Mintha mindenhol tacskó lenne... (a 6. hét)

Nagyon nehéz volt rászánnom magam ennek a beszámolónak a megírására, mert ez volt az a hét, amikor megérkezett Morris, akit elveszítettünk. S ha egy kutyánk elmegy, az hirtelen megállítja az időt, az örök érvényű, az az arcunkba vágja, hogy akármit csinálhatunk, nem lettünk istenek, s néha igenis megtörténik. De ettől még nagyon fáj. Morris is fáj. Szeretnék viszont mindannyiunk nevében köszönetet mondani Orsiéknak, akik vállalták a pöttömöt, és mindent megtettek érte, illetve Dr. Czuppon Balázsnak, aki megkísérelte a lehetetlent. Morrisnak tüdőgyulladása volt, abból nem tudott kigyógyulni és sajnos az is megállapíthatóvá vált, hogy a tüdőgyulladás következményei okozták a halálát. Mielőtt bárki bármi rosszra gondol: babakutyáknál a félrenyeléstől is könnyen kialakul tüdőgyulladás, ők még nagyon törékenyek... Hozzánk pedig már eleve betegen érkezett. Ha valaki elolvasná ezt a rövid, de szomorú történetet, megteheti ITT.

Mostanra viszont eljutottam odáig, hogy elfogadom: az élet nem áll meg. Történnek dolgok és tovább kell lépni, mert sokan vannak, akik a mi segítségünkre várnak és nem csak úgy esetlegesen, tessék-lássék módon. Elhúztam tehát az időt, de most igyekszem pótolni. Leginkább mert ez a hét még így is csodaszámba kellett volna, hogy menjen, hiszen szerető otthonra talált kettő kevésbé esélyes védencünk is.

Mimikri, a fejsérüléssel az Illatos útról mentett kutyahölgy Budapesten maradt, s híreim szerint remekül beilleszkedett új családjába. Bár az idegen kutyáktól továbbra is tart, de új otthona kényelmét nagyon hamar megszokta. Rettentően várjuk róla az új fotókat, hiszen ígéretünk van a gazditól, hogy egyszer csak készít, hiszen sokan szeretnék látni, hogy mire vitte ez a kutyalány.

A másik semmirekellő, akarom mondani senkinek se kellő a mi kis bicebóca hosszú szőrű törpe lányunk volt, aki kirepült a fészekből: Haszonka új életet kezdett, immáron nélkülünk és véglegesen, visszafordíthatatlanul. Sokat kellett várnia erre a pillanatra, de megérte. Már csak azért is, mert a költözködés előtti időszakot "névrokonával" tölthette szeretetben és huncut összekacsintós csibészségben. Köszönjük, Zsu, neked is!

Na persze, pont ahányan mentek, annyian jöttek is. Ez már csak egy ilyen "műfaj", mindig van bőven bajban lévő jószág, éppen ezért van a várólista nevű "hely". Mindig vannak azon is többen, akik számára a háttérben igyekszünk megtalálni a megfelelő átmeneti elhelyezést, hogy utána a végleges gazdát is felkutathassuk.

Nunu egy fekete-cser törpe tacskó szuka, aki gazdától érkezett. Nagyon félénk, lelkizős kutya, aki nagyon nehezen viselte a változást, de aztán ideiglenes befogadóinak köszönhetően szépen kinyílt. Na, persze volt már a régebbi befogadóink közül, aki éppen egy fekete-cser törpe lányra várt...

Ajvárt a legnagyobb hidegekben találták Csepelen, de az eredeti gazdája nem jelentkezett. Egy hónap is eltelt, s megtalálói segítséget kértek az elhelyezésében. Ajvár ideiglenes befogadóhoz költözött, ahonnan sajnos el kellett őt hoznunk, de az már egy másik történet. És egy másik élet kezdete.

Hogy a hét se maradjon műtét nélkül, ezen a héten Keltike számára szerveztük meg az ivartalanítást. Ideiglenes befogadója, Nóra még a varratszedésig élvezhette a társaságát, mert utána... De az már egy másik történet. Lesz.