2011. augusztus 11., csütörtök

30

A 30. hét történéseit, miután megfeszített tempójú heteken vagyunk túl, 30 másodpercben össze lehet foglalni. Lett egy új kutyánk és átesett az ivartalanításon az elmúlt hetek egyik új érkezője. Hogy ez még nem elég információ?

Bocskort egy árverési portálon hirdették, ingyen elvihető kutyaként. Kutyát vásárolni nem vásárolunk, de ha valaki segítséget kér, igyekszünk helyet biztosítani a megunt vagy tovább tartani nem tudott tacskók számára. Jelentkeztünk Bocskorért, s mivel senki nem kívánt érte fizetni, ami nem meglepő, hiszen ez az az időszak, amikor a többség inkább szabadulni kíván kutyájától, az örökbefogadások is állnak. Ráadásul egy-egy ilyen "ingyen kutya" sokszor több tízezres költséget jelenthet. Bocskor szerencsére nem beteg, az oltásait pótoltuk, s ideiglenes befogadóhoz költözött, ahol már átesett a szükséges kozmetikán is. A fülét is kezelni kell. Hamarosan megszervezzük az ivartalanítását, és ezt követően ideiglenes befogadói szeretnék őt örökbefogadni. Szóval Bocskor igazán nem tervez túl sokáig futrinkás tacskó lenni. De még a miénk.

Az ivartalanítási műtétek szervezése sem mindig olyan egyszerű, mint így leírva látszik. A kutyáink ugyanis még nem tudnak maguktól elmenni a műtétet végző orvoshoz, mi pedig mindannyian dolgozunk. Így a fuvarosok szervezése legalább annyira nagy kihívás, mint a pénzügyi fedezet előteremtése. Fontos lenne, hogy legyen egy "fuvaros adatbázisunk", így ha valaki akár csak egyszer-egyszer tudna fuvarozást vállalni, kérjük, hogy jelentkezzen a futrinka2011@gmail.com e-mail címen, igyekszünk egy levelezőlistát létrehozni, hogy az aktuális vagy sürgős fuvarfeladatokat direktben eljuttathassunk azokhoz, akik esetlegesen tudnak segíteni. A fuvarozás költségeihez lehetőségeinkhez mérten igyekszünk hozzájárulni, ha valakinek "csak" az ideje és a kocsija van, az is jelentkezzen bátran!

Kingát szerencsére az ideiglenes befogadója tudta vinni az állatorvoshoz, s rendben át is esett a beavatkozáson, mostanra már a varratszedésen is átestek, úgyhogy nyugodtan kijelenthetem: Kinga "orvosi szempontból" kész az örökbefogadásra, hiszen oltott, chipezett, parazitamentesített és ivartalanított. Viszont még mindig nagyon félős, ezért türelmes, ezt elfogadni képest, szerető gazdát keres. Aki örökbefogadná, számítson rá, hogy mielőtt Kinga bárhová költözik, többszöri személyes ismerkedésre lesz szükség!


Egyben szeretném a blogon is megköszönni egy újonnan létrehozott állatorvosi rendelő segítségét, akik kedvezményes árakkal és maximális szakmaisággal várják a Futrinka Egyesület védenceit, s ezt a tacskó fajtamentés igyekszik is kihasználni, hiszen tényleg sok tekintetben összehasonlíthatatlanul jók. De bátran ajánlom őket minden kedves gazdi figyelmébe, hiszen jól felszerelt rendelővel, gazdibarát nyitvatartással, odafigyeléssel és kedvességgel várják a rászoruló kis betegeket. Köszönjük a "Pozsonyi Dokiknak" az abszolút pozitív fogadtatást! Keressétek őket a Facebookon is!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése