2010. október 24., vasárnap

Pipacsok a búzamezőben avagy Pipacs, hol lehetsz? (A 41. hét)

Sajnos nem a nyár tér vissza, ahogy Váci Mihály, hivatkozott versében írta. Nem ilyen vidám hírt vezettem fel ezzel... Csajka, aki ideiglenes befogadójál, gazdijelöltjénél a Pipacs nevet kapta elveszett Zalahashágyról. Hiába a plakátolás, a hirdetés, a felajánlott jutalom, sajnos senki sem látta, mintha a föld nyelte volna el. Mi még reménykedünk, hogy valaki befogadta, de valami miatt elkerülte a figyelmét az intenzív keresés. Kérünk mindenkit, hogy segítsen nekünk a keresésben - bármi módon: a térségben plakátolással, illetve internetes közösségi portálokon a hír megosztásával, illetve ha bárki bárhol hall ilyen kutyáról, kérjük, jelezze. Nem akarjuk elhinni és nem is fogjuk elfogadni, hogy Csajka/Pipacs egyszerűen nincs sehol.

Öt új védencünk érkezett egy tenyészetből. Szerencsére mindannyiuk számára sikerült ideiglenes befogadót találni, így megkezdhették a civilizált kutyalét szabályainak elsajátítását. Szerencsénkre nagyon gyorsan találtunk mindannyiuk számára örökbefogadó-jelöltet, akihez majd az ivartalanításukat követően költözhetnek, de addig még igazán van mit tenni velük. Köszönöm minden ideiglenes befogadónak a rendelkezésre állást és azt, hogy ezeket a kis törpéket nem kellett kennelben elhelyezni.

Hogy kik is érkeztek? Vasárnap még nekem is csak listából ment, de mára már fejből is tudom az összes nevet és információt. Hiába, na: tanulok.

Dikki egy másfél éves, szálkás szőrű kaninchen kanocska, nagyon apró, kedves, de kicsit félénk, bár valószínűleg öt kg alatt máshogy látszanak a világ dolgai. Ideiglenes befogadói a szomszédos házban laknak, úgyhogy szó szerint rajtuk tudom tartani a szemem, de szerencsére nincs szükség ilyenre, hiszen beszámolnak a kis pöttöm viselt dolgairól. Dikki meglepően jól vette az akadályt, a szobatisztaságot is egészen jól űzi és már a sétáknál sem retteg, igyekszik a befogadók közelében maradni. Szerintem még nem sejti, de az ideiglenes befogadói papír az ő esetében az ivartalanítást követően egy másik papírra cserélődik majd...

Abakan szintén másfél éves törpe tacskó kan. Ő volt a legfélősebb az egész csapatból, s talán őt viseli meg legjobban a váltás. Bár befogadójánál lakásban van, egyelőre Abakan még nem jeleskedik a házban élés szabályainak elsajátításában: a szobatisztaság egyáltalán nem megy neki, mindent lejelöl és ajándékcsomagjai elhelyezésére is az ágyat tartja a legmegfelelőbb helynek. A minőségi táp megterhelte a pocakját, így jelenleg bónuszként hasmenéssel küzd.

Bobina egy harapáshibás, 8-10 hónapos szálkás szőrű törpe tacskó szuka. Az alsó állkapcsa majdnem fél centivel rövidebb, mint a felső, így a nyelvecskéje folyamatosan kinn van, de ettől lesz igazán bűbájos a pofija. Bobina egészen apró, törékeny picur. Átmenetileg kyticéék vendégszeretét élvezi, de hamarosan egy korábbi örökbefogadónkhoz költözik majd.

Nanni szintén harapáshibás, 8-10 hónapos szálkás szőrű törpe tacskó szuka. Ő a karakánabb, önállóbb, figyelmesebb és ugatósabb a lányok közül, ráadásul jó szőrben is van, egy igazi kis szőrcsomó. Ő átmenetileg Bogi vendégszeretét élvezi, ahonnan majd Bogi egyik barátjához költözik át.
Grimm vagy az első felindulásból adott nevén Grimbusz egy három hónapos szőrhibás szálkás szőrű törpe tacskó kan. Őt is ideiglenes befogadónál helyeztük el, másnap már orvost látogatott, mert elég kedvetlen arcát mutatta. Valószínűleg csak túl sok volt a történés és szép lassan megnyugszik majd, mindenesetre ideiglenes befogadóit sikerült tökéletesen levennie a lábukról, amit mondjuk nem is csodálok.

A békés gyepmesteri telepről mentett tacskó keverék szuka, Pintyő áttette a székhelyét egy végleges gazdihoz. Reméltük, hogy minden rendben alakul majd, de sajnos nem így történt. S ez a hír ugyan már a következő héthez tartozna, de felesleges lenne egy ebet gazdisként beharangozni, mikor valójában újra gazdit keres. A gazdák elbuktak, ráadásul úgy, hogy rendelkezésükre állt Bogi segítsége, tanácsai. Pintyő most újra Boginál van és keresi a tökéletes gazdát. Csak a tökéleteset, mert többet már nem csalódhat.

A hét meglepetéseként egy régi védencünk is gazdára talált: Gauss elcserélte a kennelsort egy komfortos lakással és egy aktív kutyatárssal. A véletlenek összjátéka volt az ő költözése, merthogy a kytice által talált közepes termetű keverék kutya ideiglenes befogadói választották ki maguknak Gausst, miután az érintett kutya eredeti gazdája előkerült. Gauss szépen indította új életét, mert a feltételként szabott macska kompatibilitási tesztet tökéletesen abszolválta - ügyet sem vetett a lakásban élő macskára.

Bár a hivatalos papírozásban nem jeleskedünk Zamó néni alias Etus gazdijával, de immáron kijelenthető, hogy a váciaktól átvett denevér fülű idős hölgy is révbe ért, gazdájával Lizával elválaszthatatlanok. Erről volt alkalmunk a héten személyesen is meggyőződni egy közös fagyizáson, amelynek apropója nem volt más, mint az, hogy Zamó néni gazdija, Liza rendező és mint ilyen szeretne nekünk egy reklámfilmet összehozni. Köszönjük előre is a lelkesedést és a lehetőséget!

Kizilaga átesett az ivartalanításon és már gazda várta a Balaton mellett, de sajnos nem tudott a hétvégén leköltözni, mivel a műtétet követően volt egy epilepsziás rohama, melyet az éjszaka során még három további követett. Így nem mertük megkockáztatni a gazdához adását, viszont a gazdijelöltek már jelezték, hogy ők akár betegen is vállalják Kizit.
 
A Récsei Fressnapfban tartott tápgyűjtő napon az önkéntesek igazán jól szerepeltek, 381kg száraztáp és 82kg konzerv gyűlt össze, ami minden eddigi rekordot megdöntött. Külön köszönjük azoknak, akik a blogon olvastak erről a rendezvényről és kimondottan ezért keresték fel az adott kereskedelmi láncot, illetve természetesen mindenkinek, aki jelenlétével emelte a rendezvény színvonalát és hozzájárult a sikerhez.

Az összegyűjtött alacsonyabb minőségű táp mellé a korábban kimondottan tápra gyűjtött összegből megmaradt forintokból még tudtunk néhány zsák magasabb minőségűt vásárolni, így bekeverve kaphatják védenceink a tárnoki kennelsoron. A nagy hidegben már jobban kell az energia, de eljött az idő a házak tél előtti felújítására, hőfüggönyökkel történő felszerelésére is. Kérünk mindenkit, aki tudna segíteni ebben a munkában, tegye magát szabaddá 2010. október 30-án 10 órától és csatlakozzon hozzánk a nagy téliesítő napon. Használt takarókat, plédeket a kutyáink alá örömmel fogadunk!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése