2011. február 26., szombat

Hat, hat, hatás alatt (6. hét) - Weak, weak, but Week 6.

Úgy lett kutyánk, hogy csak lett. Nem terveztük, nem is tudtuk, hogy van. Pedig hívhattak volna, mert korábban is többször segítettünk, mentünk, nem csak kutyáért, hanem lehetőségeinkhez mérten táppal segítve. Mégsem. De aztán a sors keze a Noé Állatotthon Alapítvány önkénteseinek kezébe tette Tirzát. Nem érte mentek, "csak" segítettek, mert baj volt, nem volt mit enni a paksi menhely kutyáinak. S ott volt ő, a kicsi Tirza, aki nem is sejthette, hogy mekkora szerencséje volt. Szeretném megköszönni a noés lányoknak, hogy felkapták, hogy szóltak, hogy Tirza kaphatott egy igazi esélyt. Eljött, s egyből át is esett az ivartalanításon, mert ki tudja, hogy kinek a gyermekeit hordta a szíve alatt... A műtétet követően pedig ideiglenes befogadóhoz költözhetett, dinaperonék vették őt magukhoz. Nekik is szeretném itt is megköszönni, hogy mindig kisegítenek.

IldiH-nál viszont megüresedett egy hely... Hosszas töprengés után úgy döntöttünk, hogy teszünk egy próbát Violinnal, a kobzás elől mentett tacskó keverék lánykával, akit félelmei dobozba zárnak, s eddig nem találtunk olyan embert, aki türelemmel, szeretettel késztetést érzett volna arra, hogy kísérletet tegyen a rettegés ládikójának kinyitására. Nekünk sem ment egyszerűen Violin áttranszportálása, merthogy elsőre meg akart enni a kislány, de aztán szépen összebarátkoztunk. Ehhez összesen hozzávetőlegesen öt percnyi bizalomnyerő ismerkedésre volt szükség! Hát tényleg ennyire esélytelen Violint megszeretnie valakinek? Volt egy rossz gazdája, aki megtörte őt, azóta sokat fejlődött, de nem kenyere a bizalmaskodás. A szemét megoperáltattuk, a szőre sokkal szebb, a csontjai sem zörögnek, oltva, chipezve, ivartalanítva van. A szobatisztaságban 90%-os készültségi szinten áll.

Durci Darcy már nem Sir, akarom mondani szőr! Andinak és párjának köszönhetően megszabadult soha nem trimmelt bundájától, s most már igazi szívtipró! A raszta alatt egy, a szemnek tetszetős tacskó úrfi lapult, aki most már tudja magáról, hogy nagyon csinos. Durci Darcy sok rosszat tapasztalhatott, hogy harapásra adta a fejét, de alapjában véve egy szuper kutya, jó idegrendszerrel. Azért gyerekek mellé nem adnánk őt örökbe. Illetve macskák mellé sem, mert Darcy nagy vadász! Mivel Darcyt csak a kennelsorunkon tudtuk elhelyezni, így nem csak végleges gazdát, hanem ideiglenes befogadót is keresünk számára.

Lőrinc bácsiról viszont nincsenek túl jó híreink. Kórházba kellett vinnünk őt, mert soványsága mellett már csak kedvetlensége volt aggasztóbb. Csináltattunk vérképet, székletvizsgálatot, kapott infúziót, megultrahangozták. Nem mondhatnánk, hogy mindent alázattal viselt, sikerült elérnie, hogy már első nap kikerült a kenneljére, hogy "óvatosan". Kiderült, hogy van egy komoly gátsérve, amelyet meg kell operáltatnunk, amint összeszedi egy kicsit magát, de várhatóan néhány hétre beköltözött állatorvosainkhoz.

Kezelése viszont nagy terhet ró ránk, így kérünk mindenkit, aki egy kicsit is szívén viseli az idős kutyák, s köztük különösen Lőrinc bácsi sorsát, segítsen nekünk, hogy kifizethessük a kezelés költségeit. Tényleg minden forint számít! Az utalásokat a Futrinka Egyesület K&H Banknál vezetett 10404089-49575251-57561000 számlán várjuk, a megjegyzés rovatban kérjük feltüntetni, hogy LŐRINC.

A héten volt gyűjtögető napunk a Récsei Centerben, ahol közel 260 kg száraztápot vásároltak nekünk az arrajárók, vásárlók, támogatóink. Köszönjük! Nagyon sokat jelent nekünk minden segítség, hiszen csak tárnoki kennelsorunkon 20-25 kutyát gondozunk legalább egyszerre, de ideiglenes befogadóinknál is szép számmal élnek mentvényeink. A tacskó fajtamentést Csipet-Csapat és a nála ideiglenesező Tigris képviselték. De hogy ezért a kis tökélyért miért nem jött még el az álomgazdi...?

2 megjegyzés: