Már a 4. héten is túl vagyunk...

Nem volt túlságosan tacskó-aktív a hét, telefonok, előkészítések zajlottak javarészt. Ezekből a külső szemlélődő nagyon keveset érzékel, de ahhoz, hogy az Egyesület kutyái vagy Magyarországon vagy külföldön gazdához kerülhessenek, rengeteg telefonos és e-mailes egyeztetés, fordítás, leírás készítés, kapcsolatépítési feladat csatlakoznak, ezek pedig minden esetben időigényesek és mi kevesen vagyunk. Persze ezt nem panaszkodásként írom, csak a kutyamentés mögött jónéhány olyan dolog is van, amibe kívülről nem nagyon lát bele az ember és akár azt is hihetné, hogy kényelmesen ülünk a babérjainkon. Nos, ezen a héten előkészítés zajlott, de végül sajnos az utazás elmaradt a hirtelen lehulló közel 30 cm-es hó miatt. Az utazók listája a tacskók szempontjából egy ideje már tudható: Pendely és Mieza fogják elhagyni Magyarországot. Egy új időpontban.

A váci gyepmesteri telepről került a gondozásunkba Dos, a tacskó keverék, akit végül sajnos nem tudtunk szerető gazdához juttatni, mert minden erőfeszítésünk ellenére Dos bácsi feladta. Nagyon-nagyon sajnáljuk, de ennél többet nem tehettünk érte. Pedig szerettünk volna. Sajnálom, Dos bácsi!

Hogy jó hír is legyen a hétre, Ofélia, a tündéri szálkás tacskó lány végre nem hiába találkozott egy gazdijelölttel, mert ez volt az igazi és így Ofélia végre révbe érhetett. Innentől a család szemefényeként éli további életét és feledi eddigi hányattatásait. Févának köszönet a pesztrálásért, igazán remek kis tacskólányt nevelt belőle!

Sajnos a hó nem csak a németországi fuvart, hanem egy belföldi tacskó-gyűjtő túrát is felülírt, így Porca és Móric, a gazdájuk halála miatt új helyet kereső szálkás szőrű tacskó pár csak egy hét múlva kerülhet gondozásunkba. Természetesen az ő számukra is keressük majd az ideiglenes befogadókat vagy végleges gazdákat, hogy mielőbb meleg és szerető otthonban kezdhessenek új életet.

Dos - nem mindenkinek adatik meg a boldogság

Dos bácsit a váci gyepmesteri telepről vettük át. A tíz év körüli tacskót bénultan találták Gödön, a Duna partján. A váci állatvédő lányok azonnal szóltak, így meg tudtuk szervezni a kutya átvételét és állatkórházi elhelyezését. Mokaficeknek ezúton is köszönöm, hogy azonnal ugrott és elhozta Dost a telepről.

Dos bácsi a hátsó testfelét nem érezte, széklet és vizelet ürítése nem volt akaratlagos. A röntgen alapján annak érdekében, hogy a kutyának elvi esélye legalább legyen a teljes gyógyulásra, mielőbbi műtét mellett döntöttünk - a másik opció az altatás lett volna. Természetesnek tartottuk, hogy kap egy esélyt a normális életre, az élet lehetőségét pénzügyi megfontolások - amennyiben az érintett kutya már a gondozásunkba kerül - nem írhatják felül. A műtét sikeres volt, az orvos bizakodóan nyilatkozott a prognózisról. Mi is hittük, hinni akartuk, hogy innentől minden jobb lesz és Dos bácsinak néhány békés évet még rendelt a sors.

Nem így történt. Dos másnap reggelre feladta a küzdelmet, öreg teste örökre megpihent. A kutya, akinek nevét a tulajdonjog fenntartására való vicces utalás miatt választottam - a dos a római jogban hozományt jelentett, ha a házasság nem jött létre vagy a férj hibájából megszűnt, a hozományt vissza kellett adni - minket "viccelt" meg.

Dos, őszintén sajnálom, hogy csak ennyi és így adatott tőlünk. Nem így terveztük, gondolom, hogy te sem. Az élet sajnos azonban véges. Nem kellett volna ilyen helyzetbe kerülnöd, öreg napjaidra. Sajnálom.