2010. június 9., szerda

A 21. hét is titkolta "hetekig" a történéseit

Nem is nagyon volt intenzív időszak, vagyis nem annyira a tacskókról szólt az egyesületi élet, merthogy évet kellett zárni, a fajtamentés 2009. évi szakmai beszámolóját összeállítani és emellett bonyolítani a napi, munka utáni tennivalókat. De azért nem maradtunk események nélkül.

A hét szuper híre, hogy Gyolcs gazdához költözött. A gazdik felkutatásában nagy szerepe van az egyesület egyik segítőjének, mokaficeknek, nélküle ez az egymásra találás nem jött volna létre. Köszönjük szépen! Amúgy érdekes, hogy függetlenül attól, hogy Gyolcs egy igazán kedves, nyitott, fiatal és kistestű, ráadásul kompatibilis, problémamentes és szuka kutya, gyakorlatilag nem volt rá egyetlen érdeklődő sem. Nem tudom, hogy mi alapján választanak maguknak az emberek kutyát, de Gyolcs az én szememben pld. álomebnek tűnt, akiért tényleg tolakodni kell, aztán a tapasztalat rácáfolt erre.

Viszont hogy ne maradjunk "egy mínuszos" állapotban, egy szálkás szőrű kannal bővítettük a fajtamentés létszámát: Trollt, a fiatal-felnőtt tacskót Dobogókőnél találta egy fiatal pár. Kisebb keveredések árán, de végül hozzánk került, hogy megkezdhessük testi rehabilitációját. Mivel kullancsokkal bőven ellátva gyűjtötték össze, egy vérképpel indította futrinkás karrierjét. Szerencsére babéziának nyoma sincs, úgyhogy oltódhatott, chipeződhetett kedvére.

Klotild pedig a kis fejét és henger testét elköltöztette Tárnokról és Thonet néni korábbi gazdáihoz, PiciBorzasékohoz tette át a székhelyét ideiglenesen. Már az első pár nap után többet tudtunk róla, mint amit a kennelben tartás mellett lehetőségünk volt megtapasztalni. Klotild szobatiszta, kedves, lakásban nem rombol, viszont nagyon aktív, ugrálós, akár kutyasportra is alkalmas, de kirándulásra mindenképpen, kutyahölgy, aki inkább 3-4 éves, mint 5-6. Barátságossága az embereken és a kutyákon kívül nem nagyon terjed tovább, mert sem a macskákat, sem a madarakat, sem egyéb kisállatot nem tűr maga mellett. Klotild számára most már ezen többletinformáció birtokában keressük az álomgazdit.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése