2010. szeptember 10., péntek

A 35. héten igazán volt mit bepótolnunk

Rengeteg dolog történt a 35. héten, ilyenkor érzem igazán, hogy a szabadság utáni első időszak mennyire sok tennivalót tartogat... Az ember nem tudja eléggé kipihenni magát, hogy a visszaszokás időszaka ne üsse ki azonnal. Szerencsére egyre több háttérember segíti a munkát, ezért elmondhatatlanul hálás vagyok mindenkinek - mégha most nem is emelek ki külön neveket. Továbbra is várjuk a segíteni akaró, tacskókat kedvelő emberek jelentkezését a tacskómentés levelezőlistájára. Ezen a listán a napi megoldandó feladatok, háttérinformációk, egyeztetések, beszélgetések, tapasztalatcserék áramlanak, tehát napi szinten is több e-mailt jelent. A levelező listára rövid motivációs bemutatkozással lehet felíratkozni a tacskosos@googlegroups.com e-mail címen keresztül.

Zamó néni korábbi ideiglenese, Orsi külföldre költözött, ott vállalt munkát, így sajnos a továbbiakban nem vállalhatta a kis fülesbagoly pesztrálását. Szerencsére jelentkezett egy új befogadó, akihez Zamó nénit áttelepítettük - így innentől Budapest II. kerületében és gyakorlatilag bárhol, mivel Liza viszi magával mindenhová. A kezdeti tabuk is ledőltek, mára már az ágyba is felmehet a kis minimanó. Ha szépen beilleszkedik, akkor áteshet az ivartalanításon, fogszanáláson és fogkőlevételen és ideiglenes befogadója erőteljesen gondolkodik azon, hogy Zamó nénit végleg megtartsa, de még nem akarok elkiabálni semmit. Viszont az ilyen eseteknél mindig elgondolkodom azon, hogy van egy-két igazán szerencsés öreg csont, akiket bár az előző gazda eldobott magától, egy-egy gyepmesteri telepen, útszélen az élete forgott veszélyben, de a sors egy felelős állatvédő szervezetet gördít az útjába és utána az élete a korábbiakhoz viszonyítva jó eséllyel hatalmasat változik: pozitív irányba, s életük utolsó idejére megkaphatnak mindent, amit az előző gazda elmulasztott. S persze összeszorul a szívem, mert tudom, hogy ez a pár "Zamó néni" csak néhány csepp a hatalmas óceánból. Mégis megéri.

A tenyésztőjétől vette át a tacskó fajtamentés a hat éves hosszú szőrű normál tacskó kant, Fagyöngyöt, illetve a másfél éves hosszú szőrű, törpe tacskó szukát Csajkát. Mindketten megkapták a szükséges oltásokat, chipet, féreghajtót, illetve bolha- és kullancs elleni kezelést, majd Csajka áttette székhelyét Zala megyébe egy korábbi védencünk, Fagyal örökbefogadójához. Anikónak köszönet mindenért. Mind a két kutya eléggé magába van záródva, Csajka félénk, Fagyöngy apatikus, de türelemmel és sok-sok szerettel mind a ketten szépen kijönnek ebből az állapotból és tökéletes családi kutyává válhatnak. Szerencsére mind a kettőjükre van nagyon komoly aspiráns: Csakját (aki már Pipacs) Anikóék szeretnék örökbefogadni, míg Fagyöngyre egy másik korábbi örökbefogadónk, Hercig gazdája jelentkezett, mivel Fagyöngy anyukája, Monda nála töltötte életének utolsó időszakát.

Gazdára talált a viselkedési problémája miatt gondozásunkba visszakerült ex-Illatos úti Gokart kutyánk. Az új helyén vannak kutya társai is, illetve kertes házba költözött, ahol az energiáit is jobban le tudja talán vezetni. Mindenesetre mi nagyon reménykedünk, hogy ez már tényleg a végső állomás lesz számára. Laurának, az ideiglenes befogadónak szintén jár az elismerés és köszönet - nem is tudom, hogy mi lenne a tacskókkal nélkületek!

Pic Úr sem várt tovább, átesett az ivartalanításon és utána elhagyta Orsiék szerető otthonát, hogy megkezdje saját új, szeretettel teli gazdás életét. Azóta már kaptunk visszajelzést is, szerencsére Pic Úr remekül beilleszkedett, a család nagyon hálás, hogy megkaphatta ezt a kiegyensúlyozott kutyát. Orsiék sokat tettek annak érdekében, hogy Pic Úr örökbeadása ilyen zökkenőmentesre sikerülhetett - köszönöm!

Velmira vasárnap ideiglenes befogadóhoz költözött, s bár ő igazán mindent megtett, de sajnos a család két kutyája nem fogadta kitörő örömmel az új jövevényt, így másnap már újra a tárnoki kennelsoron Vilikét boldogította - Zsini fuvarsegítségének hála. De természetesen továbbra is keresi a végleges álomgazdit vagy akár ideiglenes befogadóját.

Kaplonyt meglátogatta egy fiatal pár, akik szeretnék majd ideiglenes befogadóként magukhoz venni őt az ivartalanítását követően. Reméljük, hogy vele minden rendben lesz majd. Gaussról is folynak az egyeztetések a háttérben, de még semmit nem akarok elkiabálni. Mindenesetre nem unatkozunk.

2 megjegyzés:

  1. Etus - alias Zamó néni - nem csak Liza, de az egész családunk, sőt, a baráti kör életét is bearanyozza. Bevallom kicsit kezdek is féltékeny lenni... Remélem öreg napjaimra nekem is jut majd a gyöngéd gondoskodásból :)M.A. (Liza mamája)

    VálaszTörlés
  2. Úgy legyen. :) S akkor talán nincs ok a féltékenységre. Zamó néninek valószínűleg most nyílt csak ki a világ, eddig nem lehetett túl szép az élete, de most már semmi nem zökkentheti őt vissza a nyomorba. Köszönet mindenkinek, aki ebben segíti őt!

    VálaszTörlés