A félelem kiszolgáltatottá teszi a gyerekeket!

Pikszis és Tipeg, mint a félelem tárgyai?

Tegnap este történt, amikor két kutyámmal, Pikszissel, a szálkás szőrű tacskó keverék és Tipeggel, a pincser-csivava-valami keverék szukával a nagy esti körünket róttuk.

A park mellett haladtunk el, amikor egy tündéri kislány odaszaladt a kutyáimhoz. Az anyukája szólt neki, hogy lassan közelítse meg a kutyákat, és hogy ne felejtse el megkérdezni, hogy megsimogathatja-e őket. Természetesen igen volt a válaszom, hiszen a kutyáim, bár nem egyszerű esetek, a gyerekeket feltétel nélkül imádják, Tipeg, akit ismeretlen felnőtt nem simogathat meg, majdnem szétesik, úgy csóvál minden apróságnak. A kislány pár perc múlva már a földön térdelt és a kutyáimat simogatta.

Elbúcsúztunk és mentünk tovább. Néhány háztömbbel arrébb, amint feltűntünk a ház sarkán, két 5-7 év körüli gyermek a kapualjba ugrott, a nagymama védelme mögé. Nagypapa a kocsiból szedte ki éppen a strandolásból hazatérő cuccokat. Pikszis és Tipeg pórázon voltak, addigra már kellően fáradtak is, szépen elhaladtunk, de köszöntem a kis csapatnak. Látszott, hogy a gyerekek félnek, így nem engedtem oda a kutyáimat, csak megkérdeztem, hogy esetleg akarnak-e nekik köszönni. A nagymama elmondta, hogy a fiúgyermeket valószínűleg trauma érte, mert ő az, aki fél a kutyáktól, a lánygyermek meg őt utánozza. Közben megérkezett a nagypapa, aki ellentmondást nem tűrően kijelentette, hogy ő aztán nem simogatná meg a kutyáimat, mert elég, ha csak egyszer harapnak, és jobb lenne, ha én is elgondolkodnék. Elköszöntem, de a séta alatt végig ez járt a fejemben.

Fagyal gyerekek gyűrűjében -
számukra ez természetes

Nem kell mindenkinek szeretnie az állatokat, nem vagyunk egyformák. Eltérően gondolkodhatunk arról is, hogy ki mennyire enged magához közel egy állatot, vannak, akiknek még az emberek számára sem nagyon vannak érzelmeik, nem hogy egy egyszerű kutya iránt. Ezt nem tisztem megítélni, viszont azt elkeserítőnek tartom, hogy egy-egy felnőtt a saját önző hozzáállása miatt félelemben tartja gyermekét, unokáját. A gyerekek még nem tudják olyan jól feldolgozni ezeket a dolgokat, szoronganak és kiszolgáltatottá válnak kortársaiknak, akik jó esetben csak gunyoros mondókáik tárgyává teszik, rossz esetben a félelem tárgyával kötelezően és sokkolóan találkoztatják a rettegőt. Más világban élünk, ezt figyelembe kell venni, de van, ami nem változik: mi felelünk azért, hogy gyermekeinknek ne kelljen félnie, mi vagyunk hivatottak arra, hogy megtanítsuk őket feldolgozni, megérteni a félelmeiket, hiszen sokszor elég a tudás, az odafigyelés, hogy élhetőbb legyen számukra a lét. Amikor az amúgy 5-8 kg-os, pórázon sétáló kutyáim látványa a falhoz présel egy gyermeket, elszorul a szívem. Ne szeressék, ne babusgassák őket, de merjenek elmenni egy kutya mellett. Vagy ha már ez is nagy dolog, akkor merjék kikerülni.

A nagypapát ezúton is üdvözlöm. Az ő viselkedése számomra is nehezen feldolgozható élmény maradt, pedig csak futó pillanatok jutottak belőle számomra.