Ez volt az év egyik szuper hete, hiszen "csak" egy kutyánk érkezett, de többet örökbe tudtunk adni, ráadásul úgy, hogy mindannyian egy másik kutya hirdetésének köszönhették azt, hogy gazdához költözhettek. Vannak ugyanis kutyák, akiket akárhogy hirdetünk, nem lesznek kellően vonzóak ahhoz, hogy valaki őket, csakis őket akarja, míg van olyan hirdetés, amelyre több hívás is befut, de egy kutyát csak egy helyre tudunk örökbeadni. Ha pedig több jó jelölt is akad, akkor ajánlunk mást, aki szerintünk az adott család habitusának megfelelhet, ha nyitottak a lehetőségre. Ezen a héten pedig többen azok voltak. Szerencsére, mert így a Karácsonyt már több védencünk új otthonban töltheti.
Ribizli, a mi kis csodálatos fekete-cser, rövid szőrű tacskó hölgyünk gazdához költözött, ami nem igazán meglepő, mert tényleg egy nagyon jó idegrendszerű, barátságos és kedves kutyáról van szó. Csipet-Csapatnak pedig hálás köszönet azért, hogy Ribizli nála lehetett.
Ribizli jóvoltából még három kutyánk költözhetett új otthonába, három olyan kutya, akikre eddig valami miatt nem is volt érdeklődés, pedig mindannyian tökéletes, barátságos és fiatal kutyák.
Révész megelező heti látogatói nem gondolták meg magukat, s ez a hét lett az az a szerencsés, amikor ez a sokat várakozott, nagyon kedves és barátságos, bár elsőre kicsit megszeppent tacskó fiúcska megkezdhette új életét egy rutinos, csupaszív család mellett. A költözés előtt még át kellett esnie a legeslegutolsó szemműtéten, innentől az átvételekor majdnem kifolyt szeme újra teljes funkcionalitásában használható, megmenekült. Már kaptunk is Révészről híreket és szerencsére minden a legnagyobb rendben van vele, szépen beilleszkedett és nagyon-nagyon szeretik őt.
Panina, a különleges színű törpe tacskó szuka leírásában karakánabb volt, mint a valóságban, de valami miatt senki nem akart vele még csak megismerkedni sem. Ideiglenes befogadóinál kitűnően érezte magát, de azért tudtuk, hogy egyszer őt is örökbe kell majd adnunk. Az ő új családja sem rá jelentkezett, de a leírás alapján úgy gondoltuk, hogy tökéletes otthont tudnának biztosítani Paninának és igazunk is lett. A család felkerekedett, hogy Paninát magához vegye, s azóta is csak szuperlatívuszokban említik a mi kis pöttömkénket.
Sho, a rosszcsont szintén rutinos tacskós családba tette át a székhelyét, olyannyira rutinosba, hogy sok tíz évvel ezelőtt a házaspár első tacskóit Peruból hozták magukkal minden nehézséget és extra ügyintézést vállalva. Több kutyájuk volt az évek alatt, egy dologban megegyeztek: mindig olyan kutyát választottak, akiért tenniük kellett, akinek rájuk volt szüksége. Így mertük nekik ajánlani Shot, akivel már az első találkozás is szerelem volt. Öröm volt nézni az apró, megszeppent kutyát, ahogy új gazdái ölébe kucorodva nézett ránk, szinte el sem hitte, hogy ez most már az igazi, a végleges. Sho gazdija nagyon kedves emberek, reményeim szerint 2012. elején ismét felkeressük őket. Már csak a nagyon finom teasütemény miatt is. :)
Amellett, hogy Révész, Panina és Sho gazdái abban közösek, hogy nem arra a kutyára jelentkeztek, akit végül örökbefogadtak, még egy dologban egyeznek: mindannyian fontosnak tartották, hogy hozzájáruljanak a tacskó fajtamentés működéséhez és bár ilyet soha nem kérünk, nincs kötelező előírásunk, mindhárman utaltak a számlánkra, amit szeretnék ezúton is kiemelten megköszönni, mert nagyon-nagyon sokat jelent! Köszönjük!
Ezen a héten egy új kutyánk is érkezett a bajai gyepmesteri telepről, ahol már hosszú időt töltött el. Folyamatosan láttuk a Facebookon, de nem volt kan kutya számára helyünk. Sajnos ideiglenes befogadót is szinte kizárt, hogy kan kutyának találni tudjunk, ilyenkor mindig a kennelsorra számíthatunk, más nem nagyon jöhet szóba, csak ha tényleg megismertük a kutyát. Dinaperonék mentek el érte, s hamar kiderült, hogy a leírása finoman fogalmazva is hiányos volt, így bár Editék vállalták volna, hogy náluk maradhat ideiglesként, de egy nap után némi átszervezéssel tárnoki kennelsorunkra került, ahol alkalmazottunk, Laci ki is írta, hogy "antiszociális és harap". Szerencsére mostanra már látjuk, hogy Liber esetében inkább a bezártság, az emberi kapcsolat és a következetes szeretet hiánya okozta a gondokat, mivel mostanra egy tökéletesen együttműködő, megbízható kutya lett belőle, akit bárki bármikor nyugodtan sétáltathat, szeretgethet, s most már eltéríthető attól is, hogy mindig minden úgy legyen, ahogy ő elképzeli. Liber egy két év körüli, különleges színű (csoki-tan) rövid szőrű tacskó keverék, aki egy némi kutyás tapasztalattal rendelkező gazdát keres, de ideiglenes befogadónak is örülne, mert a kennelsoron bizony nagyon tud fázni.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Révész. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. január 3., kedd
2012. január 1., vasárnap
Új kutyák a régiek "helyére" (46. hét)
Az elmúlt hetekben nem tudtunk új védenceket fogadni, de ez nem azt jelentette, hogy üldögéltünk a babérjainkon, hanem szerveztük a várólistáról a következő szerencséseket, akik élete legalább átmenetileg megoldódik, de közben igyekeztünk szem előtt tartani azt a tényt is, hogy az egyidejűleg gondozásunkban lévő tacskók és tacskó keverékek számát optimális nagyságrenden kell tartani ahhoz, hogy ténylegesen oda tudjunk mindannyiukra figyelni, s a hirdetéseiket is megfelelő intenzitással tudjuk teríteni. (Ehhez fontos mindenkinek szem előtt tartania azt is, hogy kevesen vagyunk és mindannyian a családunk, munkánk mellett végezzük az állatmentő tevékenységünket, nem terhelhetjük túl magunkat, hiszen ha kiégünk, az a fajtamentés létét veszélyeztetheti. A kritikusainknak pedig csak annyit mondunk, hogy mi örülünk, ha más is ment kutyákat, akár tacskókat is, hiszen sajnos van bőven bajban lévő kutya, csak kíméljenek meg minket a rosszindulatú, destruktív, háttérkeveréstől, mert hihetetlen energiákat vesz el tőlünk, amit a kutyákra is fordíthatnánk. Köszönjük!)
Csücsök és Kuksi Győrből érkeztek hozzánk, mert a gazdájuk, egy idős asszony eladta a családi házat és az új helyre nem tudta, nem is nagyon akarta őket magával vinni. Csücsök és Kuksi kinti kutyák voltak, a kertben egy lekerített kennelrészen éltek, s nem nagyon ismerték a külvilág dolgait, nem sétáltak, de az állatorvosi háttér tökéletesen biztosítva volt számukra, Csücsök még ivartalanítva is van. Mind a ketten meg voltak szeppenve, amikor elhoztuk őket és sajnos még mindketten gazdára várnak.
Csücsök az idősebb, ő egy kistestű, különleges színű (csoki-tan) szálkás szőrű tacskó szuka, nyolc éves múlt. Eleinte bizalmatlan volt, de nagyon hamar megtanult mindent: mára imádja az új embereket is, gyakorlatilag mindenkit, más kutyákkal is jól kijön, nagyon kedves, ölbe kucorodós, ragaszkodó, szeretetigényes kutyahölgy. Őt, ha minden jól alakul, sikerül ideiglenes befogadóhoz költöztetnünk, de továbbra is várja a tökéletes gazdát, aki egy ilyen kis kincs számára szeretne új otthont biztosítani.
Kuksi hat-hét éves, nagyobb termetű szálkás szőrű tacskó kan, lendületes, agilis, határozott, jókedélyű és nagyon bohókás kutya, aki mindenkivel végtelenül kedves, más kutyákkal is jól kijön, bár pórázon hajlamos kekeckedni, így nem árt egy kutyához értő gazdi mellé, aki ezt kezelni tudja. Lakásban eddig még nem élt, így az elején biztosan akadhatnak szobatisztasági vagy egyéb gondok, de szeretnénk őt beengedős kutyaként örökbeadni, illetve ideiglenes befogadót is keresünk számára, mivel jelenleg tárnoki kennelsorunk lakója, s nagyon ráférne egy alapos kozmetika is, de amíg kint van a hidegben, addig ezt sajnos nem tudjuk megoldani.
