Eseménytelen 11. hét - mégis eseménydúsan

Az elmúlt héten nem gyűjtöttem kis tacskós bevásárló kosaramba a mentvényeket, nem is nagyon tehettem volna, mivel az a bizonyos kosaram amellett, hogy tele van, ráadásul kicsit avittas, itt-ott megkopott portékával, sajnos gyakorlatilag finanszírozhatatlanná vált a fajtamentés (ez nem egyedi eset, sajnos az egész állatvédelemben jellemző, csak én nem szívesen élek együtt egy fenntarthatatlan modellel és folyamatosan kiutakon, mentő-lehetőségeken agyalok). Jelenleg kb. 800.000 Ft tartozása van a tacskó kasszának, ennek nagyobbik része állatorvosi költség, de van benne pld. panzió költség is, amit az Egyesület meghitelezett a tacskók helyett, mert míg az állatorvos türelmes és engedélyezi a tartozást, addig a panzióztatásért szigorúan fizetni kell a követő hónap elején. Ez tehát a nem jó hír része a beszámolómnak, ami rá is nyomja mostanság a bélyegét a hangulatomra. Emellett egyre több a bejelentés fajtatiszta és keverék tacskóságokról, akikre azonnali altatás vár vidéki gyepmesteri telepeken vagy nem kellenek tovább az eredeti gazdájuknak. Szomorú ez az időszak. Az emberek egy része elveszítette lába alól a talajt és az első racionalizálási intézkedésként a háznál lévő állattól válnak meg. Pedig az állatok nem tehetnek sem a válságról, sem arról, hogy még mindig képesek sokan őket tárgyként kezelni. A kutyáknak lelke van.

A nagy kesergős felvezetés után - tudom, tavasz van, illő lenne vidámkodnom - rátérek arra, hogy mi is történt, amikor azt írom, hogy semmi nem történt.

Új kutyánk nem lett és nem is adtunk örökbe senkit. Egyenleg szempontjából tehát a helyzet változatlan. Mindenki megvan, aki megvolt még az előző héten és új nevet sem kell a lelkes és kitartó olvasóknak megtanulniuk.

Az egyik internetes felületen hirdettek egy zsák tápért egy fiatal, szálkás szőrű tacskó szukát. Az egyik korábbi örökbefogadónk megszervezte, hogy a kislány biztonságba kerülhessen. Olyan sikeres volt az első igazi, saját maga intézte mentése, hogy egyből örökbefogadót is talált a kutyának - merthogy örökbefogadta. Ja, igen: elgyengülni könnyű. Boldog és hosszú életet kívánunk a kis "egyzsáktápnak" és köszönjük, hogy vele már nekünk nincs, nem lesz gondunk.

Örkényben találtak egy szálkás szőrű tacskó kant, akinek egyelőre az eredeti gazdáját keresik. Ha az nem kerül elő, akkor a következő heti beszámolóban majd részletesebben írok róla - merthogy ebben az esetben hozzánk kerül. Valakinek nem hiányzik?

Eszkuláppal pedig szépen haladunk. Rendkívül büszke vagyok a kisfickóra, mert olyan kitartó és egy percig nem érzem rajta azt, hogy fel akarná adni, úgyhogy nekem sem fordulnak meg ilyen gondolatok a fejemben. Csak csodálom. Az összes együtt töltött időnkben. Eszkuláp meg tud támaszkodni a mellső lábain. Ezt olyan biztonsággal teszi mostanra, hogy a hétvégén kirándulni is elvittük. A túrát persze ölben teljesítette, de többször megálltunk, hogy ő is szimatolhasson és "sétálhasson".

A videó megtekinthető itt Eszkuláp mozgásáról:

http://www.freevlog.hu/video/26725.html