A beteges 6. hét

A két tacskó babám beteg. Felváltva. Az orsóférgek után a galandférgekkel küzdöttünk meg. A féregtoxikózis hatására először Berkenye babám dőlt ki, nem evett, levert volt és nyűgös. Kapott infúziót, vitaminokat, fájdalomcsillapítót, görcsoldót. Napokig aggódtam érte éjszakánként, hogy megvan-e még, veszi-e a levegőt... Nem kívánom senkinek az érzést, az élményt. Aztán mire kicsi egérszemű Berkenye babám összeszedte magát, Som dőlt ki. Vele most is az orvoshoz járunk, sajnos nála az induló tünetként jelentkező magas láz akár más gondra is utalhat. Kérem, hogy aki teheti, gondoljon ezekre a törpékre, akik még csak az életük kezdetén vannak, de már többször jártak állatorvosnál, mint más kutya egész életében. Nem tudom, hogy két vidékre szánt testvérük egyáltalán életben van-e még: Som és Berkenye küzdenek. Küzdünk együtt.

Talán látható a két kis apróság sorsának alakulásán a kockázata annak, ha nem megbízható, lelkiismeretes helyről, hanem netán egy piacon elcsábulva vagy más, a kutyák szempontjából "gyártónak", mintsem tenyésztőnek minősülő embertől választunk kiskutyát. Elsőre nem láthatunk mindent, a mamájuk mellett védettebbek a kölykök egyébként is. De nálunk nem lesz velük a mamájuk, ha soha nem voltak féreghajtva, akkor számítsunk rá, hogy erre akár a kiskutya élete is rámehet, miközben kétségbeesetten futunk az orvoshoz éjjel-nappal, betegségeket is elkaphat vagy akár hozhatja is: ha valakinek ismerősen csengenek a parvó vagy szopornyica szavak, tudja, hogy miről beszélek, de majd igyekszem ezekről is külön bejegyzésben írni, mert fontosnak tartom, hogy a tünetek korai felismerésével legalább néhány kutya esélyt kaphasson a gyógyulásra.

Som és Berkenye orvosi költségei (és akkor a prémium eledeleket nem számolom) már most elérték azt a nagyságrendet, amiért megbízható tenyésztőtől, féreghajtott, legalább egy oltással rendelkező, minőségi kiskutyát lehet vásárolni. A kezdeti spórolás - hiszen ingyen voltak - néha nagyon csúnyán megbosszulja magát. Nem éri meg.

A héten Rupert bácsit ideiglenes befogadóhoz költöztettem, mert a majdnem vak, rövid szőrű tacskó bácsit nagyon megviselte a hideg. Most április elejéig van biztos fedél a feje felett, addig jó lenne neki végleges gazdát vagy újabb ideiglenes befogadót találni. Rupert egy igazi csendestárs vagyis csendes társ. A lakás nem ismeretlen számára, nem rombol, nem pakol, csak szunyókál. Alapvetően szobatiszta, de túl sokat azért nem bír ki egyedül, előfordulhat, hogy bepisil. Szereti a kényelmet és nagyon hálás minden kedves szóért. Ragaszkodni akar és tudna is valakihez, aki egy tíz év körüli, zörgős szívű, homályos szemű tacskó bácsit szeretne maga mellett tudni az elkövetkező néhány évben. Biztosan van valahol egy ilyen személy vagy család, csak meg kell találni.