2012. január 24., kedd

Tigris-látogatás

Csipet-Csapat meglátogatta az egyik korábbi védencünket, Tigrist, a tacskó keverék lánykát, akit réges régen a siófoki állatvédőktől vettünk gondozásba és sokáig kerestük számára a tökéletes családot. A beszámoló alapján szerintem nem kérdés, hogy megtaláltuk.


Tegnap fél év után család látogatáson voltam Tigrisnél, 2011. júliusában került gazdihoz, Tárnokon is töltött egy pár hónapot, majd 2010. novemberében került Hozzám ideiglenesbe 8,5 hónapot töltött Nálam. Amikor megérkezett 3 napig ülve aludt, szerencsére az én terápiás kutyám Pipacs egy hét alatt rendezte vele a dolgot, és hamarosan kezdett nyitni, játszani, és jól érezni magát. Több rendezvényen voltam vele, mindenki el volt ájulva tőle, édes, kedves, de jelentkező nem volt rá. Az eltelt idő alatt teljesen rendbe jött egy szófogadó, szobatiszta, pórázon és anélkül szépen sétáló, na néha egy kicsit domináns /de ez kezelhető/ pusziosztó, kedves kutya lett. Volt már ilyen az életemben, nem voltam meg lepve, de biztam benne hogy eljön az gazdi akinek ő lesz a szívecsücske. Egyszercsak jött egy telefon, hogy van egy érdeklődő, egy család jelentkezett, aki egy év alatt elvesztette a két idős kutyusát, és igazán még őket gyászolta, de meglátták a fényképét, és úgygondolták eljönnek megnézni aztán meglátják. Meglátták, szerelem lett, és ő azonnal költözött, nem volt egyszerű részemről mert nagyon a szívemhez nőtt, de tudtam hogy jó döntést hoztam. Én nem akartam találkozni velük egy pár hónapig, nehogy felzaklassam a kis lelkét, de most eljött az idő és boldogan bólintottam rá, hogy megyek. érdekes találkozás volt először nem tudta mi van aztán már ugrott a nyakamba, de utána rögtön gazdi anyuhoz ment jelezve hogy ő az igazi, és kis gazdinak is nyomott egy puszit. Nagyon jól viselkedik teljesen beilleszkedett a családba, sokat sétálnak vele. Hát azt meg kell vallani hogy túlsúlyos lett, szép széles háta van, de dolgoznak rajta hogy ez lemenjen. Csináltam egy-két fotót, de nem lett igazán jó mert egyszerűen nem bír egy helyben megmaradni.

Nagyon jó érzés, hogy láttam mennyire szeretik, és milyen jó helye van, ez az ezért érdemes csinálni.

Az elmúlt két év alatt mióta ideiglenes befogadó vagyok, most tartok a 12. kutyusnál, most Balett van nálam és várja az igazit, egy megmaradt Nekem és saját falkámat erősíti, a többi 10 sorsát nyomon követem, tartom a gazdikkal a kapcsolatot, van akivel szinte barátság lett a dologból, ketten külföldre kerültek nagyon jó dolguk van, ő róluk is jöttek hírek.

Szóval drága Tigris örülök hogy láthattalak, ez most már gyakrabban elő fog fordulni, és kedves gazdik köszönöm hogy ennyire szeretitek az én kis volt védencemet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése