy mekkora testű a kutyus, mert velünk egyidőben nyaralt egy család egy golden retriverrel. A kutyák szabadon „garázdálkodhatnak” nincsen korlátozva a szabadságuk a területen. A lovak is hozzá vannak szokva mert a házigazdáknak is van két tacsijuk, akik ki-be járkálnak a karámokban.

Nekünk két teljesen más vérmérsékletű kutyánk van. A bishon szereti a hosszú sétákat bármilyen kirándulásra alkalmas, de ő itt is ha sétáltunk – mert itt is ragaszkodtak a megszokott „szertartáshoz” -, akkor mellettünk, velünk sétált. Porca a vadász …. Na ő aztán kihasználta a hely adottságait. A sétát minden alkalommal a tanya egy részének körberohanásával kezdte. Majd következtek a madarak – itt főleg fecskék – ezek kergetése rendesen lefoglalta a mi vadászunkat. Ha kényelmesebbre fogta a sétát, akkor kiásta az útjába kerülő összes vakondtúrást. Azt hiszem egy hétig mozgásban volt tartva az összes ott élő vakond.

Természetesen, aki az aktív nyaralást szereti, azoknak rengeteg kirándulási lehetőség van. Mi már elég jól ismerjük a környéket, ezért egy kirándulást iktattunk be a nyaralás ideje alatt. A Cuha patakhoz kirándultunk. Ez egy különlegesen szép hely. Nagy melegben kimondottan kellemes a kutyáknak is. A fényképeken látszik, nem okozott gondot nekik, ha az út a patakon keresztül vezetett. Bár egyik sem vízimádó, de nyugodtan mondhatom jól érezték magukat. Porca hozta a megszokott vadászkutya stílusát.

Azt tapasztaltam, hogy a panzióban – a profiljából is adódhat - főleg olyan emberek szállnak, szálltak meg, akik természet és állatszeretők. Így nem tapasztaltuk, hogy bárkit is zavarnának a kutyák, bár természetesen, rutinos gazdaként az ember is odafigyel arra, hogy ne okozzanak senkinek kellemetlenséget. A panziót vezető és ott dolgozó emberek igazi családias légkört teremtettek minden ott nyaraló számára. Köszönjük a fáradozást Nekik!

Remélem ezzel a kis irománnyal többeknek kedvet csináltam egy kellemes nyaraláshoz vagy akár egy hétvégéhez.

A panzió honlapja elérhető: http://www.sokorofogado.hu/

2010. július 16., péntek

A 27. hét - a tacskók újra "támadnak"

A 27. hét igazán remekül indult. Korábban készültek az Egyesület gondozásában lévő kutyákról gazdikereső, bemutatkozó videók. Annyira jól sikerültek a felvételek, hogy felmerült: érdemes lenne ismert embereket megkérni, hogy szöveges ismertetőkkel járuljanak hozzá, hogy még több emberhez eljuthasson egy-egy kutyánk híre és természetesen a "celebek" miatt így nagyobb figyelem is fordulhat rájuk. Mosó Adri vállalta magára az ismert arcok felkérését, míg a videós és szervezési munkákat Mokaficek menedzselte. Az Egyesület munkáját Haumann Petra művésznő és kislánya, illetve Szacsvay László művész úr mutatta be, utóbbi lett a tacskó fajtamentés hangja, arca. A forgatás jó hangulatban zajlott, a tacskó fajtamentést Csörnöc-Dorka, Totó és természetesen az éppen náluk ideiglenesező Dédike képviselte. A videók hamarosan elkészülnek és terjeszthetőek lesznek. Köszönjük mindenkinek a szuper lehetőséget!

Az alapkasszához tartozó, de a tacskó fajtamentés által is hirdetett, támogatott ex-karcagi gyepmesteri telepes Zádor Kunca az ideiglenes befogadónál szerzett tapasztalatok alapján frissített hirdetésének köszönhetően gazdához költözött. Családi kutya lett belőle. Befogadójának, Orsinak ezúton is köszönjük, hogy megtanította Kuncát a gazdis élet alapjaira és Mokaficeknek is jár a köszönet, hiszen ő segített a hirdetésben, illetve gazdához fuvarozásban is. Hosszú, boldog életet kívánunk Kuncának!

Zuzu, a gazdája által leadott tacskó szuka volt a fajtamentés legrégebbi védenceinek egyike. Miró-gazdi Mónikánál várta, hogy valaki beleszeressen és elfogadva kicsit nehéz természetét örökbe fogadja őt. Sokat kellett várni és sok minden történt Zuzuval ezalatt az idő alatt, de végre elmondhatjuk: ő is révbe ért. Az őt örökbefogadók elfogadták, hogy Zuzu nem az a kutya, akit csak úgy felkap az ember és már haza is viheti, rendszeresen jártak ismerkedni és Zuzu teljesen elfogadta őket. A próbahetet követően Zuzu örökbefogadására is sor került, így végre ő is révbe ért. Mónikának köszönet azért, mert akkor, amikor a legnagyobb szükség volt rá (hiszen Zuzu megfagyott volna a kennelben), segítő kezet nyújtott számára és ideiglenesen befogadta.

Kárpit is begazdisodott - ugyan a tervekkel ellentétben még tölcséres fejűként, de hát ugye aki varratot szed, tölcsért arat. ;) Egy régi kutyás ismerőshöz került Kunszentmártonba két csodálatos lajka hölgy mellé segédkutyának. A visszajelzések alapján lesz még mit csiszolgatni a kiskrapekon, de új családjában mind a tapasztalat, mind a türelem rendelkezésre áll ahhoz, hogy Kárpit álomkutyává válhasson.

Siófoki Dédike pedig a hétvégén nagy útra kelt - Németországban várta már egy végleges gazdi, aki korábban a szintén tacskó fajtamentéstől származó daVincit nevelgette, aki sajnos a közelmúltban meghalt. Ugyan Dédus bemutatkozása nem sikerült tökéletesre (még egy harapásnak tűnő megmozdulást is kivitelezett, amikor a kerítésbontási szándékától próbálták eltántorítani), de ez nem csökkentette a család rajongását iránta. Dédike révbe ért.

Köles átesett az ivartalanításon, illetve voltak nála látogatók, akik szeretnék őt örökbefogadni a varratszedést követően. Így már talán nem kell túl sok időt töltenie a kennelben - újra családi, szeretett kutya lehet. Az ő érzékeny lelkének ez rengeteget fog jelenteni, úgyhogy türelmetlenül várjuk a seb gyógyulását.

Lassan előre az elmúlt hetek történéseinek összegzésében - a 26. hét

A 26. héten sem tétlenkedett fajtamentő csoportunk, csak a nagy nyári meleg és a feltornyosult tennivalók miatt a beszámoló elmaradt. Vagyis késett, hiszen a történelmi hitelesség és visszakereshetőség érdekében, illetve mert annyival tartozom a védenceknek, hogy a velük kapcsolatos dolgokról tájékozódhasson a világ akkor is, ha én történetesen nem érek rá valami miatt.

Az érintett héten pont a tacskózás miatt nem értem rá az írásra. :) Az Ebugatta jóvoltából meghívást kaptunk egy rádióműsorba, ahol majdnem egy órán keresztül - természetesen zenei megszakításokkal tarkítva - volt alkalmam arra, hogy a Futrinka Egyesületről, a tacskó fajtamentésről, a kutyamentésről és egyéb, kapcsolódó témákról beszélgethessek a műsorvezető Petrus Krisztával.

Az interjú letölthető innnen:
http://vizsla.dyndns.org/budaifurfangos/tmp/ebugatta.mp3

Kettő új kutyával lettünk gazdagabbak. Faunt Budapesten találták és sajnos nem tudták őt elhelyezni. Ugyan tacskóként kaptam róla hírt, de a valóságban egy nagyon kedves, csendes, jól nevelt, középkorú tacskó keverék ebzet érkezett. Két hétig az eredeti gazdáját keressük, azt követően átesik az ivartalanításon és ideiglenes befogadót vagy gazdát keres. Tacskóhoz mérten "aggasztóan" nyugodt, de valószínűleg csak nem érti, hogy miért került ebbe a helyzetbe és a kennel is ijesztő számára.

Dédikét, a veterán szálkás szőrű tacskó szukát magas vemhesen vettük át a siófoki menhelyről. Köszönöm az ottani állatvédő lányoknak, hogy segítettek Dédike átadás-átvételében és természetesen Zsininek is, hogy felkapta őt Siófokon. Dédike egyből ivartalanítással kezdte futrinkás karrierjét. Sajnos a műtét során a fülének alapos tisztítására és a tekintélyes lágyéksérv korrekciójára már nem nyílt alkalom, úgyhogy a későbbiek során még egy műtét vár majd rá. Dédike jött, látott és győzött - pedig az idős kutyákért tényleg nem szokott tolakodás lenni, de Dédusnak egy percet sem kellett a kennelsoron töltenie, mert először Dinaperonéknál lábadozhatott, majd Csörnöc-Dorka Bogija vette átmeneti gondozásába. Köszönjük az ideiglenes befogadóknak a felbecsülhetetlen segítséget!

Kárpit, a karcagi állatvédők által mentett tacskó keverék kanocska átesett az ivartalanításon. A műtét rendben lezajlott, de sajnos Kárpit néhány napra rá úgy határozott, hogy a köldöksérv varratait önhatalmúlag eltávolítja. Rengeteg vért veszített és a hasi nyíláson a belső szerveinek egy része is kikandikált a napvilágra. Azonnal rohantunk az orvoshoz a legyengült kutyával, ahol egy jó nagy adag infúziót követően még éjszaka átesett a műtéten. Másnap már - szerencsére - a korábban megismert rosszcsont várt minket az állatkórházban. Köszönjük a Felicavet Rendelőnek a segítséget, de különösen Dr. Keskeny Ildikónak, aki így meghosszabbított műszakkal látta el a kis bajkeverőt.

Elmaradt beszámoló pótlása - a 25. hét

A 25. hét első felében Gauss, a körmendi gyepmesteri telepről altatás elől mentett szálkás szőrű tacskó keverék kanunk költözködött vissza ideiglenes befogadóitól Tárnokra. Gauss az a kutya, aki tényleg rutinos, hozzáértő gazdi mellett tudna igazán kiteljesedni és megfelelő képzéssel, szellemi-testi lefárasztással igazán remek társ válna belőle. Viszont hobbi kutyásoknak annyira nem ajánlott, mert eléggé terrieres a szentem és egy nem megfelelő kézben képes lenne törpeterroristává kinőni magát. Hangsúlyozom: Gauss nem rossz kutya, sőt: kimondottan jó képességű, csak egy átlagos földi halandónak túl sok. Viszont a kennel sem segít abban, hogy a jobbik arcát mutassa, hiszen a napi rövid foglalkozások messze nem elégítik ki az ő igényeit, így továbbra is keressük azt az ideiglenes befogadót, aki belekezd az okításába és ezzel hozzájárul ahhoz, hogy egyszer érte is eljöhessen az álomgazdi.
Theodora és a hat kölyök átestek életük második féreghajtásán és megkapták az egyedi azonosító chipjüket is, illetve mindenki számára kitöltésre került a későbbi szabad mozgásukat biztosító útlevél is, hogy ha leendő családjuk netán külföldre menne nyaralni, ne kelljen már extra köröket futniuk ahhoz, hogy a kutya is velük tarthasson. A fereghajtás, chipezés és a papírok viszont nagy terhet rónak az Egyesületre, így szeretnénk segítséget kérni. A kis család eddig állatorvosi költségei elérik a 100.000 Ft-ot, pedig még oltást sem kaptak - annak árával később kell számolnunk. Kérjük, hogy akár csak pár száz forinttal is, de támogassák Theodorát és családját a Futrinka Egyesület K&H Banknál vezetett 10404089-49575251-57561000 számú bankszámláján keresztül. A megjegyzés rovatba írják oda: Theodora és a babák. Köszönjük!