Olla egy 5-6 év körüli szálkás szőrű tacskó keverék szuka, akit az orosházi állatvédők találtak kritikán aluli, elhanyagolt állapotban, összeállt, gubancos szőrben. Hihetetlen, hogy abban az állapotban ő létezni tudott... Az ottaniak megnyírták és szerencsére egy korábban nekünk már segítő, megbízható család, ayrinék ajánlottak neki ideiglenes otthont, így tisztára fürdetve már náluk várhatja az új, végleges család jelentkezését, akik egy szobatiszta, barátságos, ragaszkodó, más kutyákkal is jól kijövő, pórázképes, de vadászösztönnel rendelkező apróságot szeretnének maguk mellett tudni társként.
A babacsapatból ezen a héten egy kutyafiú gazdisodott, a pici Nils tanulgathatja a családban együttélés szabályait. Érdekes, hogy sokan a jelentkezők közül egyáltalán nem felelnek meg a babakutya (de még a felnőtt kutyatartás) alapelvárásainak sem, egy része a hiányosságoknak információs probléma, hiszen nem ismerik a fertőző betegségeket, a szükséges oltásokat, egyéb tennivalókat, a másik viszont egy általános állattartási gond: sokan úgy gondolják, hogy egy babakutya "elvan magától" a kertben, mindenféle extra odafigyelés, gondoskodás vagy törődés nélkül. Akik így jelentkeztek, nem kaptak tőlünk kutyát, bár minden esetben igyekeztünk rámutatni, hogy ez nem a helyes irány, mégis elszomorító, hogy még mindig mennyire messze vagyunk a társállat-tartási gondolattól, s hogy ezek az emberek nyugodt szívvel hazavihetnek bármelyik gyepmesteri telepről vagy vehetnek szaporítóktól babakutyát, aki vagy túléli a hidegeket, esetleges behurcolt betegségeket, féregfertőzést vagy nem.
Tüll, a hosszú szőrű kaninchen tacskó hölgyünk is új otthonra lelt: igazi, rutinos tacskós családba került, ami még önmagában nem lett volna elég, mert Tüllhöz félénksége miatt extra türelem, szobatisztaság-kerülése miatt pedig extra tolerancia igényeltetett, de a családnak ebben is volt rutinja, s szerencsére Tüll szépen be is illeszkedett.
Révész a héten gazdijelölteket fogadott, akik bár nem rá jelentkeztek, de adtak egy esélyt az általunk ajánlott kutyának, s úgy tűnik, hogy ismét sikerült a tökéletes összhangra rátalálnunk, mert a család nagyon erőteljesen abba az irányba hajlik, hogy Révész legyen az új, örökbefogadott kutyájuk nem régen elhalálozott korábbi ebük után, akire rendkívüli mértékben hasonlit ugyan Révész, de épp annyira el is tér tőle, hogy új alapokon tudjanak az új kötelékek kialakulni.
Haszonka, a hosszú szőrű tacskó szuka ezen a héten átesett az ivartalanításon. Innentől elvileg semmi nem állíthatná meg a gazdisodás útján, de persze egy gazdi azért fontos lenne hozzá...
A visszaemlékezős heti beszámoló írásban az a jó, hogy újra lehet élni eseményeket, persze nem mindig lenne ez jó, de egy ilyen dinamikus és összehangolt, pörgős hét esetében mindenképpen az. A konkrét kutyás dolgokon túl ezen a héten volt a Fressnapf gyűjtögető napunk. Talán kevéssé hangsúlyozzuk, hogy milyen sokat jelent számunkra ez a lehetőség, de itt most megteszem: a Fressnapf Récsei Centerben lévő áruházában van egy adománygyűjtő ládánk, ahová a számunkra vásárolt dolgokat tehetik be az áruház vásárlói, illetve havonta-kéthavonta szervezünk adománygyűjtő napot is, ahol személyesen találkozhatnak a látogatók velünk és egy-két védencünkkel is.
A ládába tett száraztáp és konzerv, valamint a személyes gyűjtögetőnapokon a látogatók által számunkra vásárolt élelem a tárnoki kennelsorunk lakóihoz vándorol: a száraztáp adományt magas minőségű, ún. prémium táppal kell kiegészítenünk, mert vegyesen etetünk (alacsonyabb minőségű tápot keverünk magasabb minőségűvel), de a konzervek az elmúlt évben elegendőnek bizonyultak, s bár volt egy-egy időszak, amikor lecsökkent a konzerveledelek száma, de akkor a következő gyűjtögető napot ennek a témának szenteltük és túléltük úgy az évet, hogy nem kellett a tárnoki 365 esti vacsorához átlagosan 22-25 kutya számára konzervet vásárolnunk és az alacsony minőségű táp is elegendő volt. Nem lehetünk tehát elég hálásak ezért a lehetőségért, hiszen azzal, hogy erre nem kell külön költenünk, többet fordíthatunk mentésre és nem kell aggódnunk, hogy nem lesz holnap mivel megetetni a kennelsor lakóit. Köszönjük szépen a Fressnapf Állati Áruháznak a lehetőséget, hogy ezzel is hozzájárultak a munkánkhoz!
Emellett ezen a héten volt a szuper hangulatú találkozó a Teapalota a Potalához nevű teázó helyen, ahol átvehettétek a támogatói pólókat, határidőnaplókat, magyar vizslás naptárakat és minden egyebet, de köszönjük a remek hangulatot, a visszajelzéseket, a megerősítéseket, hogy ott voltatok. Jók ezek a személyes találkozások, kell, hogy lássuk a tényleges valótokat, hogy vagytok nekünk, mellettünk. Köszönjük!
Ha még valaki szeretne az adományáért határidőnaplót kapni, hogy abba jegyezhesse fel a 2012-es év eseményeit, még nem késett el, bár szerencsére sok támogatói ajándékot kioszthattunk Karácsony előtt. A határidőnapló magas minőségű, spirálozott, A5-ös méretű, színes kezdőlapos, illetve elválasztó lapokkal kiegészített termék, egyedileg a Futrinka Egyesület részére tervezve, az önkénteseink által készített fotókkal. Támogatóink közül, aki legalább 2.000 Ft adományt utal a Futrinka Egyesület K&H Banknál vezetett 10404089-49575251-57561000 számú számlájára, illetve a megjegyzés rovatban feltünteti, hogy adomány 2012, jogosulttá válik egy ilyen gyönyörű támogatói ajándékra, de ahhoz, hogy át is tudjuk adni, írnia kell a futrinka2011@gmail.com e-mail címre megjelölve a kért átadás módját.

Ivartalan hét (45.)
Ezen a héten a rövid szőrű, fekete-cser tacskó kanjaink kerültek górcső alá, számukra szerveztük meg az ivartalanításokat, hogy aztán már elengedhessük a mancsocskáikat is lassan, s új életet tudjanak kezdeni egy másik család oldalán.
Sho testvérei, Mikádó és Maestro egy ideiglenes befogadó családhoz kerültek, egyikük egy magyar vizsla szuka mellett, míg testvére a család idősebb rokonánál került elhelyezésre. A két kutya tökéletesen eltérő karakter, míg Maestro egy vagabond, erőteljes, más kutyákkal is dominanciára törekvő, nyitottabb, élénkebb, önállóbb kutya, addig Mikádó egy másokra szoruló, alárendelt, bizonytalanabb apróság. Szerencsére mindkettőjük műtéti beavatkozása gond nélkül zajlott, s nagyon úgy tűnik, hogy őket már nem kell hirdetnünk, mert nem nagyon tudom elképzelni, hogy őket még hirdetnünk kellene. És ennek én tulajdonképpen örülök!
Végre operálhatóvá vált a szemműtét miatt nagyon hosszú időn át lábadozó és idő-, valamint költségigényes utókezelést igénylő Révész kutyánk is, aki ezzel a gondozásba vételétől számított majdnem egy évvel később kész arra, hogy örökbefogadható legyen.

2011. május 30., hétfő
Kerek héten kerekedtünk, avagy a fekete-cserek (a 20. hét)
Az elmúlt hetek előkészítő munkálatai után a 20. hét tacskós szempontból eléggé kereknek tekinthető, hsizen történt benne minden, ráadásul az a minden is meglehetősen intenzíven. Akár azt is mondhatnám, hogy a hét a fekete-cserek jegyében telt, merthogy belőlük sikerült a legtöbbet begyűjtenünk...
Az ajkai gyepmesteri telepről altatás elől került a gondozásunkba Potyol, a fiatal-felnőtt rövid szőrű tacskó (keverék?) kanocska. Potyol tündéri, nagyon kedves, ragaszkodó, aprócska kutya, aki jelenlegi ideiglenes befogadójánál, IldiH-nál lakásban él. Kutya- és macskakompatibilis. Oltva, chipezve, ivartalanítását követően fogadható örökbe.
A bonyhádi gyepmesteri telepről érkezett Ricky, a szintén fiatal-felnőtt szálkás szőrű tacskó (keverék?) kan, aki tele van élettel és jókedvvel, de nem hiperaktív: figyelmes, tanulékony kutya. Őt most panziós helyen tudtuk elhelyezni, de reménykedünk abban, hogy hamarosan révbe érhet az élete, s legalább ideiglenes befogadót találunk számára.
Johanna, a rövid szőrű tacskó keverék szuka szintén a bonyhádi gyepmesteri telepen várakozott. Az ottani állatvédőknek köszönhetően ő már ivartalanítva került hozzánk, így csak egy oltást, illetve az azonosító chipet kell megkapnia, hogy készen álljon az örökbeadásra. Mivel jelenleg kicsit köhög, így most mindennel várni kell egy picurkát, de addig is hódítgatja ideiglenes befogadói szívét.
A gyömrői Szomorú Szív Alapítványtól érkezett két rövid szőrű tacskó (keverék?) kan kutya, akiket gazdáik adtak le a menhelyre. Kalmár a megfontoltabb, higadtabb, de sokkal érzékenyebb is. Mindenkivel jól kijön, kutyákkal sem kekeckedik, aki kevésbé pörgős kutyát szeretne, vele mindenképpen jól jár. Jelenleg panziós elhelyezést tudtunk csak számára biztosítani.
Révész Kalmárnak sok tekintetben az ellentéte, jön-megy, intézkedik, kiváncsiskodik, s bár nem kötözködő természet ő sem, azért valakit sikerült magára haragítania, s ezt majdnem a szeme bánta. Az utolsó pillanatban került állatorvoshoz, ahol azonnal megoperálták. Most sűrűn csepegtetni kell a szemébe, s csak reménykedünk, hogy fel fog épülni teljesen és megmaradhat a sérült szeme is. Kérünk mindenkit, hogy drukkoljon Révésznek, illetve számára ideiglenes befogadót is keresünk, ahol vállalnák a szemkezelését, mert most panziós elhelyezést tudtunk csak számára biztosítani.
Bár befogadót nem találtunk az itt is hirdetett tacskó keverék testvérpár számára, de sajnos az idős gazda állapota miatt nem nagyon lehetett várni: megérkezett hozzánk Picur és Bodri. Picurt viselte meg jobban a változás, nehezebben nyit, de amúgy barátságos, ragaszkodó és kedves, "tacskósabb" keverék szuka, kb. négy éves.
Bodri amolyan "van tacskó is benne" típusú keverék, tele jóindulattal és szeretettel. Mindenkivel barátságos, imádja, ha simogatják, abszolút kutyakompatibilis és nálunk már arra is rájött, hogy labdázni jó. Egy csupaszív jószág. Ha valakinek van egy kertes házas rokona, aki szeretne két bohócot, s be is engedné őket a házba, ne fogjátok vissza: mindketten gazdát keresnek, s nem csak együtt. Oltva, chipezve, ivartalanításukat követően fogadhatók örökbe.
A hét hírét a beszámoló végére hagytam, mert még el sem merem hinni, de ördögfajzat Gaussunk úgy tűnik, hogy megtalálta az igazi, neki való családot. De még csak csendesen mondom...
Lőrinc bácsinak el kellett hagynia érdi befogadó családját, mert nem sikerült megtalálnia a hangot a nyulakkal. Ismerkedési törekvéseinek a család férfi tagja igyekezett gátat szabni, de Lőrinc megharapta. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy egyrészről nem kellett azonnal repülnie a mi öntudatos nyúllikvidátor "hősünknek", másrészről pedig, hogy vivaro vállalta az ő átmeneti pesztrálását az előzmének ismeretében is és úgy, hogy hangsúlyoztuk: Lőrinc bácsiért előtte sem volt tolakodás, valószínűleg utána sem lesz. Köszönjük!

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)