2012. január 8., vasárnap

Mimikri, a fejbőr nélküli áltacskó

Mimikri az Illatos úti ebrendészeti telep fényképén úgy nézett ki, mint egy tacskó vagy tacskó keverék. Persze többszöri ránézés is kellett, mert a fején éktelenkedő hatalmas bőrmentes terület folyton elterelte az ember figyelmét arról, hogy a seb mögött egy kutya is van. A friss, piros vér, a gyermektenyérni bőrmentes terület mindent felülírt.

A közösségi portálok "szeretik" az ilyen fotókat, ezeket valahogy többen megosztják, mint a már helyrehozott, meggyógyult, gazdára vágyókat vagy bármi egyéb, kevésbé látványos hírt. Mimikri fotója is körbejárt, több forrásból is eljutott hozzánk, a kommentelők tucatjai fejtette ki a képe alatt, hogy mi mindent tenne azzal, aki ezt a sebet okozta.

A kutyát Csepelen fogták be, a megfigyelési ideje nem járt még le, a seb kezelését az Illatos úton megkezdték, de gondoltam, hogy adok egy esélyt és megkérdezem a telep vezetőjét, hogy elhozhatjuk-e őt tulajdonjog fenntartással, ami azt jelenti, hogy 14 napig csak az eredeti gazdája jelentkezhet érte. Nem nagyon reménykedtem az igenben, de bólintást kaptunk, így szombaton már robogtunk is érte, miután ideiglenes befogadót is sikerült számára - rekord idő alatt! - találnunk.

Mimikri nem tacskó, én abban sem vagyok biztos, hogy volt tacskó az ősei között, de az tény: a feje nagyon tacskós. A teste viszont egyáltalán nem, lényegesen nagyobb, spániel méret. A szőre összerasztásodva állt, a fülében olyan kosz volt, hogy a kutya nem hallott tőle, s a sebtisztítás miatti altatásban a füleit is alaposan kitakarították, most a kifekélyesedést kell kezelnünk. A kutya tele volt bolhával, a háta farokvégi részében egy viszonylag nagy kiterjedésű területen bolhaekcéma miatti sebek. A fenéktájék az összerohadt szőr miatt bepálott, gyulladt. A hasán található karmolások és egyéb sebek arra engednek következtetni, hogy a fején a nagy, nyitott sebet egy másik kutya okozta. Mimikri általános állapota pedig arra, hogy őt nem fogja keresni senki, mert neki ez a sérülés most valójában az esélyt adta meg, mégha ez meglehetősen bizarrul is hangzik. Mimikri nem ismeri a pórázt, a lakást, gyakorlatilag semmit nem ismer, de nagyon jószándékú, egy rossz szava nincs semmire. Alapvetően csendes, visszafogott, az embereket inkább elviseli maga körül, mint kedvesen fordul feléjük, de ez még változni fog, hatalmas szeretet tartalékokat látok én ebben a sokat megélt, megtört, fáradt kutyában.

A sebe naponta többször átmosást, fertőtlenítést igényel, illetve most kapunk segítséget egy humángyógyászatban akut, nagy kiterjedésű sebek gyógyításával foglalkozó szakembertől, ami biztosan sokat fog jelenteni. Kérünk mindenkit, hogy drukkoljon Mimikrinek, hogy innentől szépen alakuljanak a dolgai, s hogy majd ha mindenen túl lesz, akkor találjunk számára is egy tökéletes, szerető új családot, hogy elfeldhesse mindazt, ami vele történt.

Ha bárki hozzájárulna Mimikri állatorvosi és egyéb kiadásaihoz, akkor a Futrinka Egyesület K&H Banknál vezetett 10404089-49575251-57561000 számláján keresztül teheti meg, a megjegyzés rovatban kérjük feltüntetni: ADOMÁNY TACSKÓ MIMIKRI. Minden forintnak örülünk, a befolyó adományokról tájékoztatást adunk. Köszönjük!

Mimikri gyógyulásáról, életének alakulásáról is beszámolunk majd, így érdemes minket figyelni, ha valakit érdekel, hogy mi lesz ezzel a kutyalánnyal!

Beérkezett adományok: 15.000 Ft
Cs. László - 2.000 Ft
S. Nikoletta - 2.000 Ft (és további 2.000 Ft a demodexes tacskóinkra, köszönjük!)
M. Andrea Mónika - 3.000 Ft
S. Gabriella - 3.000 Ft
E. József Gyula - 5.000 Ft

2011. január 11.

Mimikrinek nem volt azóta széklete, hogy a gondozásunkba került, ez volt az a nap, ameddig vártunk, merthogy a kutya egyébként eszik-iszik, jó a kedve is, nem levert, nem bágyadt, a sebe is gyógyulgat. Ma ment volna ultrahangra és egyéb vizsgálatokra, de ezt valószínűleg ő is megérezte, mert megérkezett az első adag! És még mondják azt, hogy az ember nem tud bárninek örülni - csak a megfelelő szituáció kell hozzá. Mimikri vérképe is megérkezett a rendelőbe, most várom, hogy én is megnézhessem, de a májértékekben van markáns eltolódás, amit az éhezés bőven okozhatott. Megnézzük, aztán 4-6 hét múlva csinálunk egy kontroll vért, hogy lássuk, mi az, ami maradandó és mi az, amin a jó tartás változtatni képes.

Mindenkinek köszönjük a drukkokat, Mimikri tényleg hálásan áll a gyógyulási feladathoz és mostanra már bár esetlenül, de viszonylag szépen sétál rózsaszín, katicás hámjában a Budai Vár környékén - ha valaki esetleg összefutna vele, ne csodálkozzon.

1 megjegyzés:

  1. Igen. Én is osztottam a facebook-on. És nagyon örülök, hogy a Ti kezetekbe került. Remélem hamar rendbe jön és rátalál az álomgazdi.
    Üdvözlettel: Nagy Éva

    VálaszTörlés