2010. május 27., csütörtök

A 20. hét úgy elrepült, mintha soha nem is lett volna

Izgalmas-mozgalmas hét áll mögöttünk, ilyenkor jó érzés leülni a klaviatúra mellé és megfogalmazni, hogy kivel mi történt. Nincs mindig így, de a 20. hét igazán a kedvemben akart járni, mégha meg is dolgoztatta a tacskó fajtamentés mikronnyi csapatát, akkor is.

Kettő szálkás szőrű tacskónk költözött gazdához. Jakab Budapest III. kerületében okosodik a továbbiakban. Szerencsére remekül kijön örökbefogadói cicájával, így semmi nem gördített akadályt a véglegesedése útjába. Nagyon rövid idő alatt sok mindent volt alkalma megtapasztalni ennek az apróságnak: a sérülések, utazás, kórház, kennel, ideiglenes befogadó, majd végleges gazdi folyamat minden eleméről tudna mesélni. Boldog és hosszú gazdis életet, Jakab! Köszönöm - itt is - a Német Juhászkutya Fajtamentés Alapítványnak, hogy átmenetileg befogadták őt és segítséget kértek számára, valamint ideiglenes befogadóinak, hogy családi környezetben szedhette össze magát és készülhetett a gazdis életre.

A másik gazdis egy problémás kutya, akit előző családja harapás miatt adott le az Illatos úton. Gokart rettegett, amikor hozzánk került, de hála Szilvi gondoskodásának és szakértelmének, gyönyörűen kijött a szorongásaiból és egy teljesen új személyiségű kutyát tudtunk Sopronba költöztetni. A gazdik már be is köszöntek és eddig minden rendben: Gokart okos, aktív és imád játszani. Szerencsére szépen viselkedik a lakásban is, nem rombol és szobatiszta. Harapási szándéknak nyomát sem látták eddig, őszintén remélem, hogy ez így is marad. Gokart, becsüld meg magad, a második esély biztosan ezerszer jobb lesz, mint az első volt.

A gyömrői Szomorú Szív Alapítvány vezetője felhívott, hogy kihalásztak Aszódon egy vízmosásból egy kutyacsaládot. A mama tacskó keverék, a babák pedig két naposak, ha tudunk, segítsünk rajtuk, hogy családi környezetbe kerülve minden esélyük meglegyen arra, hogy túléljék a kalandot. Kép nélkül ugyan nehéznek tűnt, de hatalmas szerencsénkre gazdasági vezetőnk, Gelen egyik kolléganője jelentkezett és befogadta Vizes Theodorát és hat babáját, akik a keresztségben az Iglo, Kobak, Kefér, Kupak, Kriksz-Kraksz és Nyafi Királylány nevet kapták. A hat babából a három vajszínű kan, a három csíkosból a sötét csíkos szuka, a többi kettő kan. A mama, Theodora egy maximum 2 éves, tacskó ősökkel is rendelkező, közepes termetű keverék, aki végtelenül kedves, de mégis törékeny és visszafogott, arisztokratikus és okos, ragaszkodó, szobatiszta, emberközpontú, ideális családi kutya. A kicsik és a mama állatorvosi költségeihez (féreghajtó, chip, oltások) támogatókat keresünk és természetesen már most várjuk a lelkes gazdijelölteket is, akik szeretnének felelősen babázni és felnevelni egyet-egyet ebből a szuper szerencsés kis csapatból. A fuvarban nyújtott azonnali segítségért hála jár mokaficeknek és p1-Lottinak. Köszönöm!

Hümér elvileg gazdijelöltes, természetesen még bármi történhet, tapasztalatból tudom, hogy a potenciális gazdik hol eltűnnek, hol felbukkannak, de addig is ideiglenes befogadóhoz költöztettem, hogy szokja a városi életet és lehetőség szerint többet tudjunk meg róla, mint amit a kenneltartás mellett lehetséges. Ideiglenes befogadója kutyája elsőre nem lelkesedett, de aztán mostanra már olyannyira összebarátkoztak, hogy ha eltűnne az a jelölt, akkor bizony Hümér onnan már nem mozdulna sehová.

Az egyik ideiglenes befogadónk, IldiH, aki Gobbi nénit pesztrálgatja lassan egy éve, a Mixxx-túra szervezőjeként a hétvégén magával vitte kirándulni az egyik tárnoki kennelsor lakónkat, Gyolcsot is. A néhány nap alatt kiderült, hogy Gyolcs szobatiszta, tökéletesen tudja, hogy mire szolgál az ágy, minden kutyával remekül kijön és emberekkel is feltétel nélkül és maximálisan barátságos. Mindezen információ birtokában biztosan könnyebb lesz számára gazdát találni, de ami a legfontosabb: Gyolcsnak volt egy ingergazdag, sok-sok szeretgetéssel teli hétvégéje. Mint ahogy Gobbinak is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése