Ahogy jön a jó idő, egyre melegebb lesz, az emberek szívesebben fogadnak örökbe kutyát is. Furcsa összefüggés, de létezik. Régen azt hittem, hogy azért, mert hidegben ki akar menhelyet látogatni, de nálunk néha a látogatás is elkerülhető, meleg szobában meg bármikor lehet jó gazdává válni. Aztán rájöttem, hogy ez nincs így, a hideg sokakat hibernál (persze engem is valamennyire), s az első napsütés hozza elő újra az örökbefogadási szándék apró pici csíráit.
A kedvünkért pedig most már visszavonhatatlanul tavasz lett, napsütéses, mosolygós, kellemes időjárású tavasz. Így pedig talán lesz esélyünk arra, hogy a könnyen kezelhető, egy időben maximum tíz, a gondozásunkban lévő tacskó vagy tacskó keveréket jelentő helyzetre visszarendeződjünk, s ezzel nagyobb figyelmet fordíthassunk a hirdetésekre, ismerkedésekre, s kevésbé menjen rá a kutyamentésre a magánéletünk.
Kis üröm az örömben, hogy három kutyánk úgy lett gazdás, hogy ezzel három ideiglenes befogadónkat el is veszítettünk. A jó hír, hogy mindannyian tökéletes családot nyertek maguknak, a rossz, hogy ezek a családok több átmenetileg pesztrálandó védencet nem vesznek majd magukhoz. Azt hiszem, hogy ez utóbbi nem nagy áldozat, ha arról van szó, hogy ezek a védencek innentől már biztonságban és szeretetben élhetnek.
A legkevésbé meglepő talán az a kijelentés, hogy Narnia marad Fenééknél. Szerintem ezt nagyjából rajta kívül mindenki tudta az első naptól fogva, csak arra vártunk, hogy ez kimondásra kerüljön. Más kérdés, hogy a nagy döntés verbalizálását úgy kellett kicsiklandozni Fene úrhölgyből, mindenféle látogatni kívánó gazdijelöltekkel riogatva.
Szintén egy komolyabb érdeklődőt kellett elővarázsolnom a kabátujjamból ahhoz, hogy Évi ébredjen és riadót fújjon: az ő pici, szeretett, gólyaorrú Artik kutyáját orvul gazdához akartam adni, amikor már volt gazdája, egész pontosan - Ő. Csak ezt kimondani olyan nehéz volt, olyan nagy döntés, amikor közben nem változott semmi. Artik észre sem vette. Ő a kapun való átlépéskor aláírta azt a szerződést, a többi meg történelem. Mi azért még biztossá tettük a megfelelőséget egy ivartalanítással, Artik pedig megkoszorúzta első gazdis napjait egy babézia fertőzéssel. Most mondja valaki azt, hogy unalmas ez a srác...?
Sherry eleve nem is költözött volna ideiglenes befogadóhoz, mert nem rá jelentkeztek, csak mindenki vagy már gazdához költözött vagy lefoglalódott, aki szóba jöhetett volna. Aztán mély levegővel ajánlottam őt és majdnem nem lett a válasz. Végül mégsem, kapott egy esélyt Sherry, a despota is. Remegő gyomorral vittem őt, s már azt tervezgettem, hogy visszafelé hogyan lesz minden, amikor betuszkolom a kennelbe és ő nem is érti majd, hogy miért vagyok csalódott, hiszen azt sem érti, hogy neki valami nem sikerült. Pedig sikerült. Sherry maradt ideiglenes befogadójánál, akit levett a lábáról a mi kis morc manónk. Mondhatni, megdumálta. Azóta elválaszthatatlanok és mi örülünk. Sherry is elhagyta a csapatot. Szinte hihetetlen.
Ehhez képest már nem hír csak úgy örökbefogadódni, pedig ez történt Marattal, a gyönyörűséges szálkással, aki a világ egyik végéről érkezett, s a másik végébe távozott, már amennyire Magyarország a világgal egyenlő persze. Mindenesetre Marat gazdis és már elkezdte az aknamunkát. Legalábbis a kert nekünk írt beszámolója erről tanúskodik...
A másik szerencsés költöző Szeklice volt, aki a belvárosban három gyermek társaságát élvezi mostantól. Kicsit tartottam tőle, hogy mi lesz vele, hogy veszi az akadályokat, de nagyon jól vizsgázott, s kisgazdája mellett érzi magát a legnagyobb biztonságban, egészen össze is nőttek.
Nagyon régóta volt már a várólistán egy hét éves szálkás szőrű tacskó kan, Töpi, akit a családja megváltozott körülményeire való hivatkozással szeretett volna átadni nekünk. Mi pedig nem szerettük volna őt kennelbe rakni a lakás után, így elhúzódott az átvételi eljárás, de ezen a héten beköltözött ő is a futrinkás különítménybe, hogy aztán... De erről majd aztán mesélünk, azt hiszem...
Pirut Dunavecsén találták, de az eredeti gazdája nem jelentkezett, a megtalálói viszont tovább tartani nem tudták őt, sürgős segítséget kértek, s mi a kennelsorunkon fogadtuk a kutyát. Piru egy fiatal-felnőtt, nagyobb termetű szálkás szőrű tacskó kan, aki amolyan vidéki vagabond: kedves az emberekkel, de megvan egyedül is egészen addig, amíg nem zárják be valahova, mert akkor fejhangon visít.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése