2010. január 14., csütörtök

Eltelt az 1. hét

Az új év valahogy még gyorsabban repül, mint a 2009-es. Egyszerűen mire az ember felpillant ezernyi teendőjéből, melynek természetesen részét képezik a tacskós dolgok mellett a saját magánéleti, illetve munkához kapcsolódó, továbbá egyéb kutyás ügyei is, már megint eltelt egy hét.

Persze most sem eseménytelenül.
A békéscsabai menhelyről átvettünk egy fiatal-felnőtt tacskó keverék szukát, Jaminát. Nagyon tündéri, hatalmas szemű, elragadó kiskutya, aki szeretne valaki mellett családi kutyaként elhelyezkedni. Oltva, ivartalanítva, chipezve adjuk őt örökbefogadóhoz, kizárólag benti tartással. Mivel jelenleg a kennelsorunk lakója, így ideiglenes befogadót is keresünk számára.
Habeo a héten átesett az ivartalanításon, majd nem sokára rá gazdához is költözött. Egy korábbi védencünk megüresedett helyére ment, mert Almaszósz, az Illatos útról mentett idős tacskó keverék szuka sajnos nem olyan régen távozott az élők sorából.
Almaszósz 2006-ban hagyhatta el a főváros gyepmesteri telepét. Akkoriban az, hogy egy kutya eljött onnan, még nem feltétlenül jelentette azt, hogy túl is éli, mivel tombolt a szopornyica a telepen. Azóta - az oltási protokoll bevezetésével/megváltoztatásával - ez a helyzet jelentősen javult. Almaszósz szerencsére nem kapta el a fertőzést és hajlott kora ellenére éveket tölthetett még szerető családban. Köszönjük ezt nekik és azt is, hogy Habeo is megtudhatja, hogy milyen boldog, gazdás kutyának lenni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése