Már megint magam üldözöm, vajh' utolérem-e... - a 45. hét (Week 45.)

Kivételesen nem foghatom a tacskókra, most a munka a ludas, de rettentően el vagyok maradva az írásos részekkel, adminisztrációval, hiszen a rendelkezésre álló csekélyke időt a gyakorlati dolgok megoldására fordítom inkább. Az írás, a betűk megvárnak. Pedig nem így van. A 45. hét már nem most volt és ugyan itt-ott írok a történésekről, de rajtam kívül nem sokan tudják összerakni a mozaikokat.

This time I cannot blame the dachshunds, now it was my work that had not allowed any writing, not even the administration. I try to focus on practical matters at least. Writing and letters can wait. But this is not true. 45th week has passed and even though I do inform you about minor happenings but there cannot be too many people around who can put together the bits and pieces.

Összekapom tehát magam. Bár a 45. hétre nem szívesen emlékszem vissza. Leginkább, mert elvesztettünk egy kutyát, akit valójában még meg sem nyertünk igazán. Simon bácsi az Illatos útról került a Lelenc Egyesület gondozásába. Rettegett, minden érintésre lefagyott. Nagyon lassan nyílt ki, és én azon kevesek közé tartoztam, akik ezt láthatták, tapasztalhatták. Aztán hirtelen görcsökbe rándult pici teste és a megfáradt tacskó test elment. Csak az emléke maradt utána, az is megfakul hamar. Pedig Simon bácsi fontos volt. Emékezzünk rá!

I try to pull my finger out. Week 45 was not the one I like to remember back. We lost a dog that was not even rescued in a proper way. Simon was taken into care by another association called Lelenc. He was frightened and pulled himself together by all means of touch. He opened up very slowly and I was one of those who could see and experience this. Then his little dachshund body cramped and the old dog passed away. Only the memory remains but it will fade soon. Simon was however important. We all shall remember him.

Fidó bácsi, a szintén Illatos úti tacskónk viszont jól van, a hétvégén látogatókat fogadott, akik olvasták a történetét. Meglepően sok rajongót hozott számára az az egyetlen írás, sokan követik a sorsát. Köszönöm, hogy meglátogatták, neki is fontosak az ilyen kapcsolatok, az ajándéknak pedig nagyon örült.

Our Fido, the old dachshund from Illatos út dog pound was doing fine and he had visitors dropping around who had read his story. It is suprising how many fans were gathered by that only post I wrote on him, his life is being followed by quite a few people. I am grateful for that visit, such contacts are also very important for our dogs and he was really happy with his present.

Lőrinc bácsit, az "áltacskót" szintén meglátogatták, ráadául az ideiglenes befogadás ígéretével, de neki sajnos csalódnia kellett, és továbbra is vár a hideg éjszakában, hogy valahol még befogadják élete utolsó időszakára, ahol melegben töltheti az időt sok-sok szeretetben.

Lőrinc, the "fake dachshund" had also been visited with the promise of being temporally taken into a home but he was disappointed. So he keeps on waiting in the cold night and hopes that there is a place somewhere he can spend the rest of his life, where there is warm and love around.

Pintyő gazdához költözött. Megint. És a történet is hasonló. Megint. Csak pár napot volt távol, aztán visszakerült Bogihoz, akinek hálás köszönet mindenért. Pintyő nem rossz kutya. Félénk, de játékos, ragaszkodó. Igazából második kutyának lenne tökéletes, elkötelezett, felelősségteljes gazdáknak.

Pintyő was adopted. Again. And the story is the same. Again. She was away for only a few days then she moved back to Bogi whom I am very grateful to. For all. And Pintyő is not a bad dog. She is shy but playful, insistent. She would be ideal for the position of a second dog by the side of a committed, responsible owner.

Seklit lefoglalta egy nagyon szimpatikus család. Abakanra jelentkeztek, de a kutyájuk karaktere miatt egy nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb kutyára váltottak. Így a félszemű szépségünk számára is felcsillant a remény.

Sekli was reserved by a very sympathetic family. They wanted to adopt Abakan but the character of their own dog needed a more balanced dog. So our hearts can beat high with hope.