Mea culpa, mea maxima culpa... Egyszerűen nem jut rá időm, hogy írjak. Persze rákenhetném Eszkire, de igazából az történt, hogy nincs otthon számítógépem... Átmeneti az állapot, hogy úgy mondjam, de jelentősen befolyásolja grafomán kicsapongásaimat. Pedig a 16. hét sem telt eseménytelenül.
Rubik gazdához költözött egy másik szálkás szőrű tacskó kan mellé, akivel már volt alkalma egy tárnoki randi során előismerkedni. A helyszínen azért nem minden volt annyira gördülékeny és zökkenőmentes, de szerencsére a visszajelzések alapján mostanra már tökéletes az összhang a két fiú között. Boldog és hosszú életet kívánok, kedves Rubik, remélem, hogy megbecsülöd magad új, szerető családodban.
Eredeti helyéről vettük át Sanyit, akitől kertépítési ambíciói miatt vonta meg családja a bizalmat. Aggódtunk, hogy megtörik majd (családból a legrosszabb kutyát átvenni, mert míg egy gyepmesteri telepről történő mentésnél mi előrelépés vagyunk és jót jelentünk, addig egy kanapékutyának a kennel minden, csak nem életminőség-javulás). Szerencsére Sanyit nem abból a lelkizős fajtából faragták, ráadásul nem is nagyon volt ideje belegondolni, hogy mi történik vele, mert még a hét csütörtökén átesett az ivartalanításon és pénteken már utazott is új családjához Szegedre. Mokaficekéknek köszönet a segítségért!
Két szálkás tacskó tehát elköltözött, de nem is mi lennénk, ha nem jött volna azonnal a helyükre másik...
Lajbit hetek óta kóborolt, de egyszerűen nem volt helyünk, ahová bezsúfolhattuk volna. Mire érte tudtunk menni, látszott rajta az utca... A kutya sovány volt és apatikus. Alig bírt lábra állni, a nyálkahártyája vértelen, a testében kullancsok serege. Vérképpel kezdtünk, de szerencsére nem babéziás. Mostanra meg már szépen össze is szedte magát. Lajbit egy 3-4 év körüli, sokat megélt, de alapvetően kedves és barátságos, extra hosszú gerincű szálkás szőrű tacskó kan. Jó lenne neki egy ideiglenes befogadót, de méginkább végleges gazdát találni, ahol megnyugodhat a kis lelke.
Luxor hónapok óta hirdetődött az egyik internetes felületen, de úgy tűnt, hogy nincs érte tolongás. Kytice (egy korábbi örökbefogadónk) és párja segítségével megoldótott a szálkás kolléga elhozatala Szabadszállásról és addig-addig halogatták a tárnoki átköltöztetését, hogy végül náluk is ragadt ideiglenesen, amiért örök hála. Különösen, hogy Luxor esetében így rájuk hárult az orvoshoz cipelés és minden egyéb szocializációs feladat is, illetve ők ismerkedhettek meg személyesen Luxor előtüremkedő bőrféreg lakójával.
A harmadik "kollégát", Pruszlikot egy, a munkánkat figyelő hölgy találta, de nem tudta magánál tartani. Mivel szuka, így hosszas vívódás után igent mondtam rá, amit kb. abban a percben bántam meg, amikor átvettem Tárnokon. Nem azért, mert nem aranyos: Pruszlik valami tündéri, kicsi, könnyűszerkezetes, valószínűleg yorkie-tacskó mix pöttömke, viszont még baba. Kb. fél éves lehet. Nekem pedig ott volt Tárnok és a rideg kennel. Ezernyi fertőzés kockázatát futtattam át az agyamon, de hirtelen nem támadt jobb ötletem. Aztán egy korábbi ideiglenes befogadónk, Anna nyújtott segítséget - a hét végére Pruszlik már belvárosi ideiglenes eb lett.
Eszkuláp pedig építgeti karrierjét a netes világban, illetve igyekszik mindenkinek elcsavarni a fejét. Sikerült a történetének az egyik német partnerünk figyelmét is felkeltenie, így amellett, hogy segít a hirdetésében - Eszkuláp gazdát keres, de csak a tökéletes helyre mehet majd el - vásárolt neki egy hiperszuper Baywatch mentőmellényt. Így az úszás sem lesz már gond, és főleg nem lesz veszélyes Eszki számára.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése