A 9. héten tovább fogyatkoztunk, alakunknál leszünk a nyárra!

Ahogy jön a jó idő, egyre melegebb lesz, az emberek szívesebben fogadnak örökbe kutyát is. Furcsa összefüggés, de létezik. Régen azt hittem, hogy azért, mert hidegben ki akar menhelyet látogatni, de nálunk néha a látogatás is elkerülhető, meleg szobában meg bármikor lehet jó gazdává válni. Aztán rájöttem, hogy ez nincs így, a hideg sokakat hibernál (persze engem is valamennyire), s az első napsütés hozza elő újra az örökbefogadási szándék apró pici csíráit.

A kedvünkért pedig most már visszavonhatatlanul tavasz lett, napsütéses, mosolygós, kellemes időjárású tavasz. Így pedig talán lesz esélyünk arra, hogy a könnyen kezelhető, egy időben maximum tíz, a gondozásunkban lévő tacskó vagy tacskó keveréket jelentő helyzetre visszarendeződjünk, s ezzel nagyobb figyelmet fordíthassunk a hirdetésekre, ismerkedésekre, s kevésbé menjen rá a kutyamentésre a magánéletünk.

Kis üröm az örömben, hogy három kutyánk úgy lett gazdás, hogy ezzel három ideiglenes befogadónkat el is veszítettünk. A jó hír, hogy mindannyian tökéletes családot nyertek maguknak, a rossz, hogy ezek a családok több átmenetileg pesztrálandó védencet nem vesznek majd magukhoz. Azt hiszem, hogy ez utóbbi nem nagy áldozat, ha arról van szó, hogy ezek a védencek innentől már biztonságban és szeretetben élhetnek.

A legkevésbé meglepő talán az a kijelentés, hogy Narnia marad Fenééknél. Szerintem ezt nagyjából rajta kívül mindenki tudta az első naptól fogva, csak arra vártunk, hogy ez kimondásra kerüljön. Más kérdés, hogy a nagy döntés verbalizálását úgy kellett kicsiklandozni Fene úrhölgyből, mindenféle látogatni kívánó gazdijelöltekkel riogatva.

Szintén egy komolyabb érdeklődőt kellett elővarázsolnom a kabátujjamból ahhoz, hogy Évi ébredjen és riadót fújjon: az ő pici, szeretett, gólyaorrú Artik kutyáját orvul gazdához akartam adni, amikor már volt gazdája, egész pontosan - Ő. Csak ezt kimondani olyan nehéz volt, olyan nagy döntés, amikor közben nem változott semmi. Artik észre sem vette. Ő a kapun való átlépéskor aláírta azt a szerződést, a többi meg történelem. Mi azért még biztossá tettük a megfelelőséget egy ivartalanítással, Artik pedig megkoszorúzta első gazdis napjait egy babézia fertőzéssel. Most mondja valaki azt, hogy unalmas ez a srác...?

Sherry eleve nem is költözött volna ideiglenes befogadóhoz, mert nem rá jelentkeztek, csak mindenki vagy már gazdához költözött vagy lefoglalódott, aki szóba jöhetett volna. Aztán mély levegővel ajánlottam őt és majdnem nem lett a válasz. Végül mégsem, kapott egy esélyt Sherry, a despota is. Remegő gyomorral vittem őt, s már azt tervezgettem, hogy visszafelé hogyan lesz minden, amikor betuszkolom a kennelbe és ő nem is érti majd, hogy miért vagyok csalódott, hiszen azt sem érti, hogy neki valami nem sikerült. Pedig sikerült. Sherry maradt ideiglenes befogadójánál, akit levett a lábáról a mi kis morc manónk. Mondhatni, megdumálta. Azóta elválaszthatatlanok és mi örülünk. Sherry is elhagyta a csapatot. Szinte hihetetlen.

Ehhez képest már nem hír csak úgy örökbefogadódni, pedig ez történt Marattal, a gyönyörűséges szálkással, aki a világ egyik végéről érkezett, s a másik végébe távozott, már amennyire Magyarország a világgal egyenlő persze. Mindenesetre Marat gazdis és már elkezdte az aknamunkát. Legalábbis a kert nekünk írt beszámolója erről tanúskodik...

A másik szerencsés költöző Szeklice volt, aki a belvárosban három gyermek társaságát élvezi mostantól. Kicsit tartottam tőle, hogy mi lesz vele, hogy veszi az akadályokat, de nagyon jól vizsgázott, s kisgazdája mellett  érzi magát a legnagyobb biztonságban, egészen össze is nőttek.

Nagyon régóta volt már a várólistán egy hét éves szálkás szőrű tacskó kan, Töpi, akit a családja megváltozott körülményeire való hivatkozással szeretett volna átadni nekünk. Mi pedig nem szerettük volna őt kennelbe rakni a lakás után, így elhúzódott az átvételi eljárás, de ezen a héten beköltözött ő is a futrinkás különítménybe, hogy aztán... De erről majd aztán mesélünk, azt hiszem...

Pirut Dunavecsén találták, de az eredeti gazdája nem jelentkezett, a megtalálói viszont tovább tartani nem tudták őt, sürgős segítséget kértek, s mi a kennelsorunkon fogadtuk a kutyát. Piru egy fiatal-felnőtt, nagyobb termetű szálkás szőrű tacskó kan, aki amolyan vidéki vagabond: kedves az emberekkel, de megvan egyedül is egészen addig, amíg nem zárják be valahova, mert akkor fejhangon visít.

Nunu elé vörös szőnyeg gördült (avagy a 8. hét)

Megállapíthatom, hogy az elmúlt időszakban a menhelyeken, állatvédő szervezeteknél élő kutyák örökbefogadása egyre elfogadottabbá, általánosabbá válik. Ha valaki kutyát szeretne, már nem feltétlenül rohan pár ezer forintért a szaporítóktól beszerezni, ha pusztán társállat tartásában gondolkodik, egyre többeknél merül fel az örökbefogadás gondolata. Ez mindenképpen örömmel teli, üdvözlendő dolog, hiszen így olyan kutyák kerülhetnek gazdához, akik jó esetben már oltottak, chipezettek és ivartalanítottak, akiknek a helyére újabb egyedek menekülhetnek máshonnan. Éves szinten  még mindig több millió kutyát altatnak el gyepmesteri telepeken és egyéb helyeken csak azért, mert nincs több hely. Ezek a kutyák is tartoztak valakihez, ezek a kutyák is szerettek valakit, de legfőképpen: ezek a kutyák is éreznek, éreztek. Senki sem szeret meghalni, a kutyák sem, mégha más is a halál fogalma számukra, mint az emberek számára. Sokszor a halált rettegés, éhezés, szenvedés előzi meg, sok helyen még mindig nem nevezhetőek európainak azok a körülmények, amelyek egy kóbor kutyára várnak, ha a gyepmester befogja őt.

Máshogy helyeznek ki kutyát (valójában eladnak) a gyepmesteri telepek és más módszert követnek az állatvédő szervezetek. Van, ahová elég odamenni, kiválasztani a kutyát, aláírni egy szerződést és hazamenni az új társsal, van, ahol kötelezően kérnek valamennyi adományt. Hozzánk nem elég odajönni és kiválasztani a kutyát. Mi egy kicsit ennél többet, mást csinálunk örökbeadás címszó alatt: mi ugyanis szeretnénk megismerni az érdeklődő családot, hogy eldönthessük, hogy az érintett kutya számára ők lesznek-e a tökéletes és egyben végleges otthon. Sokszor kényelmetlen kérdéseket teszünk fel és minden védencünket személyesen visszük el az új gazdához, hogy lássuk: a helyszínen is működnek-e azok a dolgok, amelyek a kutya szempontjából fontosak. Igen, elismerjük, hogy ebben a folyamatban néha háttérbe szorul az ember, de ez a folyamat elsődlegesen a gondozásunkban lévő védenceinkről, az ő jólétükről szól. S a számok minket igazolnak: örökbeadott kutyáink töredéke kerül vissza a gondozásunkba, a többiek mind végleges boldogságot nyernek.

Sok örökbefogadó család nem tudja, de mi segítőként is szívesen látjuk őket. A tőlünk befogadott kutyájuk történetét talán még nem élhették meg közvetlenül, de más megmenekülők történetét már ők is befolyásolhatják fuvar- vagy hirdetési segítséggel, ideiglenes befogadással, a kennelsorunk lakóinak sétáltatásával vagy természetbeli, pénzügyi támogatással, illetve rendezvényeken is lehet segíteni kutyát fogni, szórólapot osztani, beszélgetni az érdeklődőkkel. Mindenkinek és mindennek örülünk, természetesen nem kötelező jelleggel. Tudjuk azonban azt is, hogy a mai világban jó egy olyan közösséghez tartozni, ahol mindenki lehet olyan, amilyen, mert csak egyetlen dolog számít: a kutya. Ide nem kell szőkévé válni, nem kell csinosnak lenni vagy tehetősnek, nem kell nagy autót vezetni, sőt vezetni sem kell egyáltalán, nincsenek megkötöttségek, a csatlakozás egyetlen előfeltétele a kutyaszeretet.

S hogy mindez miről jutott eszembe? Hát Nunuról. Ő volt ezen a héten az a szerencsés, aki gazdához költözhetett egy olyan családhoz, aki már visszatérő örökbefogadónk, mostanra minden családtagra jut egy futrinkás kutya. Náluk él Durci Darcy, a problémás szálkás szőrű tacskó kan, Tupac, a félős hosszú szőrű törpe tacskó kan, Cuki és Maci a két ivartalanított yorkshire terrier hölgy és most már Nunu is, a félős. A mi kis rozogáinkból, rettegőseinkből építettek maguk köré tökéletes falkát (fal helyett), s tanították meg ezeknek a kutyáknak, hogy mi az a család és hogy milyen boldogságot jelent oda tartozni. Nunu is beköltözött. Most már ő is gazdis. A családja pedig a csapatunk tagjává vált. Mindannyian nyertünk ezzel.

Lábatlankodj másfelé! (a 7. hét krónikája)

Úgy döntöttünk, hogy kiárusítjuk az egész állományt, egyszerűen túl sokan voltak már, nehéz volt koordinálni a dolgokat, fejben tartani is a sok-sok nevet és különben is, bár sok jó tacskó kis helyen is elfér, rendkívül veszélyes őket így tartani. Mindannyian megérdemeltek már egy szerető gazdát, így elköltöztek régebbi és újabb védenceink közül is páran. Aztán persze, mint az igazi nők, miután leselejtezték a ruhatáruk felét a Vöröskereszt javára, s utána shoppingolni indulnak, mi is igyekeztünk megkezdeni a rendelkezésre álló helyek feltöltését. Jelentem: majdnem sikerült is! Szóval igazán intenzív hetet zártunk, ahol már önmagában a tacskós jövés-menés is megterhelte volna egy gyanútlan figyelő nyomkövető képességét, de mi még meg is hintettük az egészet porcukorral, összeráztuk és formákban rendezgettük, hogy most, kedves olvasó, számodra azt is tálalni tudjuk. (Nem, nem őrültem meg, csak rendkívül fáradt vagyok.)

Kiss Csanád fotóján Artik olyanná vált, mint egy egyiptomi díszkutya

Történt egyszer, hogy egy profi fotós, Kiss Csanád örökbefogadott egy szálkás szőrű tacskó lányt, Ancsát, akit ma már nem így hívnak ugyan, de mi nem felejtünk és szerencsére Csanád sem: most visszatért, egészen Tárnokig látogatott, hogy az ott élő nem tacskó védenceinkről profi fotót készítsen, így segítve az ő gazdára találásukat. Ez a lehetőség különösen az alap tevékenységi csoport tökéletesen esélytelen kutyái számára biztosított egy új, felbecsülhetetlen továbblépési lehetőséget, hiszen egy szép fotó felkelti az emberek érdeklődését a legjelentéktelenebb kutya iránt is, s ha már meg akarják ismerni őket, az fél siker. A fotózás rövid beszámolója ITT olvasható. Köszönjük!


Lassan ideje elkezdenünk gyűjtögetni is, mert az adó 1%-ból származó pénzünk gyakorlatilag elfogyott, de a tacskók továbbra is tömött sorokban áramlanak be a kapukon. Ha nem segítetek, félő, hogy ezeket a kapukat be kell zárni. Szóval kérni fogunk, bár én személy szerint nem szeretek kérni, a semmiből is megoldok bármit. Majdnem bármit. Kutyákat műtétre vinni, oltani, panzióztatni sajnos én sem tudok a semmiből, de a jó hír: segíthettek! 


Fontos lenne, hogy számíthassunk egy rendszeresen utaló, havi támogatói közösségre, így a kiadásaink egy részére biztosítva lenne a fedezet, tudnánk vele előre kalkulálni. Ehhez az kellene, hogy néhány nagyon elkötelezett tacskó kedvelő minden hónapban utaljon nekünk egy általa kiválasztott összeget - ez lehet akár 500 Ft is, hiszen sok kicsi sokra megy alapon, ha csak mindenki ennyit utalna, messzire juthatnánk! Szóval aki tudna minket minden hónapban támogatni, az állítsa be a Futrinka Egyesület K&H Banknál vezetett 10404089-49575251-57561000 számlaszámát és írja a megjegyzés rovatba: ADOMÁNY TACSKÓ. 


Most viszont sajnos mindenképpen gyűjtenünk szükséges, mert lett nekünk a héten kettő olyan kutyánk is, akik felpörgették egy kicsit a tartozás-számlálót. Így ha valaki nekik utalna, egészen pontosan miattuk nekünk, akkor a fenti számlaszámon megteheti, az ADOMÁNY TACSKÓ közleményt még ki kell egészíteni az érintett kutya nevével. Itt pedig most tényleg rövid távon a lét a tét, mert közel 150.000 Ft-ot kell összeszednünk nagy hirtelen. Szóval segítsetek, legyetek szívesek! Minden forint számít, s minden forintról hírt is adunk. Köszönjük!

Az első "költséges" kutya Lilike, a rövid szőrű tacskó babalány volt, akit sokkal kevesebből, sokkal kisebb áldozat  árán rendbe lehetett volna hozni, ha időben eljut orvoshoz. Egy egészen apró babakori sérülése miatt kiugrott a válla a helyéről, amit viszont senki nem tett vissza, így a mellső lábában lévő csontok nem tudtak megfelelően fejlődni, ráadásul folyamatos fájdalmat is eredményezett az elmozdult testrész. Mostanra már csak műtéttel lehetett korrigálni és kétesélyes, hogy utoléri-e a többi lábacskát ez az elmaradott egy. A jó hír, hogy Lilike élénk és játékos, de még hosszú út vár rá, hogy egészségesnek nyilvánítódhasson, még az oltási programját sem tudta megkezdeni, hogy nem kevés álmatlan éjszakát okoz számunkra. A műtét mindenesetre jól sikerült, amelyért köszönet a Primavet Állatkórház csapatának.

A másik "drága" kutya Tarack, a szálkás szőrű tacskó kan, akiről a gazdája nem kívánt a továbbiakban gondoskodni. A kutya viszont beteg volt, folyt az orra és köhögött. Tekintettel arra, hogy oltva soha nem volt, így felmerült a szopornyica fertőzés gyanúja is, amit szerencsére az elvégeztetett teszt nem igazolt, így maradtunk a súlyos felsőlégúti fertőzésnél. Tarack gyógykezelése három hétig tartott, addigra sikerült tökéletesen kilábalnia a betegségből, tetemes állatkórházi számlát hagyva maga után. Tarackot a Felicavet Állatkórházban gondozták.

A bajai gyepmesteri telepről érkezett a gondozásunkba egy álomszép szálkás szőrű tacskó kan, Marat, aki gyakorlatilag rövid idő alatt mindenkinek elrabolta a szívét. Itt szeretném megemlíteni, hogy mennyire fontos, hogy vannak autós segítőink, akik vállalják, hogy egy-egy napjukat feláldozva az ország különböző végeibe zarándokolnak el azért, hogy egy kutya megmenekülhessen. Nélkülük nem menne. Ezt a fuvart Editéknek köszönhetjük, s így nekik köszönheti Marat is.


Ezen a héten rekord számú kutyánkat adtuk örökbe, talán még sosem volt gazdásodás szempontjából ilyen intenzív hetünk, de őszintén szólva nagyon ránk is fért, mert elég elkeserítő egyidejűleg közel húsz tacskót koordinálni egy maroknyi csapattal. 

Frigyes, a vagabond a héten átesett az ivartalanításon és utána egyből új életet is kezdett: örökbefogadó családja már nagyon várta az érkezését. Igazából szerencse is volt, hogy Frigyes gazdára lelt, mert ideiglenes befogadója, akinek mi is sokat köszönhetünk, néhány nappal később elköltözött Londonba. Így Frigyest nem kellett még átmenetileg sem máshová költöztetnünk, hanem kirepült. Szerencsénk volt és neki is!

Keltike egy korábbi örökbefogadó családunkhoz költözött a "világ végére". Szerencsére itt már nem kellett családellenőrzésre menni, mivel ez megtörtént Csipesz kutyánk örökbeadásakor, illetve Keltike félelmeit az új családja tudni fogja majd kezelni, hiszen Csipesz is hasonlóan alulszocializált, félős volt, amikor hozzájuk került. Nórának köszönjük az ideiglenes befogadást, amellyel hatalmas segítséget nyújtott. Csak emlékeztetőül: Keltike tüzelt, amikor hozzánk került, ez pedig nagyon nem könnyítette meg az elhelyezését.

Balett hosszú hónapok óta volt már nálunk, egy jó ideig azonban nem is hirdettük őt örökbefogadhatóként, mivel demodex fertőzéséből nagyon nehezen és lassan kezdett el kikászálódni, illetve félelmei sem tették őt a legkönnyebben örökbeadható kutyává. Szerencsére ahogy a lelke rendbe jött, s ezt befogadójának, Mónikának köszönheti, úgy gyorsult fel a szőrnövekedés is és eljött az a nap, amikor a csodálatos küllemű kisasszony elhagyott minket, hogy Pápa közelében néhány agár mellett élje tovább az életét.

Érthetetlen okból ugyan, de meglehetősen hosszú időt töltött a gondozásunkban, ráadásul a legnagyobb hidegek idején a kennelsoron, Kuksi. Ezen a héten viszont rá is rámosolygott a szerencse, Veszprém megyébe költözhetett. Hatalmas hóviharos hétvége jött, amikor Kuksi útra kelt Fenével és Balázzsal és a fuvarosok profizmusának köszönhető, hogy a hóhelyzet nem halasztotta gazdára találását. 

Olla, az orosházi tacskó keverék hölgy is sokáig csak várt, várt, pedig vele sem volt az égvilágon semmi gond. Kedves, szobatiszta, ragaszkodó, barátságos, nyitott és nem utolsó sorban puhaszőrű és gyönyörűségesen szép. Hirdettük, de nem jelentkezett senki, aztán ezen a héten szinte varázsütésre felgyorsultak körülötte is az események. Ayrin nagyon jó kutyát csinált belőle, sokat köszönhet neki a kisasszony és természetesen mi is. Olla pedig innentől Budaörsön él új, szerető családja körében.

A tárnoki kennelsor ellátásához ad hatalmas támogatást a Fressnapf Állati Áruházlánc azzal, hogy a Récsei Centerben lévő boltjukban a Futrinka Egyesület számára lehet a kihelyezett konténerbe adományokat elhelyezni, illetve havonta egyszer személyesen is találkozhatnak velünk az érdeklődők egy gyűjtögető nap keretében. A mostani kitelepülésünk annyiból lett még különlegesebb, hogy Béni kutyánk örökbefogadási papírját ott írta alá az új gazdi, aki egy korábbi örökbefogadónk. Tudjuk, hogy náluk jobb helyet keresve sem találhattunk volna ennek a szépségnek. Hosszú és boldog közös életet kívánunk nekik!


A kellően hosszú beszámoló végén még kettő ivartalanítási beavatkozásról kell számot adnom - a transzparencia jegyében, hiszen így visszakereshető, hogy ki és mikor esett át rajta, s nem érhet minket az a vád, hogy valakit "fű alatt" ivarosan adtunk gazdához. Nem tesszük.

Nunu, a félénk rövid szőrű törpe tacskó szuka, megelőzendő egy esetleges tüzelést, felkereste az állatorvosunkat. Az ivartalanítási műtétet szépen viselte, jól ébredt és örömmel tért vissza ideiglenes befogadóihoz.


Ajvár esetében a tervek szerint még egy-két hetet vártunk volna az ivartalanítással, legalábbis az ütemezést és a fuvarkapacitásokat figyelembe véve, de a sors közbeszólt: Ajvárt el kellett hozni az ideiglenes befogadójától, s hogy meg tudjuk oldani az ominózus napra az elhelyezését, "befizettük" őt egy ivartalanításra. Ajvár az estét már új ideiglenes befogadóinál töltötte Veszprémben, akikről talán nem árulok el nagy titkot, ha elmondom: kiderült, hogy nem annyira ideiglenességben gondolkodnak...

Mintha mindenhol tacskó lenne... (a 6. hét)

Nagyon nehéz volt rászánnom magam ennek a beszámolónak a megírására, mert ez volt az a hét, amikor megérkezett Morris, akit elveszítettünk. S ha egy kutyánk elmegy, az hirtelen megállítja az időt, az örök érvényű, az az arcunkba vágja, hogy akármit csinálhatunk, nem lettünk istenek, s néha igenis megtörténik. De ettől még nagyon fáj. Morris is fáj. Szeretnék viszont mindannyiunk nevében köszönetet mondani Orsiéknak, akik vállalták a pöttömöt, és mindent megtettek érte, illetve Dr. Czuppon Balázsnak, aki megkísérelte a lehetetlent. Morrisnak tüdőgyulladása volt, abból nem tudott kigyógyulni és sajnos az is megállapíthatóvá vált, hogy a tüdőgyulladás következményei okozták a halálát. Mielőtt bárki bármi rosszra gondol: babakutyáknál a félrenyeléstől is könnyen kialakul tüdőgyulladás, ők még nagyon törékenyek... Hozzánk pedig már eleve betegen érkezett. Ha valaki elolvasná ezt a rövid, de szomorú történetet, megteheti ITT.

Mostanra viszont eljutottam odáig, hogy elfogadom: az élet nem áll meg. Történnek dolgok és tovább kell lépni, mert sokan vannak, akik a mi segítségünkre várnak és nem csak úgy esetlegesen, tessék-lássék módon. Elhúztam tehát az időt, de most igyekszem pótolni. Leginkább mert ez a hét még így is csodaszámba kellett volna, hogy menjen, hiszen szerető otthonra talált kettő kevésbé esélyes védencünk is.

Mimikri, a fejsérüléssel az Illatos útról mentett kutyahölgy Budapesten maradt, s híreim szerint remekül beilleszkedett új családjába. Bár az idegen kutyáktól továbbra is tart, de új otthona kényelmét nagyon hamar megszokta. Rettentően várjuk róla az új fotókat, hiszen ígéretünk van a gazditól, hogy egyszer csak készít, hiszen sokan szeretnék látni, hogy mire vitte ez a kutyalány.

A másik semmirekellő, akarom mondani senkinek se kellő a mi kis bicebóca hosszú szőrű törpe lányunk volt, aki kirepült a fészekből: Haszonka új életet kezdett, immáron nélkülünk és véglegesen, visszafordíthatatlanul. Sokat kellett várnia erre a pillanatra, de megérte. Már csak azért is, mert a költözködés előtti időszakot "névrokonával" tölthette szeretetben és huncut összekacsintós csibészségben. Köszönjük, Zsu, neked is!

Na persze, pont ahányan mentek, annyian jöttek is. Ez már csak egy ilyen "műfaj", mindig van bőven bajban lévő jószág, éppen ezért van a várólista nevű "hely". Mindig vannak azon is többen, akik számára a háttérben igyekszünk megtalálni a megfelelő átmeneti elhelyezést, hogy utána a végleges gazdát is felkutathassuk.

Nunu egy fekete-cser törpe tacskó szuka, aki gazdától érkezett. Nagyon félénk, lelkizős kutya, aki nagyon nehezen viselte a változást, de aztán ideiglenes befogadóinak köszönhetően szépen kinyílt. Na, persze volt már a régebbi befogadóink közül, aki éppen egy fekete-cser törpe lányra várt...

Ajvárt a legnagyobb hidegekben találták Csepelen, de az eredeti gazdája nem jelentkezett. Egy hónap is eltelt, s megtalálói segítséget kértek az elhelyezésében. Ajvár ideiglenes befogadóhoz költözött, ahonnan sajnos el kellett őt hoznunk, de az már egy másik történet. És egy másik élet kezdete.

Hogy a hét se maradjon műtét nélkül, ezen a héten Keltike számára szerveztük meg az ivartalanítást. Ideiglenes befogadója, Nóra még a varratszedésig élvezhette a társaságát, mert utána... De az már egy másik történet. Lesz.

Kirándulási ajánlat: Mór, Tata, Tatabánya környéke

Tisztelt Olvasó, 

küldöm Kóber Tatsi kedvenc kiránduló helyeit. Tudni kell, hogy Tatsinak van egy nagy testvére agy 2003-as születésű német juhász, akit Frakknak hívnak. 

Tatsi & Frakk Móron, Fejér megyében lakik, ezért az első kiránduló hely ebből a megyéből származik. Mór egy kis város a Bakony és a Vértes hegység lábánál. Leginkább finom borairól híres a település. Minden évben megrendezésre kerülnek a Móri Bornapok,amelyet hagyományosan október első hétvégén rendeznek meg. A településen található a Lamberg kastély is. Amely parkjában az ember egy jókora sétát tehet négylábú kedvencével együtt. A parkban számos szobor, madárház, és egy kis tavacska is található. Már magában a városban érdemes egy kirándulást tenni nem csak az erdőben :) 

Mi minden héten ellátogatunk kutyusainkkal  a Vértes hegységbe. Itt kedvükre szaladgálhatnak, kaparhatnak. Látványosság az akad bőven. Mórtól 10 km- re található Csókakő, ahol egy rom vár található. Mi általában az utat gyalogosan szoktuk megtenni, négylábú kedvenceink nagy örömére. Az erdő már önmagában is számos csodát rejt. Tatsinak és Frakknak többször volt már szerencséje fácánt, nyuszit és még őzikét is megkergetni. A kedvenc helyünk az úgynevezett sziklás. Ez egy szalonna sütő hely, amelyhez csodálatos kilátás párosul. A tisztás végén a mélybe lehet ereszkedni, ahol további csodálatos helyeket ismerhetünk meg. A fent csatolt képek zömében itt készültek. Ebben az időszakban a lenti hegyoldalt elárasztják a hóvirágok, fantasztikus látványt nyújt. Azoknak sem kell megijedni akik nem ismerősek errefelé, az ösvényeket nagyon jól jelzik a turista útvonalak. Sőt esetenként még kis fanyilacskák is jelzik a főbb látnivalókat és távolságukat. 

A másik kedvenc útvonalunk Tata és Tatabánya. Ide már csak Tatsi szokott utazni, mivel ő imád autózni. Tatsi leginkább a tatabányai Turul madár környékén szeret szimatolgatni. A gigantikus Turul madár önmagában is csodálatos látványt nyújt, nem beszélve a város látképéről, ami a szemünk elé tárul. A parkban sok sok pad van , szalonna sütésre is alkalmas. Tovább sétálva az erdei sétányokon, hamar az ősember barlangjánál találhatjuk magunkat. Tatsi csak azt nem szereti amikor véletlenül a fejére csöppen egy egy vízcsepp a sziklákról :) Ott van még a kilátó is, amire "felmászva :)" csodálatos panoráma kép tárul elénk. Ide Tatsit nem vittük fel, nem szeret magasban lenni. Ha már Tatabányán járunk érdemes meglátogatni Tatát is, ami onnan egyáltalán nincsen messze. A tatai vár és környékén egy kellemes sétát tud tenni az ember. Fagyi árusok ( Tatsi imádja) szerencsére vannak a tó közelében. 

Ezek volnának Tatsi kedvenc kiránduló helyei :)  Remélem sikerült kedvet kapni.

Üdvözlettel : Kóber Anita

Kell egy csapat!

Közhellyel megcímezni egy bejegyzést mindig kockázatos, de ettől még nem lesz kevésbé igaz az állítás: kell egy csapat a kutyamentéshez is. Éveken át hiányzott ez az igazi, csapat érzés, de ma, ahogy kutyák ügyeit intézve autóztunk és közben tudtam, hogy még mások, többen is ezt teszik, míg megint mások sétáltatnak, egyebeket szerveznek, úgy éreztem, hogy igen, most van egy csapat, amelyről nem szeretnék lemondani. Most érzem azt - igazából a hosszú évek után először - hogy ha velem bármi történik, a tacskó fajtamentés fennmarad, teszi ezt úgy, hogy közben nem feledkezik el futrinkásnak lenni, ugyanúgy segíti és szereti a többi tevékenységi csoport védenceit is, nem határolódik el és nem az a célja, hogy "önállóvá" váljon, hanem hogy az egységben rejlő erőt felhasználva minél több kutya számára találja meg a tökéletes, végleges otthont.

Igen, a kutyamentéshez kell egy csapat, nem is akármilyen. Egy őszinte, a sok feszültség okozta konfliktus mellett  és azokon túl is elkötelezett, egymásban bízó, ütőképes és áldozatokra is képes közösség, amelynek tagjai elfogadják egymást attól függetlenül, hogy lehet, hogy kutyák nélkül soha nem kereszteződött volna a sorsuk és mégha nem is értenek egyet a másik magánéleti dolgaival. Mi nem barátok akarunk lenni, ezt soha nem állítottuk, persze alakul úgy, hogy azzá válunk. Az elsődleges cél a kutyákon való segítés - magas fokon, felelősen.

A bejegyzés ennek a csapatnak köszöntésére született és köszönetképpen is. Köszönöm az odafigyelőknek, a fuvarosoknak, az ideiglenes befogadóknak, a tárnok kennelsorra járóknak, az állatorvosainknak, a hirdetésben segítőknek, a fotósoknak - és mindenkinek, aki ide tartozónak érzi magát. Köszönöm, maradjatok ilyennek!