2009. október 26., hétfő

A 43 talán szerencsszámnak sem utolsó - gazdisodó védencek hete

A héten felborult a már-már megszokott szomorú egyensúly és a fajtamentés több védence kezdhetett új életet, mint ahány kutya bebocsátást kért. Ritka az ilyen hét, de ami miatt különösen nagy boldogságot jelentenek ezek a gazdisodások az az, hogy az örökbeadott kutyáink többsége valami miatt problémásnak volt mondható. Emiatt persze extra nagy drukk is elkél, hogy véglegesedhessenek és szeretetben, boldogságban tölthessék innentől az előttük álló életet.

Az első gazdisodó ebünk Lajtorja volt, aki egy fiatal pár kutyája lesz a II. kerületben. Nagyon meg volt illetődve, de remélem, hogy szépen és gyorsan feloldódik és éli majd a nagyvilági tacskók hétköznapjait. Mindenesetre a hétvégén már ment kirándulni a Balatonhoz. (Lajtorja volt az egyik szálkás szőrű tacskó kan, akit egy autóból tettek ki testvérével együtt. Eredeti gazdájuk a kutyákat nem kereste.)

Az ünnepi hétvége további utakat hozott, szombaton Waltzerát, a kunszentmártoni gyepmesteri telepről altatás elől mentett "óriástacskó" szuka kutyát vittük Baranyába kirándulni. Hegyek-völgyek között vezetett utunk, vadregényes tájakon jártunk és maga a végcél is egy mesebeli házikóhoz hasonlított. Csodálatos ház, hatalmas kert, a kert végében patak folydogál. Waltzerát nagyon várták már, valahogy ő is érezte, hogy ez most komoly és egy szempillantás alatt játékba bonyolódott a család két gyermekével. Egyelőre minden rendben vele, de nagyon drukkolunk, hogy ez így is maradjon. Nem szeretnénk újra a kennelsoron látni őt, láttuk ott már eleget.

Talmi, a XVI. kerületben talált aprócska tacskó keverék kan, miután eredeti gazdája nem kereste, új otthonra lelt Hatvanban. Rutinos tacskós család, nagy, biztonságosan bekerített kertrésszel és Talminak kényelmes kuckóval a házon belül. Főtt farháttal, jutalomfalatkákkal várták és hamar ölbe került a kis gazfickó.

A hét nagy híre, hogy a nyíregyházi gyepmesteri telepről mentett "színész-csapat" egyetlen kan tagja, Mácsai is megkezdte próbaidejét. Néhány hete még egy ugató-harapó, elhanyagolt szőrcsomó volt, most pedig egy kicsit bizonytalan, de nyitni akaró eb, aki meglepően jól viselte a váltást és a jutalomfalatkákat is örömmel elfogadta. A családi ház gyönyörű nappalijában puha ágyikó várta, aminek nagyon örült. Ilyenje talán még soha nem is volt.

A Futrinka Egyesületnek, ezen belül a tacskó fajtamentésnek is lehetősége nyílik arra, hogy 2009. november 8-9-én megjelenjen védenceivel a Récsei Center Fressnapf áruházában egy örökbefogadó, illetve tápadomány gyűjtögető napon. Néhány védencünk szeretné emberek között, a vasárnapi áruházi forgatagban tölteni a napját a kennel helyett, de ehhez szükségünk lenne fuvaros segítőkre, illetve olyan emberekre, akik védenceinket a nap során fogják, szeretgetik, sétáltatják. Ha valaki tudna segíteni, jelentkezzen az info@futrinkautca.hu e-mail címen. Mindenkit szeretettel látunk!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése