Zenész, színész és a többiek (a 15. hét)

Mozgalmas hét volt a 15, öt kutya is érkezett a gondozásunkba. Igazából, ha a kennelsorunk kapacitására lett volna bízva, sajnos nem fogadhattunk volna egyet sem, de nagyon nagy szerencsénk van, hogy egyre többen segítenek nekünk ideiglenes befogadással. Tudjátok, akár néhány hét is nagyon sokat jelenthet egy-egy kutya életében, menekülésében. 

Coolio és Snoop két hosszú szőrű törpe és standard tacskó mérethatáron mozgó fiatal-felnőtt kan kutya, akik egy tenyészetből érkeztek, mert valamilyen "hiba" miatt őket nem szerették volna ivarosan kihelyezni sehová, így a segítségünket kérték. Mind a kettőjüket sikerült ideiglenes befogadónál elhelyeznünk. Sajnos Snoop ráadásul beteg is, amikor a gondozásunkba került, még csak azt hittük, hogy valami egyszerű gyomorgyulladással állunk szemben. Sajnos ennél komplexebb és komolyabb a probléma. Snoop azóta heti rendszerességgel jár kezelésre és állatorvoshoz is, rengeteg vértesztet csináltattunk kontrollként, s folyamatosan ultrahangos kontroll alatt áll. 

A váci gyepmesteri telep elé kitettek egy aprócska fa dobozt, amely egy rendkívül idős szálkás szőrű tacskót rejtett. A dobozka fele akkora volt, mint a kutya... Marlon Brando a rohadó fogaival, az egész szervezetét maga alá temető gyulladással, amelynek gyökerét a rohadó fogakban kell keresni, az öreges szokásaival és vaksi szemével nem várhatott túl sok jóra. Amikor egy-egy ilyen reménytelen kutya bukkan fel valahol és történetesen tényleg tacskó, megfordul a fejemben, hogy míg tacskóként a fajtamentőktől kaphat segítséget, s van még néhány fajta szerencsére, ahol a fajtamentő szervezetek segítenek azokon is, akik számára nagyon kicsi az esély az új életre, cserében viszont már a befogadás pillanatában tudható, hogy gigászi állatorvosi számlát halmoz majd fel a kisöreg vizsgálata, kezelése, ellátása, de egy keveréknek ebben a státuszban nem sok esélye lenne, s ez rendkívül szomorú. Minden kutya halála szörnyű, feldolgozhatatlan, elfogadhatatlan, hogy míg mi mindent megtennénk akár egy-egy nem "saját kutya" védencünkért, addig mások szívtelenül lemondanak róluk. De ez kitérő! Szóval így érkezett meg Marlon Brando és került egy pozitív értelemben elvetemült, korábbi örökbefogadónkhoz, a tehetséges fiatal rendezőhöz, Lizához és ex-Zamó néni, Etushoz.

A várpalotai gyepmesteri telepről már korábban érkezett volna altatás elől két szálkás szőrű tacskó keverék kan, de az egyikük parvó-fertőzésben megbetegedett és így nem tudtuk őket elhozni. Ezen a héten nyílt alkalom arra, hogy mind a ketten eljöjjenek és ideiglenes befogadónál kezdjék meg az új életüket. 

Szapár volt a beteg, ő nagyon soványan jött és nehezen szedi össze magát, tulajdonképpen ez még mindig nem sikerült neki. Ideiglenes befogadói tanítják, szeretik és nagyon ragaszkodnak hozzá. Most, amikor ezt a beszámolót írom, már tudom, hogy szeretnék őt megtartani, s erre áldásomat is adtam, de előtte át kell esnie az ivartalanításon, amelyre pedig azért várunk, mert annyira sovány még mindig...

Finánc nem volt beteg, vele zökkenőmentesen indultak a dolgok, s ideiglenes befogadói szívébe ő is belopta magát, viszont ő még mindig gazdára vár.

A hétre egy műtét jutott, az aprócska, furcsa neurológiai tünetekkel küzdő Hektika esett át az ivartalanításon, de az általános állapota miatt nem tolakodnak érte a gazdijelöltek, s azóta számos vizsgálaton át is kellett esnie, beleértve az epilepszia vizsgálatokat és az MR-t is.

Egy kutyánk gazdához is költözött, a sok port kavart Mici kezdhette meg végre egy szerető otthonba  kerülhetett, s szerencsére már gyógyultan folytathatja ideiglenes befogadóinál megkezdett gazdis életét és a demodex talán soha nem is tér vissza. Mi mindenesetre ezt kívánjuk!