2009. október 12., hétfő

Tacskó ki, tacskó be - a 41. hét is aktívan telt

Gyorsan telnek a hetek, az ember dolgozik, családozik és közben kutyázik is, hiszen: bár sokan azt hiszik, hogy főállású állatvédőként tevékenykedünk és így el is várják, hogy azonnal ugorjunk és tegyünk, hiszen ezért vagyunk, a valóság az, hogy mindannyian rendelkezünk rendes, civil, nemkutyás foglalkozással. Az állatok mentését szabadidőnk és megkeresett jövedelmünk terhére végezzük, önkéntes alapon. Az önkéntesség természetesen nem mentesít a vállalások megfelelő minőségű teljesítése alól, csak talán magyarázat arra, hogy miért nincs aranyból a kerítés és miért nem rohannak szuperul felszerelt kutyás mentőautóval egyenruhás csapatok egy-egy telefonon bejelentett, azonnal elhelyezendő kutyáért. Egyszerűen nem tehetjük, de így is igyekszünk jó logisztikával a lehető legtöbb dolgot zsúfolni egy-egy hétbe úgy, hogy a gondozásunkban lévő kutyák mindig a megfelelő ellátásában részesülhessenek. Az ő kárukra nem mentünk "csak még egy" kutyát. Mindig a kapunkon belüli ebekért felelünk elsősorban.

A nyíregyházi csapat korábban rettegős-kapkodós, mára már egyre inkább nyitni akaró, barátságos fekete-fehér tacskó keveréke, Mácsai a héten ivartalanítódott és a köldöksérvét is megoperáltattuk. Így most már semmi nem tarthatja vissza attól, hogy gazdához költözöttön. A hétvégén ő is részt vett a Récsei Center Fressnapf üzletében tartott bemutatkozó napunkon, ahol gyakorlatilag folyamatosan ölben ült - ez tőle nagyon nagy dolog, illetve hagyta, hogy gyerekek is megszeretgessék őt.
Pénteken munka után nagy rohanásban voltunk, hogy egyrészt egy, az Egyesület gondozásában lévő ír szetter kant eljuttassunk a zárás előtt az állatorvoshoz, másrészt pedig, hogy örökbeadjuk Gangát, a Nagykónyiban rendkívül rossz állapotban talált tacskó szukát. A kutya furcsa mozgását valószínűleg egy gerincprobléma okozza. Egyelőre műtéti beavatkozást nem igényel, de gazdájának kiemelten kell figyelnie rá. Ganga kicsit megszeppent először a lakásban, valószínűleg még sosem látott eddigi életében ilyet, de aztán szépen feloldódott. A hétvégi hírek szerint már egészen birtokba is vette új rezidenciáját és nagyon szeretik őt. Igyekeznek majd becsatlakozni a Gellért-hegyi tacskó sétákba is, hiszen ők is a XI. kerületben laknak.

Szombaton Gramofon és Lajtorja kirándultak a IV. kerületben, ahol egy nyugdíjas házaspár keresett magának elhunyt kutyája helyett új társat, dédelgetnivalót. Gramofonra esett a választásuk. Egyelőre itt még nagyon kell a drukk, mert bár a család többtízéves tacskós rutinnal bír, de Gramofon rendesen bemutatkozott: a szobatisztaság nyomait sem mutatja, a gyönyörűen berendezett lakásban már nekilátott néhány antik szék átalakításának, illetve megcsipkézett néhány díszpárnát. A hétvégi telefonos ellenőrzésen még bizakodóak voltak az örökbefogadók, de azért meglepődve nem lennék túlságosan, ha visszakapnánk őt. Mindenesetre jó lenne, ha neki is sikerülne, hiszen nem ő tehet róla, hogy az, aki az autóból kidobta, vagy az, aki előtte tartotta őt, nem áldozott időt arra, hogy jól nevelt kutya válhasson belőle.
A szombati napon két új tacskónk is érkezett, róluk képek és részletes beszámoló később lesz majd. Nimfa egy négy éves, fajtatiszta szálkás szőrű tacskó szuka, Mandula pedig egy négy és fél éves, fajtatiszta szálkás szőrű tacskó kan. Mindketten nagyon helyesek, kicsit elhanyagoltak és egyelőre meg vannak szeppenve. Nimfa egyik füle hematómás, ezt műtéti úton az ivartalanításával egyidejűleg kell majd rendezni. Tenyésztő gazdájuk nem tudta őket tovább tartani, így kerültek hozzánk. Oltásaikat, chipjüket, útlevelüket megkapták, ivartalanításuk után költözhetnek majd új otthonaikba.

A hétvégén a Récsei Center Fressnapf Áruházában mutatkozott be Egyesületünk. A tacskó fajtamentést Waltzera, Lajtorja és Mácsai képviselte. Mind Waltzerára, mind Lajtorjára voltak érdeklődők, meglátjuk, hogy jelentkeznek-e vagy a személyes találkozást nem követik további randevúk.
A rendezvény két napján közel 200 kg száraztáp gyűlt össze. Ez hatalmas segítség Egyesületünknek, hiszen Tárnoki kennelsorunkon átlagosan egy nap 10-15 kg táp fogy el, attól függően, hogy milyen megoszlásban, hány kutya tartózkodik a gondozásunkban.
A rendezvényező csapatot felkereste korábbi védencünk, Csörnöc-Dorka is kis társával, a Biatorbágyi Állatvédő Egyesülettől örökbefogadott Totó kutyával. Csörnöc-Dorka blogjáról egy korábbi bejegyzésben olvashatnak az érdeklődők - érdemes betekinteni okosodásának történetébe.
A héten szomorú hírt is kaptunk. Korábbi védencünk, Szender, aki a nyolcvanas éveiben járó, de rendkívül agilis Erzsike néni társa volt, elment. Sajnos a daganatai olyan áttétet képeztek, amelyek már nem tették számára lehetővé, hogy idős gazdája mellett továbbangyalkodhasson.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése