A 11. hét - vesztettünk a szopornyica ellen

Nem jó beteg kutyát gondozásba venni. Ez tény. Még a sérült kutya is "jobb", ha lehet ilyet mondani, mint a beteg, mert ott valamit javítani kell, nem kitalálni, megfejteni, karanténoztatni, rettegni. Dödölle lekaranténozott. Nem tűnt betegnek, de az oltások után kidőlt. Azonnal elkezdtük a kezelést, szinte biztos volt, hogy szopornyica-fertőzött, amit sajnos az elvégzett teszt meg is erősített. Kevesek voltunk ahhoz, hogy legyőzzük ezt a betegséget, pedig Dödölle harcolt. Újra és újra padlóra került és mindig megpróbált felállni, de aztán elfogyott az energia és a kór bedarálta őt. Iszonyatos érzés elveszíteni a küzdelmet, iszonyatos érzés, ha az embernek el kell búcsúznia egy kutyától, aki még alig élt, viszont ezek a vesztett csaták erősítik meg bennünk azt, hogy igenis szükség van ránk, mert ha neki nem is, de másoknak segíthetünk.

Az élet nem állt meg. Lett egy új kutyánk, aki valójában nem tacskó, valahol a távoli ősei között talán volt egy sparheltlábú is, de a genetikai összetételére nem nagyon mernénk tippelni, annyi minden keveredett már össze benne. Butler a veresegyházi medveotthonból jött hozzánk, ahol önkénteseink voltak kirándulni és megismerkedtek az oda csapódott, de ott valójában "felesleges" kutyával.

Narnia, a demodexes rövid szőrű törpék fekete-cser tagja átesett az ivartalanításon és talán senkit nem ért meglepetésként, amikor kiderült, hogy Fenéék már nem tudják őt továbbadni, hiszen a hosszú hetek alatt tökéletesen beilleszkedett a falkájukba, s nem utolsó sorban a szívükbe is. Tudjuk, hogy az eszük sokáig azt mondatta velük, hogy nem kell harmadik kutya, de azt is éreztük, hogy az ész nem lesz elég, hogy legyőzze a szívüket. (Jártunk így már mások is...) Köszönjük az ideiglenes befogadást, s Narniának hosszú, boldog életet kívánunk.

A 11. héten három szálkás szőrű tacskó is kirepült a gondozásunkból, igazából egyik sem ért minket váratlanul, hiszen mindhárom esetben voltak már előzmények, s leginkább az ivartalanítást kellett megvárni azzal, hogy költözhessenek.

Töpi egy fiatal pár szeretett szobakutyája lett, egy igazi kanapétacskó. Töpi tökéletes jelleme és lakáshoz szokottsága nagyban segítette a döntést, hogy kit is vegyenek magukhoz, s azt hiszem, hogy kijelenthetjük: nem bánták meg a döntést. Töpi rendkívül rövid idő alatt elfogadta őket és mostanra már teljes jogú családtag.

Piru esetében nem voltunk teljesen biztosak abban, hogy működni fog a kapcsolat, mert egy stafford kan mellé szerették volna őt örökbefogadni, aki nem olyan régen veszítette el tacskó társát. Szerencsére mind Piru, mind a stafford kan barátságosan állt ehhez a kapcsolathoz és Piru beköltözése után néhány órával már együtt járőröztek a kertben, ez pedig így is maradt a mai napig, Piru a fül és a stafford a vizuális effekt, mert egyébre alkalmatlan, mindenkivel barátságos.

Tarackra többen is érdeklődtek, így nehéz helyzetben voltunk, amikor a számára legjobbat kellett közülük kiválasztanunk. Végül Tarack habitusa volt a meghatározó, amit figyelembe kellett vennünk: ő imádja az embereket, de élvezi a kutyák társaságát is, emellett rendkívül sok mozgásra, mozgatásra van igénye. Tarack egy szálkás szőrű tacskó szuka mellé költözött vidékre, egy aktív életet élő család új tagja lett.

Elütötte, tovább ment - hogy lehet? (a 10. hét)

Valley nem tacskó, bár tagadhatatlan, hogy az ősei között bizonyára fel tudna mutatni legalább egy tacskót is. Normál esetben ő - tekintettel a rengeteg fajtatiszta és nagyon típusos keverékre, akik bajban vannak - nem is került volna hozzánk, de különleges helyzete miatt mégis a tacskó fajtamentés gondozását élvezheti. Ez a különleges helyzet pedig nem volt más, minthogy Valley balesetet szenvedett és senki más nem vállalta.

Nem tudni, hogy Valley, ez az öt év körüli kis termetű keverék kan hogyan került az autópályára egy olyan helyen, ahol mind a két oldalon zajfogó fal található. Mindenesetre ott volt, mondhatni, a saját gazdája hibájából, aki nem vigyázott rá. Valleyt pedig - mi más történhetett volna ezen a helyen - elütötték. Akinek a kocsijával találkozott, nem állt meg, nem vitte a kutyát orvoshoz, talán örült már annak is, ha a kocsiban nem keletkezett túl nagy kár, lehet, hogy nem is tudott volna megállni. Nem mentegetem, ő ütötte el a kutyát, de nem miatta volt ott. Az eredeti gazda gondatlansága (vagy szándékossága?) miatt került ez a kutya az útra, s nagyobb bajt is okozhatott volna, egy autópályán nagy a forgalom és az autók is gyorsan mennek. Valley szerencséjére túlélte a balesetet, de súlyosan megsérült. A zajfogó fal tövében kuporgó kutyát pedig egy másik autós vette észre, aki viszont megállt és próbált segítséget kérni. A kutyát senki nem fogadta, de eljutottak hozzánk. Balesetes, sérült. Mit lehetett volna erre mondani? A megtaláló a fuvarját is vállalta, általa került a kutya kórházba, sőt: ideiglenes befogadót is kerített neki a műtét utáni időszakra, merthogy Valley medencéje és combcsontja sérült, súlyosan. Mostanra már jól van. Gazdát keres.

Ezen a héten Valley kívül két szálkás szőrű tacskó kanunk körül szerveződtek dolgok, Töpi, a nyíregyházi kan átesett az ivartalanításon, így már készen állt arra, hogy örökbefogadják. Általában a középkorú kan kutyáinkért nincs tolakodás, de jelentkezett egy fiatal pár, akik... De ez már egy másik hét történése.

Tarack is átesett az ivartalanításon és szerencséjére nem a kennelsorra, hanem ideiglenes befogadóhoz került, így a fiatal, de magabiztos tacskó kan élvezhette a kényelmet és a maximális odafigyelést. Sok minden kiderült róla, s ezzel az örökbeadása is biztosabb bázisra kerülhetett, hiszen az érdeklődők szinte minden kérdésére volt már tapasztalatból szerzett válasz. Köszönjük!

A 9. héten tovább fogyatkoztunk, alakunknál leszünk a nyárra!

Ahogy jön a jó idő, egyre melegebb lesz, az emberek szívesebben fogadnak örökbe kutyát is. Furcsa összefüggés, de létezik. Régen azt hittem, hogy azért, mert hidegben ki akar menhelyet látogatni, de nálunk néha a látogatás is elkerülhető, meleg szobában meg bármikor lehet jó gazdává válni. Aztán rájöttem, hogy ez nincs így, a hideg sokakat hibernál (persze engem is valamennyire), s az első napsütés hozza elő újra az örökbefogadási szándék apró pici csíráit.

A kedvünkért pedig most már visszavonhatatlanul tavasz lett, napsütéses, mosolygós, kellemes időjárású tavasz. Így pedig talán lesz esélyünk arra, hogy a könnyen kezelhető, egy időben maximum tíz, a gondozásunkban lévő tacskó vagy tacskó keveréket jelentő helyzetre visszarendeződjünk, s ezzel nagyobb figyelmet fordíthassunk a hirdetésekre, ismerkedésekre, s kevésbé menjen rá a kutyamentésre a magánéletünk.

Kis üröm az örömben, hogy három kutyánk úgy lett gazdás, hogy ezzel három ideiglenes befogadónkat el is veszítettünk. A jó hír, hogy mindannyian tökéletes családot nyertek maguknak, a rossz, hogy ezek a családok több átmenetileg pesztrálandó védencet nem vesznek majd magukhoz. Azt hiszem, hogy ez utóbbi nem nagy áldozat, ha arról van szó, hogy ezek a védencek innentől már biztonságban és szeretetben élhetnek.

A legkevésbé meglepő talán az a kijelentés, hogy Narnia marad Fenééknél. Szerintem ezt nagyjából rajta kívül mindenki tudta az első naptól fogva, csak arra vártunk, hogy ez kimondásra kerüljön. Más kérdés, hogy a nagy döntés verbalizálását úgy kellett kicsiklandozni Fene úrhölgyből, mindenféle látogatni kívánó gazdijelöltekkel riogatva.

Szintén egy komolyabb érdeklődőt kellett elővarázsolnom a kabátujjamból ahhoz, hogy Évi ébredjen és riadót fújjon: az ő pici, szeretett, gólyaorrú Artik kutyáját orvul gazdához akartam adni, amikor már volt gazdája, egész pontosan - Ő. Csak ezt kimondani olyan nehéz volt, olyan nagy döntés, amikor közben nem változott semmi. Artik észre sem vette. Ő a kapun való átlépéskor aláírta azt a szerződést, a többi meg történelem. Mi azért még biztossá tettük a megfelelőséget egy ivartalanítással, Artik pedig megkoszorúzta első gazdis napjait egy babézia fertőzéssel. Most mondja valaki azt, hogy unalmas ez a srác...?

Sherry eleve nem is költözött volna ideiglenes befogadóhoz, mert nem rá jelentkeztek, csak mindenki vagy már gazdához költözött vagy lefoglalódott, aki szóba jöhetett volna. Aztán mély levegővel ajánlottam őt és majdnem nem lett a válasz. Végül mégsem, kapott egy esélyt Sherry, a despota is. Remegő gyomorral vittem őt, s már azt tervezgettem, hogy visszafelé hogyan lesz minden, amikor betuszkolom a kennelbe és ő nem is érti majd, hogy miért vagyok csalódott, hiszen azt sem érti, hogy neki valami nem sikerült. Pedig sikerült. Sherry maradt ideiglenes befogadójánál, akit levett a lábáról a mi kis morc manónk. Mondhatni, megdumálta. Azóta elválaszthatatlanok és mi örülünk. Sherry is elhagyta a csapatot. Szinte hihetetlen.

Ehhez képest már nem hír csak úgy örökbefogadódni, pedig ez történt Marattal, a gyönyörűséges szálkással, aki a világ egyik végéről érkezett, s a másik végébe távozott, már amennyire Magyarország a világgal egyenlő persze. Mindenesetre Marat gazdis és már elkezdte az aknamunkát. Legalábbis a kert nekünk írt beszámolója erről tanúskodik...

A másik szerencsés költöző Szeklice volt, aki a belvárosban három gyermek társaságát élvezi mostantól. Kicsit tartottam tőle, hogy mi lesz vele, hogy veszi az akadályokat, de nagyon jól vizsgázott, s kisgazdája mellett  érzi magát a legnagyobb biztonságban, egészen össze is nőttek.

Nagyon régóta volt már a várólistán egy hét éves szálkás szőrű tacskó kan, Töpi, akit a családja megváltozott körülményeire való hivatkozással szeretett volna átadni nekünk. Mi pedig nem szerettük volna őt kennelbe rakni a lakás után, így elhúzódott az átvételi eljárás, de ezen a héten beköltözött ő is a futrinkás különítménybe, hogy aztán... De erről majd aztán mesélünk, azt hiszem...

Pirut Dunavecsén találták, de az eredeti gazdája nem jelentkezett, a megtalálói viszont tovább tartani nem tudták őt, sürgős segítséget kértek, s mi a kennelsorunkon fogadtuk a kutyát. Piru egy fiatal-felnőtt, nagyobb termetű szálkás szőrű tacskó kan, aki amolyan vidéki vagabond: kedves az emberekkel, de megvan egyedül is egészen addig, amíg nem zárják be valahova, mert akkor fejhangon visít.