A tacskó és az agility

Kezdhetném azzal, hogy pro és kontra vannak érvek arra vonatkozóan, hogy lehet-e egy tacskónak agilityzni. Az ellenzők jellemzően a sérülékeny gerincet állítják a kritika középpontjába, ami igaz is, de okosan űzve ezt a sportot hosszú gerincű kedvencünk sem lesz nagyobb veszélynek kitéve, mint inkább agilityre termett társai, ellenben nagyon jó, közös szórakozást nyújt gazdának és kutyának egyaránt.

Madzag egy korábbi védencünk, kölyökként került a gondozásunkba (akkor még Cingrófnak neveztük őt). Debrecenbe, egy labrador szuka mellé került és miután gazdája a labradorral is sportolt, így természetes volt számára, hogy Madzag is betanul. Természetesen az ugró akadályoknál egy tacskó nem a labradorok méretét kell, hogy átugorja, minden akadály az adott egyed igényeinek megfelelően kerül beállításra, hiszen nem az a cél, hogy a lehetetlent próbálják elérni a versenyzők, hanem hogy gazda és kutya együtt dolgozzon a pályán, egymásért, egymásra figyelve, megfelelő koordinációval és ritmusban. A pályán a kutya a gazda által irányított, így a sport segít egy erősebb kötődés kialakításában, a rezdülés szintű információk átadásában, értelmezésében.

Ugyan azt nem állíthatom, hogy csak az agilityző tacskó és gazdája között alakul ki tökéletes együttműködés, de hiszem, látom, hogy ez a sport nagyon sokat segít abban, hogy egy alapfokon képzett, mozogni szerető ebbel tartalmas és aktív órákat tölthessünk együtt úgy, hogy az nem csak számára, hanem számunkra is örömet jelentsen. Még akkor is, ha nem nekünk kell átrepülnünk az akadályok felett.

Egy videó Madzagról, érdemes megnézni: http://www.youtube.com/watch?v=sy6VRBrOfWU