Nem jó beteg kutyát gondozásba venni. Ez tény. Még a sérült kutya is "jobb", ha lehet ilyet mondani, mint a beteg, mert ott valamit javítani kell, nem kitalálni, megfejteni, karanténoztatni, rettegni. Dödölle lekaranténozott. Nem tűnt betegnek, de az oltások után kidőlt. Azonnal elkezdtük a kezelést, szinte biztos volt, hogy szopornyica-fertőzött, amit sajnos az elvégzett teszt meg is erősített. Kevesek voltunk ahhoz, hogy legyőzzük ezt a betegséget, pedig Dödölle harcolt. Újra és újra padlóra került és mindig megpróbált felállni, de aztán elfogyott az energia és a kór bedarálta őt. Iszonyatos érzés elveszíteni a küzdelmet, iszonyatos érzés, ha az embernek el kell búcsúznia egy kutyától, aki még alig élt, viszont ezek a vesztett csaták erősítik meg bennünk azt, hogy igenis szükség van ránk, mert ha neki nem is, de másoknak segíthetünk.
Az élet nem állt meg. Lett egy új kutyánk, aki valójában nem tacskó, valahol a távoli ősei között talán volt egy sparheltlábú is, de a genetikai összetételére nem nagyon mernénk tippelni, annyi minden keveredett már össze benne. Butler a veresegyházi medveotthonból jött hozzánk, ahol önkénteseink voltak kirándulni és megismerkedtek az oda csapódott, de ott valójában "felesleges" kutyával.
Narnia, a demodexes rövid szőrű törpék fekete-cser tagja átesett az ivartalanításon és talán senkit nem ért meglepetésként, amikor kiderült, hogy Fenéék már nem tudják őt továbbadni, hiszen a hosszú hetek alatt tökéletesen beilleszkedett a falkájukba, s nem utolsó sorban a szívükbe is. Tudjuk, hogy az eszük sokáig azt mondatta velük, hogy nem kell harmadik kutya, de azt is éreztük, hogy az ész nem lesz elég, hogy legyőzze a szívüket. (Jártunk így már mások is...) Köszönjük az ideiglenes befogadást, s Narniának hosszú, boldog életet kívánunk.
A 11. héten három szálkás szőrű tacskó is kirepült a gondozásunkból, igazából egyik sem ért minket váratlanul, hiszen mindhárom esetben voltak már előzmények, s leginkább az ivartalanítást kellett megvárni azzal, hogy költözhessenek.
Töpi egy fiatal pár szeretett szobakutyája lett, egy igazi kanapétacskó. Töpi tökéletes jelleme és lakáshoz szokottsága nagyban segítette a döntést, hogy kit is vegyenek magukhoz, s azt hiszem, hogy kijelenthetjük: nem bánták meg a döntést. Töpi rendkívül rövid idő alatt elfogadta őket és mostanra már teljes jogú családtag.
Piru esetében nem voltunk teljesen biztosak abban, hogy működni fog a kapcsolat, mert egy stafford kan mellé szerették volna őt örökbefogadni, aki nem olyan régen veszítette el tacskó társát. Szerencsére mind Piru, mind a stafford kan barátságosan állt ehhez a kapcsolathoz és Piru beköltözése után néhány órával már együtt járőröztek a kertben, ez pedig így is maradt a mai napig, Piru a fül és a stafford a vizuális effekt, mert egyébre alkalmatlan, mindenkivel barátságos.
Tarackra többen is érdeklődtek, így nehéz helyzetben voltunk, amikor a számára legjobbat kellett közülük kiválasztanunk. Végül Tarack habitusa volt a meghatározó, amit figyelembe kellett vennünk: ő imádja az embereket, de élvezi a kutyák társaságát is, emellett rendkívül sok mozgásra, mozgatásra van igénye. Tarack egy szálkás szőrű tacskó szuka mellé költözött vidékre, egy aktív életet élő család új tagja lett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése